A mosoly mögött

Telnek a napok

-Vanessa..tudom hogy mi jár a fejedben, de nagyon kérlek higgadj le és ne csinálj semmi butaságot - Igyekezett Charlie megakadályozni az éppen készülőben lévő nyilvános kivégzést.

Ökölbe szorított kezeimet bámultam, ahogy ültem a földön, és minden erőmmel a maradék emlékeimben kutattam visszaigazolásért. 

Az öcsém alkut kötött Alastorral, hogy megmentse a beteg feleségét, cserébe a lelkéért. 
Alastor teljesítette az alku ráeső részét, és ezért gyógyult fel olyan hiretelen a gyógyíthatalannak vélt betegségből. Pff.. és én még tényleg azt hittem hogy csoda történt, micsoda naívság.

Az öcsém azonban megszegte az esküt, és ezért halt meg a felesége.. egy autóbalesetben.. egy elé ugró SZARVAS MIATT! Hát persze! Ez nyílvánvalóan Alastor műve volt!

És az erdő..ahol az öcsémet megtámadta az ápoló.. emlékszem hogy érzetem valami más jelenlétét is ott.. de akkor még nem tudtam mi az..nyilván Alastor vagy az egyik csatlósa járt ott, hogy bevégezze ami elkezdett..
Az ápoló csak egy báb volt csupán..Ő is Alastor egyik játékszere volt és azért támadta meg testvérem hogy mentse a saját irháját. Én meg... csak az öcsémet akartam megvédeni..

Ez az alattomos démon mind végig tudta...Amikor hozzámért, amikor átölelt, amikor megcsókolt..Mind végig tudta, hogy az ő gonoszsága miatt vagyok most itt..Játszott velem, kihasznált.. én meg..

- Vanessa, gyere menjünk vissza a Hotelba - Nyújtotta felém a kezét Charlie, de én továbbra sem voltam képes felnézni. Tudtam, ha újra meglátom Alastor vigyoró képét, nem leszek képes uralkodni magamon.

- Charlie.. én nem mehetek oda vissza.- Közöltem Charlie-val higgadtan

- Vanessa, tudom hogy amit Alastor veled és a családoddal tett az megbocsálthatatlan..de még nincs minden veszve..Most arra kell koncentrálunk ami még menthető!

- MENTHETŐ??? - Pattantam fel a földről, és hadonásztam Charlie felé- Még is mi az ami rajtam még menthető szerinted?? Ha összezársz ezzel a démonnal itt - Mutogattam ujjal Alastorra-  Akkor vagy ő vagy én vagy MINDKETTEN hullaként végezzük!!
SOHA nem fogom megbocsáltani, amit ez a szívetelen, alattomos féreg velem tett!!

 Jól vésd az eszedbe te aljas kétszínű sarlatán - Alastor felé fordultam, aki nyugodtt mosollyal fogadta a fenyegetőzésem - Bármi is volt a célod ezzel, bánni fogod a percet hogy önként ajálkoztál erre a feladatra!!!
GYŰLÖLLEK!!! GYŰLLÖLLEK!!! GYŰLLÖ...

**KÉPSZAKADÁS**

Ohh.. Basszus.. a fejem de hasogat.. Mi történt? Hol vagyok? Még mindig minden olyan homályos, és csak lassan tisztúl a kép.
Körülnéztem .. de hisz ez a Hotelszobám! Hogy kerültem ide? Még is mi a fene történt?

Próbáltam visszaidézni az utolsó emlékeimet, de csak arra emlékszem hogy Charlie, Alastor és én a bálterem teraszán vagyunk , és én épp készültem kitépni annak a megáltakodott démonnak a szivét egy kiadós üvöltözés közepedte. Uhh de hasogat a fejem..
Kikászálódtam az ágyból, és kinéztem az ablakon. Már nappal volt. Ezek szerint egész este kómában feküdtem.

Elindultam a fürdőszoba irányába, hogy igyak egy pohár vizet, de akkor hirtelen koppogtattak az ajtómon.

- Vanessa ébren vagy már? Bemehetek? - Charlie hangja szólalt meg az ajtó túloldaláról

-Gyere..- Feletem még kissé kábán.

- Ohh örülök, hogy magadhoz tértél! Remélem nem fáj már a fejed? - Kérdezte Charlie zavartan, majd beljebb jött és leült az ágyam végébe.

-Hát még egy kicsit.. de ezt honnan tudod? Mi történt?

- Nos amm...kérlek, ne légy mérges de az a helyzet, hogy kissé kiborultál tegnap este és félő volt hogy kárt teszel magadban vagy másban úgyhogy.. nos..jobbnak láttuk, ha egy időre kivonunk a forgalomból..DE pusztán csak azért hogy ne essen bajod!

