Jegyzetek a halálhoz

Égisz

A fekete rózsák mind alkonyatkor szürkülnek.
A sár és vér közepette nincsen tűzszünet.
Dögkeselyűk élezik karom tőrüket.
A purgatóriumban várják jöttünket.

Minket, kik mindig csak menekültek.
Elkavarodik az erény a sárga füsttel.
Lesöprik az idő porát magáról a századok.
Háborúzni fog, aki háborút láthatott.

Én voltam az, aki a Golgotánál zongorázott.
Én szedtem össze a hullákat Hortobágyon.
Én mostam a tengerekbe a kiontott cseppeket.
Én voltam a család, ami egy pincében reszketett.

Kiált fel a lélek: én vagyok az vakok! Vak emberek!
Mindig hangosabban sipákoltak a vademberek.
A rakéták vetik az égre a lehulló rozsdapermetet.
Nem süti napfény az aprócska kerteket.