Jegyzetek a halálhoz

Ennyi így hirtelen

Szerelmes szavakat suttogok az üres falaknak
Már hozzád sem érhetek csak homályos alak vagy
Én a szíved spirálján szaladtam de futóhomok van
Alattad beszakadtam a gerendák ropogtak ott
Ahol a csontoknak kellett volna
Más életem lenne ha odaadóbb lettem volna?
Így sem maradtál és úgy se jössz
Így se vagyok kevesebb nem leszek úgy se több
Szomorú boncnok bandukol kezében ázik a vatta
A köpenyét az asztalra a szike mellé lerakja
Két szemöldöke szárnyait egymásba akasztja
Hűs lehelete a termeket összefagyasztja
Megmutatkozik hogyan lesz a nyomorból humor
Hogyan bújik a torokból és a gyomorból tumor
Dédelgeted amíg bent van s majd sikítasz ha kint
Pont annyira szeretem az élvezetet mint a kínt

Lerágott csont az asztalon s a kezembe kis papír
Csepeg a hátamon a hajam még tiszta víz
Ha magamba nézek látom valami itt lakik
A tükrökbe pillant a hidegvérű tengerszemű
Nem húzódik közelebb kicsit mindig messze ül
Mert kinek milyen a természete kinek tetszik
Vagy ki nem nézi hogy te elvérzel-e?
Nyitott ablaknál állva szebb életet remélek-e?
Az időnk fonalait az élet ollói elmetszik
Mi összebújva kopott kanapékon reszketünk
Két egymásba csomózott inda olyan eperszerű
Lebegő vízcseppekben fuldoklunk mind a ketten
Túlon túl minta lettem nevető kisgyermekeknek
Hisz ők is csak élni szeretnének
Ki vagyok én hogy elássam a szelencéket?
Frappáns a fontos dolgokat a végére hagyni

Mert ezt az a valaki úgy sem fogja elolvasni
Aki azt akarja hogy megcsókold
De arról hangot nem tud adni
Így fogunk egymásban megfulladni
A víz közepén meggyulladni s elporladni.