Jegyzetek a halálhoz

Így mélyebben

Szeretnék holtan felébredni: Paradoxon.
Szeretnék csak úgy kifehéredni.
Helyette kátrányt hozom.
Kiszivárog a bőröm apró lyukain.
Két lábon járó élő-halott hölgyeim és uraim!
Két véglet egymásra gondol.
Ha cserélnének egy pillanatra,
A szülész és a boncnok, mások lennének?
A szülész is boncnok és a boncnok is szülész.
Mindkettő felavatás és ravatal.
A babák mindössze azért sírnak.
Mert minden köldökzsinórt hamar elnyírnak.
Vajon én vagyok az egyetlen kit fák hívnak?
Aki a madárcsicsergésbe bolondult.
Vajon ezek a sorok adnak bármit a világnak?
Vagy ezek is csak a pusztulóknak melegágyak?

Kopognak, ugye az ajtót bezártad?
Ilyenkor szoktak hazatérni az árnyak.
Bejönnek levetik fekete köntöseik szobámban.
A félhomályban az ablakhoz állnak.
Ha odaállok én is végigsimítják arcom.
Démonokkal alszom, otthon érzem magam.
Pocsékolok még egy kicsit az időmből.
Úgyis magányos korhadásra ítéltek.
Hagyom, hogy egy fekete rózsa szívemből kinőjön.
A tüskéiről hullnak a rózsaszín cseppek.
A padlón a fekete lelkem könnyeivel keverednek.
Az arcom száraz cserepei lassan leperegnek.