A mosoly mögött

Nem vagyok jó helyen

Lassan kezdek magamhoz térni, de még minden kissé homályos. Vörös foltokat látok mindenütt. Hol vagyok? Milyen hely ez? Miért vörös minden? Mi történt?

A gyomrom émelygett, és még mindig nagyon kába voltam. Még is miféle kórház ez, hogy sehol egy orvos vagy ügyeletes?

-Hahó, felébredtem! Van itt valaki?- Nyögtem ki kissé erőtlenül. Vártam, hogy felbukkanjon egy orvos vagy egy ápoló, és elmondja, hogy mi is történt a baleset után. Tényleg! Biztos összevarrták már a tarkómon tátongó sebet. Ösztönösen hátra nyúltam, hogy ellenőrizzem..

Jé, tudom mozgatni a karom! Igen! A lábam is mozog!! Annyira boldog voltam, hogy nem bénultam le. Lehet, hogy ebben a kórházban nem valami aktív a személyzet, de a gyógyításhoz nagyon értenek annyi szent.

Hirtelen annyi energiám lett, hogy már képes voltam felülni, sőt annyira hálás voltam, hogy tudom irányítani a saját testem, hogy szinte futni lett volna kedvem.
Na de azért csak szépen lassan.. Előbb jó volna szerezni egy orv..

A boldog pillanataim rögtön elszálltak, ahogy élesedni kezdetett a látásom, és elolvastam a fejem felett logó reklámtáblát, amiről egy igen furcsa szerzet fehér öltönyben és kalapban a tűhegyes fogaival éppen rám vigyorgott.

A Reklámtáblán ez állt: "ÜDV A POKOLBAN!"

Hogy mi vaaaaaan???? Ez most ugyevalami vicc?? Ez nem lehet.. Kedvem lett volna inkább visszazuhanni a kómába,amikor jobban szemügyre vettem a kórháznak hitt helyet.

Nos, nem egy kórházi ágyon, hanem a földön feküdtem, egész pontosan a járdán egy utca kellős közepén. A környék koszos volt, és züllött, a földön mindenhol szemét hevert. A feketébe borult házak mögül az ég vöröslően nyúlt el, és egy hatalmas szintén vörös pentagramma volt az égen.

Feltápászkodtam, majd oda kóvályogtam a hozzám legközelebb eső falhoz és annak neki támaszkodva koncentráltam, hogy ne dobjam ki ott helyben a taccsot..vagy az ép eszemet és kb. minden halál utáni életről alkotott elképzeléseimet..

Na, jó..ne essünk pánikba..Gondolkodjunk logikusan. Ez biztos, hogy nem a valóság, valószínűleg a morfium hatása hogy az elmém ilyen képeket hallucinál.
Biztos még kómában fekszem..
Egy kórházban..
Nem a pokolban!
Igen.. Csak ez lehet a magyarázat.

Addig is, amíg felébredek ebből a szürreális álomból, talán jobb lesz, ha keresek valami menedéket, elvégre még a rémálmokban is kereshetünk némi kényelmet.

Elindultam egyenesen előre, a kihalt utcán át- Tényleg, hogy hogy nem jelenik meg senki az álmaimban?- Ahogy morfondíroztam, egy hatalmas toronyórához értem. Este fél 11 volt. De az ég színe egy cseppet sem jelezte, hogy éjszaka lenne. Ki tudja talán nappal más színű?- Elmélkedtem magamban.

Az óra barokk stílusú számlapja alatt azonban egy másik számlálót vettem észre, felette a felirat:

Tisztításig hátralévő idő
002 Nap

Hmm.. Ez érdekes.. vajon mi lehet ez a "tisztítás"? Talán az elmém, így próbálja jelezni hogy nemsokára magamhoz térek? Vagy ennyi időm van még hátra??- Uhh.. Hasogatni kezdett a fejem, inkább jobb lesz, ha nem elmélkedem ennyit, csak sodródok az eseményekkel.

