A mosoly mögött

A híd

**Vanessa, gyere fogócskázzunk hihi! Úgy se kapsz el!- Egy kis fiú futott kacagva előttem a zöldelő réten, én pedig a nyomában kezeimet nyújtva hogy elkaphassam.
Áúú!- A kisfiú elesett előttem és fájdalmas arccal szorította a kezeit a mellkasához.
Odaértem hozzá és lehajoltam hogy megnézzem a sebet, ő pedig könnybe lábadt szemekkel nézett fel rám. Az arca annyira ismerős volt, és ahogy néztem a fájdalmas arcát egyszerre lett urrá rajtam az aggodalom és a feltétel nélküli szeretet.
- Jaj szegénykém, mutasd hadd nézzem - Emeltem fel a kezeit hogy jobban szemügyre vegyem a sérülést.

- Ez a félkegyelmű most egy életre megtanulta, hogy ne baszakodjon velem! - Szólalt meg mögöttem egy érces hang.
Hátra néztem és egy platinaszőke hajú, gonosz tekintetű férfi állt mögöttem, visszataszító önelégült tekintettel. és egy gonosz árny tornyosult fölé.
Újra a kisfiúra néztem, aki addigra eltünt a szemem elől helyette pedig egy véresarcú férfi feküdt a földön előttem.
A jelenet azonnal rá ébreszett hogy az öcsém fekszik előttem, mögöttem pedig az ő gyilkosa áll.

-Vanessa.. Miért nem védtél meg?...- Nyögte felém, majd erősen megragadta a kezem.
-Úgy sajnálom.. annyira sajnálom.. kérlek!- Probáltam kirángatni a kezeimet a szorításából, miközben ő felült a földről és lassan hajolt az arcom felé cafatokon lógó állkapocssal, felakadt szemekkel.
Hátborzongató látvány volt.

-Miért hagytad hogy ezt tegyék velem Vanessa? Te vagy a hibás...TE VAGY A HIBÁS!!!***

- NEEEEEEEEEMM!!!!! 

Az ágyamban tértem magamhoz, a saját verejtékemben fürödve. Zihálva kapkodtam a levegőt, és próbáltam teljesen magamhoz térni. Könnybe lábadt a szemem a gondolatra ami előhozta halvány emlékeim a testvéremről.
-Ez az egész az én hibám..Én tehetek róla....Muszáj helyre hoznom.. - Zokogtam fel az ágyamban és beletemettem az arcom a párnába.

Meg kell őt találnom! - Pattantam fel az ágyból és kinéztem az ablakon. Hajnal tájt lehetett a kissé halvány piros ég színéből és a földfeletti halvány ködből kiindulva.
Gyorsan átöltöztem, megmostam az arcom és szaladtam a konyhába  hogy magamhoz vegyek egy kis elemózsiát.
Eltökélt szándékom volt hogy valahogy felkutassam azt az idegent akit Charlie és Angel említett tegnap este. Semmi kétségem nem volt affelől hogy az öcsém volt az, és ez az álom megerősített benne. 

Bementem a konyhába és kipakoltam a hütőből amit találtam. A hozzávalók csak 2 szendvicsre valót hoztak össze, de a gyomrom jelenlegi állapota amugy sem kívánta az ételt tulzottan.

- Ne rakd vissza az üres dobozt a hűtőbe! - Szólalt meg Niffty mögülem a frászt hozzva rám.

- Ohh te jó ég Niffty, nem láttam hogy te is itt vagy! Mit csinálsz te itt ilyen korán? - Kaptam a melkasomhoz ijedtemben.

- Én mindig korán kelek! Segítsek esetleg valamiben?- Kérdezte tőlem Niffty miközben elém tett egy csészét és frissen főzött kávét töltött bele.

- Ohh nem köszönöm, csak csinálok pár szendvicset és már megyek is. Illetve.. volna számomra egy kistáskád amibe beleteszem a szendvicseket? 

- Hát persze, Alastor párjának bármit!

-Pffffhhhh! HOGY MI??-  A kávét is kiköptem hirtelen ami a számban volt.

A kis démon kiviharzott a konyhából, én meg az utóbbi kijelentés hallatára csak döbbent arccal meredtem előre sokkos állapotban.
Niffty gyorsan visszaért a táskával és bájosan mosolyogva nyújotta át nekem.

- Amm.. Niffty..honnan.. vagy is miért mondtad ezt az előbb? - Kérdeztem tőle zavartan ahogy átvettem tőle a táskát.

- Ó..csak tudom hogy így van. - Mosolygott rám kedvesen