A mosoly mögött

A befektetés

Továbbra is lesülöttem a tekintetem, nem akartam ránézni..szinte éreztem hogy most is vigyorog rám.

-Kérlek, most hagyj magamra.-Válaszoltam az idegennek. 

- Attól tartok kedves Vanessa, hogy ezt a kérésedet nem teljesíthetem. - Közölte meglepő higgadtsággal a gúnyos rádiós.
Kisírt szemeimmel néztem fel rá.
Csak állt felettem mozdulatlanul, valami sétapálca szerüségre támasztva a két kezét, és magabiztos mosoly ült ki az arcára.

-Ki vagy te és még is mit akarsz tőlem?- Kérdeztem tőle, kissé szipogva és csalódottan. 

-Nahát, hova tettem a jó modorom, még be sem mutatkoztam neked.. Alastor vagyok kedvesem!

Sétapálcája egyszer csak eltünt mint a kámfor, majd lehajolt hozzám és kinyújtotta felém a kezét, a másik kezét háta mögé téve, akár egy igazi úriember.  Fejét kicsit oldalra döntve, engem nézett és higgadtan várta a reakciómat felfelé görbülő szájjal.

Őszintén szólva még így is azt éreztem hogy valami rosszban sántikál, még is valahogy megnyugtatott a könnyedsége és a magabiztosága. Tudtam, hogy addig nem tágít amíg idekint vagyok, bár öszintén szólva tényleg nem értetettem miért foglalkozik velem.
Elfogadtam a kezét, immáron másodszor, és felálltam a földről.
Legalább is próbáltam felállni.

-Áhhh..- Fájdalmas nyögés hagyta el a számat önkéntelenül mikor megpróbáltam talpra állni.
Teljesen megfeledkeztem róla hogy a lábfejem tropára ment a meziltábfutástól, és az éles fájdalom beléjük hasított, mintha tűéles késekre próbálnék ráállni. Élükkel felfelé.
Éreztem hogy a lábaim felmondják a szolgálatot és összecsuklanak alattam.

Alastor, még mindig fogta az egyik kezemet, és ahogy zuhantam volna vissza a földre, a másik kezével hirtelen a hónom alá nyúlva sikerült elkapnia engem, én pedig reflex szerűen a vállába kapaszkodtam. Kívülről úgy néztünk ki mintha csak keringőznénk.

Ott találtam magam Alastor szorításában,érzetem hogy jobban magához húz hogy tartani tudjon. Gonosz tekintetét le se vette rólam, mint a vadász aki tudja hogy csabdába csalta áldozatát, és önelégült mosollyal nyugtázza hogy a prédája innen már nem menekül.

-A lábad megsérült, jól sejtem?- Tette fel a kérdést.

Fájó tekintettel bólinottam felé, jelezvén hogy helyes az észrevétele.

- Hmm.. Nos ez esetben drágaságom, csak egy dolgot tehetünk!- Kiálltott fel Alastor lelkesen szemeit tágra nyitva és ujabb hatalmas vigyorral az arcán.
Majd tekintete pillanatok alatt átválltott lelkesből, csábos de fondorlatos mosollyá,mint aki tudja mi következik most.

-Ömm.. Mire gondo..wooáá.. mi a?..- Alastor minden előzmény nélkül egyszer csak a semmiből felkapott a karjaiba, meglepő könnyedséggel, és elindult velem vissza a Hotel felé. 
Vígan dúdolgatott fürkészve a tájat, mintha csak egy kellemes délutáni sétán járna, miközben én döbbent arcal bámultam rá. Ő persze ügyet sem vetett rám, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne hogy a karjaiban visz.
Egyszerüen nem fért a fejembe,hogy még is mit akarhat ez a lény tőlem..

- Mindekit akarjaidban cipelsz aki nem tud járni?- Tettem fel a kissé szarkasztikus kérdést, miközben haladtunk a Hotel felé.

-Hmm.. Nem.. Nem igazán.- Válaszolt lelkes mosollyal, újból kivillantva ijesztő fogait.

-Akkor még is miért segítesz?- Tovább értetlenkedtem.

- HAHA! Segíteni? Haha! Nem, nem kedvesem, csupán feledtébb mulatságosnak találom a helyzeted, és szeretném tovább élvezni a műsort! Bizonyosan szórakoztató lesz az itt léted számomra.- Nevetett fel gúnyosan Alastor, majd rám nézett és vigyorogva várta a reakciómat, mintha csak provokálni akarna.

Bár szavai arogánsak és sértőek voltak, még sem éreztem semmilyen negatív érzés mögötte, mintha csak rám akarna ijeszteni, így tartva távol magát másoktól.
De persze nem zártam ki a tényt, hogy valóban egy veléig gonosz lényről van szó, aki mások szenvedésén és fájdalmán élvezkedik és egyáltalán semmilyen érzés nem lakozik benne.

Azonban igen jól értek az emberi belső feltérképezésében, hiszen sokáig tanultam, és nem először találtam szembe magam erős védőfalakkal..

- Nos, indíték ide vagy oda ez a puszta ténykeken ez nem változat Alastor. Te most éppen segítséget nyújtasz egy bajba jutotton. A jó cselekedett attól még jó cselekedett, bármilyen távoli szándékkal is csomaglod be.. - Mosolyogtam vissza rá a "most meg vagy!" nézésemmel.

Alastor még szélesebbre huzta a vigyorát és vörös szemei izzani kezdtek.

- Hehe.. Nos drágaságom.. Számomra minden sikeres befektetés, egy szívességgel kezdődik..

Rám szegezte a tekintetét, mintha nekem szánta volna az utóbbi kijelentést. Kezei mintha egy pillanatra megrándultak volna alattam, erősebben szorítva magához.
Ha azt hiszi rólam, hogy egy újabb préda vagyok, hát nagyon téved.

- Tudod.. A jó cselekedet gyakran megtérül különböző formákban. Csak rajta, hivhatod a befektetésnek, ha ennyire üzletszerüen akarod felfogni. - Majd hozzátettem - Ez is a védekező mechanizmus egyik gyakori formája..

-Védekezés? HAHAHA! Micsoda képtelenség ! Nem, nem..kedvesem, az nem az én műfajom, távoláll tőlem. De rendkívűl bájos hogy így látod!   - Csattant fel Alastor gúnyosan.

- Itt is vagyunk! Innentől már a hölgyek gondjaira bízlak, kedvesem! 

A Hotel bejáratánál Charile és Vaggie várt ránk, ismét tátott szájjal. Úgy tűnik, hogy az imént láttot jelenet, ahogy Alastor a karjaiban visz engem, teljesen lesokkolta a közönségünket.
Alastor ügyet sem vetett a csodálkozó tekintetekre, és mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, besétált velem, majd a nappali kanapéjára leültetett.

-MI A FASZ??- Ordította el magát Angel mögöttünk. Aki úgy tűnik szintén tanuja volt az eseményeknek.

Zavartam néztem körül a többieken akik engem és Alastort bámúltak felváltva.
Alastor felegyenesedett,és kihúzta magát vigyázállásba, két kezét hátra téve, majd Charlie-ra és Vaggie-re pillantott.

- Nos hölgyeim, úgy gondolom hogy a mi kis vendégünk ápolásra szorúl, a gondoskodó kezeitekre bízom őt! Most pedig, ha megbocsáltotok visszavonulok a szobámba!- Közölte Alastor egy kellemes mosollyal az arcán, Charlie és Vagggie felé hajolva, majd egyszer csak eltünt mint ha ködddé vált volna.