A mosoly mögött

Mi is történt..

Miután Alastor ismét köddé vált a szobámban, a testem elernyedt és csak az ablak párkányba kapaszkodva tudtam csak megtartani magam.
Mi a fenét művelek, elment az eszem? Mi a francra volt ez jó?
Újra visszapörgettem a fejemben az eseményeket, majd levontam a következtetést.
A Rádió démon undorodik még a gondolattól is hogy bárki iránt érzelmeket táplájjon,és meg van győződve róla, hogy az ezt kifejező testi kontaktusok értéktelenek.

Minden lehetséges dolgot elkövet, hogy fentartsa a látszatott mert ő maga is meg van győződve róla hogy felsőbbrendű mindenkinél itt a Pokolban.
Pff.. Micsoda egy felfuvalkodott hólyag..Nem is értem, hogy voltam képes megcsókolni őt.

-Minek áltatod magad, te is tudod hogy miért tetted.. - Szólalt meg bennem egy szarkasztikus hang.
Egyrészt mert megakartam mutatni annak a megközelíthetetlen lénynek, hogy téved és a testi kontaktus egyáltalán nem az alacsonyrendűek osztályrésze. Másrészt viszont mert van benne valami megmagyarázhatatlanúl vonzó kisugárzás, ami ösztönösen  arra sarkal hogy...
- Ujjaimmal automatikusan az ajkaimhoz értem, ahol még az előbb az ő ajkait ízleltem..- Újra vörösödni kezdtem, és a forróság kezdett szétáramlani a testemben.

Gyorsan megráztam magam hogy kizökkentsem a gondolataimat. 

Talán jót tenne nekem egy kis társaság, és Charlie-t sem ártana kikérdezni, hogy mire jutott a kutatásban. Ránéztem a szobám falán helyet foglaló órára. Félnyolc volt.
Kinyitottam a szobám ajtját, és kikucskáltam, hogy van e valaki a folyosón.
Üres volt és kihalt, de hangokat hallottam a nappali irányából.

Lementem a lépcsőn, és Vaggie a kanapén ült, a mobilját nyomkodva, míg Angel a bárpultra támaszkodva, beszélt Husk-hoz, aki láthatóan a hátaközepére kívánta a társalgást Angel-lel.
A kis Niffty pedig a kandalló tetetjén lévő, apró szobrokat porolta.

-Sziasztok..- Köszöntem kissé erőtlenül.

-Vanessa? Hát te meg hova tüntél? Charlie tűvétette érted a fél várost! Hol a fenében voltál?? - Vaggie azon nyomban kérdésekkel bombázott, és őszintén szólva fogalmam sem volt mit mondjak neki.
Zavaromban lesütöttem a tekintetem és a kezeimet bámultam.

- Hát..ömm.. izéé.. én sétáltam egyet amíg Charlie az épületben volt, mivel engem nem engedtek be, és nem akartam kint ácsorogni.

- Úgy szóval sétáltál.. majd 5 órát?? Charlie felhívott minket hogy sehol sem talál téged, pedig azt mondtad neki hogy kint fogod várni. Egész nap téged keresett a városban, majd órákkal később Alastor egyszer csak besétált veled sebesülten!! Mi a franc történt?? Van fogalmad róla Charlie-val mennyire aggódtunk érted?? Azt hittük hogy...- Vaggie hangjából csak úgy sugárzott az indulat és az aggodalom.

Ősztönösen vígasztalni akartam, és bevallom kissé meggondolatlanul, de odaléptem Vaggiehez, leültem mellé a kanapéra és a vígasztalóan a vállára tettem a kezem.

- Neharagudjatok, nem akartam hogy aggódjatok miattam, sajnálom.... Én csak sétáltam egyet és..... elaludtam a parkban..-Kezdtem bele a magyarázkodásba, amit magam sem hittem el.

- Nem voltál ott.. Charlie ott keresett téged először- Vágott a szavamba Vaggie.

Nah most jó nagy szarban vagyok.. -Alastor te kis szemét, igazán kreálhattál volna egy hihető mesét, ha már miattad történt ez az egész- Gondoltam magamban.

- És még is ki intézett így el?- Szólt közbe Angel, aki ezek szerint végig hallgatta a párbeszédünket.
Lenéztem a bekötözött karjaimra, majd végig simítottam a kötéseimet..

- Balesett volt. Inkább ne is beszéljünk róla.