A mosoly mögött

A Menedék

A léptek egyre hangosabbak lettek a hátam mögül. Furcsa mód megkönnyebbültem, hogy rajtam kívül más is jár az utcán. Úgy döntöttem, hogy bárki is az, de megpróbálok szóba elegyedni vele.

Megfordultam és elindultam a hang irányába.
Az utca lámpák fénye nem volt elég ahhoz, hogy távolról kivehető legyen, hogy ki, vagy mi felé haladok. Igazából fogalmam sem volt mit csinálok, és hogy egyáltalán mit mondjak.. De minek is ezen agonizálni, hiszen úgy is mind ez csak a képzeletem szüleménye, és nem a valóság majd lesz, ami lesz.

Ahogy közeledtem az idegenhez, kezdtem kételkedni, hogy valóban jó ötlet volt ezen ez.. Az alak egyre nagyobb és nagyobb lett, ahogy egyre közeledtem, de már ez a kétely sem tartott vissza.

Már elég közel jártam hozzá, és gondoltam odaszólók hogy nehogy azt higgye, hogy bármilyen hátsó szándékkal követem.

-Elnézést! Segítene, nekem kérem?- Kiáltottam felé

-NEM! Kopj le.- Jött az udvarias válasz egy igen mély és rekedtes hanggal karöltve.

-Várjon, kérem, csak szeretnék, segít..- Elakadt a szavam, amikor közel értem ehhez a.. valamihez.

Annyi biztos, hogy nem ember volt. Inkább hasonlított egy furcsa gyíkszerű valamire azzal az aprócska kivétellel, hogy ez a valami vagy 2,5 méter magas volt. És lila.
Két tűhegyes fog lógott ki a hatalmas szájából és a tüskéi a feje tetejétől a gerince vonalán végig futott egészen a hosszú farka végéig.
Mert, hogy az is volt neki.
Hosszú, legalább 2 méteres farka.
A fekete motoros bőrdzsekit és bőr nadrágot rajta már nem is említem.

Kissé ledermedtem mikor elé álltam, de a kontrollnak hála nem ült ki semmilyen érzelem az arcomra. Bár láttam, hogy nem fűlik a foga a csevejhez, mindképp több információhoz akartam jutni.

-Bocsásson meg, nem akarom feltartani, de fogalmam sincs, hogy kerültem ide és szeretnék egy kis útba igazítást kérni.- Ahogy visszahallottam saját magam, azért valamennyire kivethető volt, hogy teljesen elvagyok veszve.
Minden értelemben.

-Azt hiszed érdekel a nyomorod friss hús?- Szólalt meg gúnyosan azon a mély és rekedtes hangján.

Ahogy rám nézett hirtelen érzékelni kezdtem a dühét, amit valószínűleg megszólításom váltott ki.
Nem tudom hogy lehetséges ez de szinte láthatóvá váltak előttem a pillanatnyi érzelmei. A dühe vörösen vibrált körülötte ami lassan terjedni kezdett.
De volt ott más is.
Félelem.
Vajon mitől félhetne egy ilyen hatalmas és ijesztő lény aki nagy valószínűséggel egy legyintéssel legalább 10 embert kiütne?

-Már megbocsátson de..-

-Hmm.. Mondjuk elég szemre való vagy azt meg kell hagyni. Mond csak, mit adsz nekem, ha segítek. heh?- Meg se várta, amíg befejezem a mondandómat. Éreztem, hogy a mondata közben tetőtől talpig végig mér, és a dühe átcsap egy másik érzelembe..
Kéjvágyba.

Hogy a fenébe lehet ez? Látom az itteni lények érzelmeit? Vajon mindenki képes rá vagy csak én? Túl sok kérdés cikázott a fejemben, miközben ez a lény még mindig előttem állt és méregetett.

Hirtelen egy éles hangot hallottam a fejemben. Olyan volt, mint egy csengő. Egy vészcsengő. Minden porcikám azt jelezte, hogy veszélyben vagyok, és hogy meneküljek. Furcsa ösztönös érzés volt, mint amikor a tested korábban cselekszik a tudatodnál.

-Ömm.. Tudja mit..én inkább most megyek..Elnézést hogy megzavartam..- Elkezdtem óvatosan, de feltűnés nélkül hátrálni.

- Ugyan Baby, csak szórakozunk egyet..Tudom, hogy te is akarod..-

A gyík szerzet hirtelen megakarta ragadni a kezem, de a vészjelzős ösztönömnek hála a testem hamarabb cselekedett és kitért a gyík szerzet markai alól.
Éreztem, ahogy a kéjvágy a dühével keveredik, és az ösztönöm futásnak indította a testemet.

Az elmém még csak épp hogy kezdte feldolgozni, hogy egy a gyík szerzet éppen elakart ragadni, miközben a testem már rég futásnak eredt.
Hallottam, hogy utánam kiált valami nagyon obszcén monológot, de nem hallottam tisztán a saját lihegésemtől.

Hiába, na, sosem voltam valami atletikus alkat, de ettől függetlenül viszonylag gyorsan eljutottam az utca másik végébe.
Fogalmam sem volt, hogy vajon a nyomomba eredt e, nem néztem hátra. Hallottam a saját lihegésem és a szél süvítését, és láttam, ahogy a házak egyre ritkulnak, mintha kiértem volna a városból. Láttam a távolban valami fényes villogást, de még messze voltam, hogy tisztán kivehető legyen. Talán egy neon lámpa vagy egy reflektor fénye lehet..

-Ohh basszus!- Arccal a földre zuhantam, a cipőim pedig kis fázis késéssel utánam értek földet mellettem. Hiába, ez nem egy futásra készült lábbeli volt, nem csoda hát hogy kis idő után feladták a harcot.

Mindkét tenyeremet elég csúnyán felhorzsoltam és iszonyatosan sajogtak. Ahogy felültem, láttam, hogy a talpaim sincsenek jobb állapotban.
Körül néztem, hogy a cipőim hol érhettek földet. Közvetlen a járda szélénél hevert mindkettő. Odabicegtem, hogy felvegyem őket a földről, de ahogy a kezembe vettem őket láttam, hogy a viselhetetlenségig szétszakadtak. Az egyik cipőm talpára egy szórólap ragadt, amit dühömben gyakorlatilag letéptem róla. Ahogy a szórólap ide-oda himbálózva szép lassan földeltért, a szemem sarkából láttam, hogy van valami színes felirat a másik oldalán.

Felvettem a szórólapot a földről és megfordítottam.

Ebben a vöröslő világban üdítő volt egy kis színkavalkádot látni. A szórólap a szivárvány minden színében pompázott, plusz tényleg rajzoltak rá egy szivárnyt. Meg muffint, és vattacukrot.
Kissé túlzásba vitték a díszítést, de még így is barátságosabb volt, mint a jelenlegi környezetem.

Tovább folytattam az olvasást..

" Úgy érzed, eleged van a gyilkolásból/kínzásból? Vagy magad mögött hagynád a szerencsejáték/függőségek rabságát? Vagy csak szeretnéd megtalálni magadban újra a jót? Akkor ne habozz, vár a HAZBIN HOTEL! Megváltás lehetséges, hisz minden bűnösben ott van a szivárvány legbelül! Segítünk neked, hogy újra megtaláld a jobbik éned és ezáltal segítünk neked eljutni a megváltáshoz! Szállj meg nálunk ahol.."

Nos, nem is kellett tovább olvasnom .. már most kecsegtetőbb volt, mint az eddigi tapasztalataim. Meg kell találnom ezt a Hotelt.