Lázár Péter

Kilenc. Az ellenlábas ismét felbukkan

– Borzalmas rémálmom volt – kezdett bele a mesébe Lili, Éj pedig csak azért nem kérdezett semmit, mert annyira kíváncsi volt.

Lili még csak pár hete járt egyetemre, de a kollégiumi szobatársával Nyárral és az egyik évfolyamtársával Éjjel, máris elválaszthatatlanok lettek. Éjjel annál inkább, mert épp olyan furcsa volt, mint Lili. Ezért bátran mert mesélni neki Péterről, vagy bárkiről, akit látott. Most épp legutóbbi rettenetes éjszakájáról számolt be.

– Attól tartok, most hónapokra előre kimerítettem a rémálom keretemet. És még csak nem is emlékszem rá igazán. Csak arra, hogy rettenetes volt. Egy alaktalan rém volt benne.

– Rém? – méregette Éj azzal a tekintettel, ami azt sejteti, hogy már ennyiből jóval többet tud, mint amennyit látni enged. – Tudsz róla mást is mondani?

– Nem nagyon – rázta meg a fejét Lili –, csak azt tudom, hogy nagyon féltem. Nem is ez a jó szó... Rettegtem. Pedig Péter azt mondta, ismerem, és nincs mitől félnem.

Már csak azzal, hogy ennyit mondott a korábbi álmáról, érezte, hogy a tarkóján és a karján égnek merednek a világos, puha szőrszálak. És mintha Éj szobájában is jó pár fokkal hidegebb lett volna akkor.

– Akkor talán hallgatnod kéne rá – merengett Éj. – Tudod, hogy nem akar rosszat. És már régóta akarja, hogy találkozz a barátjával. Talán ideje lenne.

– Nem tudom... – szaladt fel Lili szemöldöke, ahogy az álom miatti ijedtség ismét kiült az arcára. – Épp most mondtam, mennyire féltem.

– Én ezt értem – vont vállat Éj –, de ismeritek egymást, és beszélni akar veled.

– Azt ne mondd, hogy itt van...

– Már, hogy ne lenne itt? – vigyorgott Éj, ahogy érdeklődő tekintettel a szobaajtó irányába nézett, mintha épp abban a pillanatban érkezett volna valaki a küszöb elé. Akit Lili szerencsére nem látott. – Csak n nem látod. Hiszen mondtad is, hogy addig senki sem jelenik meg előtted, amíg félsz.

Lili erre csak szótlanul figyelte a másikat. Nem kellett semmit mondania Éj kijelentésére. Tudták, hogy igaz. Ahogy vizslatta, megint arra a megállapításra jutott, hogy barátnője a legfurcsább jelenség az egész világon. Sokáig azt hitte, ő birtokolja ezt a titulust. Aztán megismerkedett Éjjel. Gyorsan kiderült, hogy mennyire hasonlóak furcsaságban.

Annyiban különböztek csak, hogy míg Lili titokban tartotta, hogy a barátságát Péterrel, Éj képtelen volt hallgatni azokról, akiket látott. Ezért őt mindenféle híres-neves intézményben próbálták kigyógyítani a furcsaságból. Ő viszont túl makacs volt kigyógyulni belőle. Inkább megtanulta, hogyan tűnjön olyannak, mint bárki a környezetében. Kivéve persze Lilit. Vele végre őszintén és aggodalmak nélkül tudott beszélni mindenről, amit látott, mindenről, amiket mindketten megtapasztaltak.

Lili bemutatta Éjt Péternek is, és bár a Tizedes eleinte fenntartásokkal kezelte a másik lányt, néha azért megjelent előtte is. Ez az új ismeretség viszont a férfi is arra ösztökélte, hogy párszor ismét elhozakodjon a barátjával. Az egész annyi lett volna, hogy Péter bemutatja neki, épp ahogy Lili tette Éjjel. Csakhogy a lány valami továbbra is megmagyarázhatatlan okból kifolyólag még mindig rettegett attól az ismeretlentől.

Lili felidézte Péter arcát, ahogy minden alkalommal reménykedve vetette fel, hogy bemutatná a barátjának. Abban a pillanatban nevetségesnek érezte magát, és azt a páni félelmet is is. Éj sokkal ijesztőbb dolgokat is látott, mint ő, mégsem félt. Lili vett egy hatalmas levegőt, majd lassan kifújta.

– Rendben. Elhatároztam, hogy nem félek.

Bárcsak így működött volna! A félelmet ugyan nem tudta kikapcsolni, de az elhatározás ereje akkor némiképp elhalkította. Elszántan meredt Éjre, tökéletesen tisztában volt vele, hogy a világon csak két ember van, akikről tudta, mindentől megvédik majd. Az egyik Péter. A másik Éj.