Ahogy sétáltam tovább az utcán, ami most már zavaróan kihalt volt, egy nagyon furcsa dologra lettem figyelmes. Egy kirakat előtt mentem el, aminek a közepén egy óriási törött tükör volt, és ahogy elsétáltam a tükör előtt... NEM ISMERTEM FEL SAJÁT MAGAM!

Döbbenten álltam a tükör előtt és fürkésztem benne magam..Még távolról sem volt ismerős a látvány.
Egy megtépázott szürke kosztüm és szoknya volt rajtam, egy lapos talpú félig nyitott bőrcipővel.
A kosztüm kabátom elég érdekes fényes anyagú, de jelen esetben kissé megviselt állapotban volt, alatta viszont a kedvenc mélybordó selyem blúzom (a sajátom) amit mindig is szívesen hordtam, mert szinte mindenhez megy. A szoknyám még viseltesebb állapotban volt, mint a blúzom (Bárki csinálta ezt vele, remélem el ég a pokolban..).
Telis-tele volt szakadásokkal, és az alja mintha megégett volna.

Ahogy még közelebb léptem a tükörhöz, észre vettem, hogy az arcom is teljesen más. A szemem kék lett, ami eredetileg barna volt és csak úgy rikított a sötétben.
A bőröm szürkés kék, az ajkaim meg sötét lilás színűek voltak pedig nem is volt rajtam rúzs. Az egész arcom olyan hatást keltett mintha most jöttem volna ki a frigóból, kb. egy hónap után. Aztán persze rájöttem, hogy ez nagy valószínűséggel a hipotermiám ironikus megnyilvánulása a testemen. Elég morbid hogy az elmém emlékszik rá hogy milyen tüneteket produkáltam a kóma előtt. Ebből egy nagyon érdekes tanulmányt is írhatnék, hogy az elme miként is..

-Te jó ég hova lett a fülem???- Ahogy a tükörképemet analizáltam, ösztönösen tűrtem volna a kósza világos barna tincseimet a fülem mögé, de basszus nem volt hova! Na, ne szórakozzunk, ha nincs fülem még is hogy lehet, hogy hallok mindent?
Tovább pásztáztam a tükörképem. Mi ez két izé a fejem tetején? Megtapogattam azt a két pamacs szerű valamit a fejem tetején, ami épp ugyanolyan színű volt, mint a hajam. Hmm.. A fül hiány rejtélye megoldott, ez a két izé a fülem.

Mondjuk, ahogy jobban megnézem, mintha hasonlítana valamire..olyan ismerős..kicsit olyan mint egy..hmm..

Azt az elborult, beteges haluzós mindenit!! Ezek őzike fülek!!! Mi a franc folyik itt??
Ennyire szadista elmével rendelkeznék, hogy most tényleg a balesetem okozójának külsejét vettem fel? Ez már tényleg túlzás, milyen őzike tulajdonságom lehet még vajon?

Gyorsan át tapogattam magam, de sehol egy őz pata sehol egy szarv sehol egy..

Na, basszus.

Ahogy a hátsó fertályomat taperoltam éreztem valami kitüremkedő valamit a szoknyám alatt, közvetlenül a fenekem felett.
Óvatosan benyúltam alá..Érzetem valami puha pamacsszerű valamit, amit kis koncentrálással meg is tudtam mozgatni.

Te jó ég, őzike farok! Nem elég hogy őz füleim voltak, de még az őzike farkat is hozzácsapták grátiszba?? Miféle beteges vicc ez??

Kellett egy pár perc mire lehiggadtam, és elfogadtam a tényt, hogy bizony félig őz félig jégkocka külsőm van. A tűhegyes hófehér fogaim már csak hab volt a tortán.
Őszintén szólva az összhatás elég ijesztő volt, láthatóan pokolbéli formát öltöttem, de ugyanakkor az emberi vonásaim is megmaradtak. Hál istennek.

Ahogy álltam a tükör előtt, összezavarodva, léptek zaját hallottam a hátam mögül. Annyira sokkos állapotban voltam, hogy nem mertem megfordulni, hogy ellenőrizzem, honnan jön a hang, de szemem sarkából láttam, hogy valaki (vagy valami?) közelít felém..

-