Jegyzetek a halálhoz

Csalódottság

Csalódtam, magamban
Amire sokáig vágytam
Végre megtaláltam,
Győzködtem magam, hogy nem nem

Míg végül elvesztettem

S mindig próbáltam,
Kicsit jobban kerülni
Hogy ne merüljek bele jobban,
S akkor fel se tűnt, hogy így hiányozhat

Amit valami ismétlődőnek, átlagosnak
Gondoltam, pedig ő nem csak gondolat
Az ember nem becsül meg semmit,
Amíg ott van veled, nem ér semmit

Milyen bárgyú is voltam, vagyis vagyok
Az életemben az eddigi legszebb dolgot,
Csak mosolyogva, magam mögött hagyom
Talán ilyen ha felnövünk, többé nem küzdünk

Annak ellenére, hogy én akartam előbb elmenni
Volt bennem valami, ami nem engedte megtenni
Az a dolog, ami régen hangosan küzdött
Most, csak csendben próbált jelezni

Hibernált szívemnek, lágy tavasz voltál
S akkor is gyönyörű voltál, ha panaszkodtál.