Egy sosem várt szenvedély [18+ jikook]

31.rész

Az íróasztalomnál ülök a matek házit bámulva úgy hogy egyáltalán nem is ezen jár az eszem. Folyton azon gondolkozom hogy Jungkook vajon mikor ér haza, és ha haza is ér, mit mondok majd neki? Ez olyan nehéz. Semmi se jut az eszembe csak sértések ami szerintem nem pont a legmegfelelőbb erre az alkalomra. Nagyon rossz vagyok bocsánat kérésben.
Tae-nél is csak a faszságaimmal tudtam jönni semmi mással. Ez olyan szörnyű. Meg hát ha már utána nyomozni nem sikerült akkor egy bocsánat kéréssel is kideríthetek mindent.

Nagy gondolat menetem egy autó motorjának búgása majd annak elhallgatása szakította félbe. Azonnal pánikolni kezdtem hisz tudtam hogy ez Jungkook.

-Te jó ég! Most mit tegyek...most mit tegyek?-be is akadt a lemez és semmi más nem jutott az eszembe csak a  "most mit tegyek" kérdés. Válasz nem született így inkább pánikolva futkároztam össze vissza a szobámban. Mint ha ez megoldana bármit is.

-Itthon vagyok.-hallom meg Jungkook szokásos belépési mondatát amivel általában tudatja velünk hogy nem vagyunk egyedül.
Csak imádkozni tudok hogy Tae-t is hozta mert jelen pillanatban csak ő és én vagyunk itthon. Te jó ég ez még nagyobb stresszt pakol rám.
-Hahó! Van itthon valaki?-a hang egyre csak erősödik tehát körbe néz. Jajj baszki! Nem vagyok felöltözve! Ez nagyon hirtelen jött. Muszály lesz valamit felvennem! Legalább egy pólót vagy valamit mert ide az alsó nem elég.

Rögtön a székemen pihenő ruha darabért nyúltam ami mellesleg nem is az enyém de jelen esetben ez sem érdekelt. Sietve próbáltam átbujtatni rajta végtagjaim de amilyen szerencsés is vagyok persze hogy bele akadok valamibe így a póló hadművelet is le áll.

-Tae? Jimin?-nyit be a szobámba és amint meg lát elakad a szava. Annyira zavarba estem hogy egyből sértegetni kezdtem.

-Hát téged baszki nem tanítottak kopogni? Nem vagyok süket képzeld, hallak! Úgy ordítassz itt össze vissza mint ha bántanának de komolyan.-mind ezt úgy mondom hogy csak félig van rajtam póló és a könyököm be ragadt. Tök kínos.-Mit bámulsz? Nem láttál még Koreait?-sértegetem továbbra is de ő meg se mukkan. Csak lefagyva áll ott az ajtóban és bambul.-Jungkook? Haho? Föld hívja Kookot! Lennél szíves kimenni a szobámból?-váltok szarkasztikusan illedelmesre amire valahogyan már fel eszmél.

-Na várjunk...te most becéztél engem?-néz rám értetlenül.

-Mi? Nem! Vagy igen? Ugh! Ez a nyavalyás póló tehet róla!-kenem a pólóra az egészet majd rángatni kezdem a könyököm hátha az majd segít de ugye mindenki tudja hogy az sosem segít...

-Várj...segítek.-kezd felém közeledni kissé kuncogva az ügyetlenségemen.

-Ne! Ne gyere közelebb! Jungkook!-kiabálok rá de ő nem tántorodik meg. Mellém lép és kibujtatja a kezem a póló egyik lyukán. Sikerült felhúznom de már így is mindegy nem? Látott.

-Most jobb nem?-mosolyodik el kedvesen amire haragom is lecsillapodik.

-Igen...köszi.-motyogom szégyenemben. Picit megbántam hogy így sértegettem.

-Nincs mit.-simít hajamba picit nevetve.

-Bocsi hogy úgy szíttalak...picit ideges voltam.-nézek fel rá. Erre a mondatomra elcsendesedett a szoba. Jungkook érthetetlenkedve figyelt engem mint ha hírtelen bajszom nőtt volna. Lassan kezdtem aggódni így rákérdeztem.-Most meg mi van?

-Ja semmi...csak kicsit fura vagy.-néz végig rajtam. Ez valamelyest kiakasztott így el is kezdtem a magamét.

-Fura? Miről beszélsz hah? Én mindig ilyen vagyok! Már hogy lennék fura?-zsörtölődöm mire picit meglepődik.

-Héh..héh! Nyugi! Nem úgy értettem. Arra gondoltam hogy ma a szokásosnál kedvesebb vagy. Ez talán azért van mert tönkre tetted valamim? Na ki vele? Mi volt az?-szűkül rám tekintete majd úgy meg bámul hogy komolyan kezdtem rosszul érezni magam.