- Pontosabban?

- Hát..ömm... izé...- Charlie kezeit morzsolva hebegett-habogott

- Charlie... 

- Jó rendben, Alastor fejbe vágott, te meg elájultál. DE tényleg csak a te biztonságod érdekében tette, elővigyázatosságból! -Szabadkozott Charlie

Nagyot sóhajtottam, mert a fejem még mindig hasogatott és ez az információ nem éppen fájdalomcsillapítóként hatott rá. -Ha egyszer a kezeim közé kapom azt az aljas, kétszínű démont, én biztos, hogy rácáfolok arra a tényre hogy nem lehet kétszer meghalni. A puszta kezemmel folytom meg.- Forgyogtam magamban miközben Charlie bizonytalanúl figyelte a reakciómat.

- Charlie, ha nem haragszol most szeretnék kicsit egyedül lenni..kell egy kis idő mire feldogozom a történteket- Dörzsöltem a sajgó homlokomat behunyt szemekkel.

Charlie együttérzően mosolygott rám és felállt hogy ajtótnyisson.

-Charlie! - Állítottam meg a leányzót még mielőtt kilépedt volna az ajtómon. - Köszönöm, hogy kiálltál értem..Tudom nem mindig tűnik úgy ,de nagyon hálás vagyok érte.

Charlie visszalépedt egyet az ajtómból, majd felemelte az ágyon heverő kezemet és megszórította. 

- Vanessa, ha nem mondasz le rólunk, én se fogok lemondani rólad soha.- Mosolygot rám bájosan Charlie.

Viszonoztam a mosolyát és bólintottam felé, jelezvén hogy egyetértek minden szavával.
Charlie újra kiniytotta az ajtómat és még egyszer aggodalmas arcal végig mért. Én tartottam a kellemes mosolyomat, pedig akkor már belül üvöltöttem a fájdalomtól.

Amint az ajtó becsukodott egyből a fürdőszobába rohantam. Hideg vizzel alaposan megmostam az arcom, és amikor felnéztem letudtam volna köpni a saját tükörképemet.
Az a két pamacs szerű fül a fejem tetején pontosan olyan volt mint annak a Rádió Démonnak, aki engem ide juttatott. Pontosabban közreműködött.

Gyűlölködve fordítottam el a fejem a tükörtől aztán kisétáltam a fürdőszobából.
Új fent az ágyamra vetettem magam arccal előre és a fejemre húztam a takarót.
Milyen jó is volt amikor még abban a hitben ringattam magam hogy mindez ez az egész csak álom, és nemsokára felébredek. Lehet hogy nem volt valós, de legalább boldog..

Napok teltek el így.

A takaróm alá görnyedve zokogtam, örjöngtem, szomorkodtam felváltva, mit sem törödve a testi szükségleteimmel. 
Charlie látogatása után másnap arra ébredtem hogy a szobámban frissen sült bacon illat terjeng és amikor kimásztam az ágyból, megláttam egy gusztusos tükörtojásos reggelit, frissen sült baconnel, mellé egy pohár naracsdzsúzzal. A tálcán egy pici váza is helyett kapott amiben egy szép művirág csücsült, és a váza alatt pedig egy kis kártya "JÓ ÉTVÁGYAT" felirattal.

Bármennyire is gusztusos volt, csak egy falatot tudtam csak letuszkolni magamba, és ez így ment napokig. Minden reggel, délben, este ételt találtam a szobámban az apró kis ezüst tálcán a kis művirággal díszítve. A kis üdvözlő kártyákon is idővel már ez állt: "EGYÉL MEG!" majd "NE PAZAROLJ".

Nagyon jól eső gesztus volt, ugyanakkor kissé ijesztő is mert foggalmam sincs hogy teremtek ott az ételek a szobámban, mikor senki nem járt nálam azóta. 
Charlie ugyan próbálkozott párszor és bekopogott hozzám, de magamra zártam az ajtót és csak annyit kértem, hogy hagyjon még magamra.

Épp kezdtem volna bele a már minden estére beütemezett mély depresszióba esésembe, közvetlen az éjféli álmomba zokogásom előtt, amikor újra kopogtattak az ajtómon.

- Charlie, most nem alkamas, ne haragudj.- Reagáltam reflexből a kopogásra.

- Á-á, ez most nem talált csajszi, nem Charlie vagyok..

Angel hangja szólt a túloldalról ezúttal, baljósan sejtetve, hogy őt nem lesz olyan könnyű lerázni mint az elődjét..