A házi kedvenc (light femdom)

Nem a legjobb alkalom

- Igen, szeretném, hogyha megkeresnék nekem a papírokat. Igen, a lányom intézte. Nem, nem, nincsen semmi gond, csak valamit szeretnék bennük ellenőrizni. Köszönöm. Viszhall - Samantha letette a telefont. 

Végülis, nincsen abban semmi gond, ha biztosra megy. Volt valami furcsa a lánya és a fiú viszonyában. Mintha sokkal régebb óta ismernék egymást, mint Ruby bevallja. Egy egész nap eltelt és még mindig nem jöttek haza, a nő pedig kénytelen-kelletlen eltűnődött, hogy pontosan hol lehetnek és vajon meddig fog tartani ez a lázadás. Pár órával korábban beszélt a fiával, Jettel, aki az apja szomorú helyzetének ellenére nem tudott, vagy csak nem akart hazautazni a hónapban. 

Samantha a fejében ezt letudta annyival, hogy Amerika messze van. Nem mintha Jonathan meg tudna most bántódni, és Jett válltig ígérgette, hogy ha esetleg felébred, akkor feltétlenül meglátogatja. 

Mikor a fiát Tristanről kérdezte, és hogy nem hallott-e a róla korábbi látogatása alkalmával valamit a húgától, nemleges választ kapott. "Honnan tudnék bármit arról, hogy az az őrült mit csinál a szabadidejében és kivel?" - mondta neki Jett. "Nem vagyok a komornája, biztos vagyok benne, hogy ha megkérdezed válaszol. Arra van a hatalmas szája."   

- Gyerekek - sóhajtott Samantha. Vajon mit vétett, hogy sem a fia sem a lánya nem volt képes érett felnőtt módjára viselkedni? Nem mintha ő maga valaha annyira érett és megfontolt lett volna...biztosan tőle örökölték. Mindenesetre, ha Jett nem hallot Trisről, akkor lehet, hogy csak ő gondol bele a dologba túl sokat.   

Elkezdte visszarendezni a dossziékba az íróasztalán heverő irathalmot, hogy ne úgy nézzen ki az irodája, mint ahol bomba robbant, amikor megérkeznek a sajtósok. Az esküvőnek meg kellett történnie. Több okból is elkerülhetetlen volt, legfőképp az üzlet miatt és emellett...na igen, személyes érdeke is fűződött hozzá. Szerette volna közelebb hozni a családjaikat, annyi kontakt nélküli év után. Talán volt a múltban egy rosszabb korszakuk, de előtte Edwin volt a férje legjobb barátja, akivel mindent együtt csináltak, onnantól kezdve, hogy évtizedekkel korábban megismerték egymást az egyetemen. Ő, Samantha, csak sokkal később került a képbe, mikor kimondta a boldogító igent.    

A férje a múltban lelkes fiatalember volt, aki egyre csak írta neki a romantikus leveleket, és hiába a sok elutasítás, sosem adta föl. Olyannyira, hogy fél évvel a megismerkedésük után randevúzni kezdtek, utána két évvel pedig az oltár előtt találta magát. Nem lehetett panasza, a házasság révén egy figyelmes férjhez, hatalmas vagyonhoz és grandiózus házhoz jutott. Az csak hab volt a tortán, mikor megszületett a két aranyos kisbabája. Szóval, tényleg nem panaszkodhatott semmire, még ha soha nem is volt szerelmes Jonathanbe...

Ennek ellenére néha eltűnődött rajta, hogy rosszul döntött-e. Igen, a múltban volt, hogy meg akarta változtatni a döntését. De már túl késő. 

Hallotta, ahogy megszólal a kapucsengő és a személyzet tagjai beengedik az érkezőket. Ideje nekilátni annak az interjúnak...

***

- Sajnálom, hogy nem szóltam korábban és, hogy furcsán viselkedtem az utóbbi napokban - mondta Ruby. Emlékei szerint ez volt az első alkalom mióta Trist elkezdett nála lakni, hogy bocsánatot kért a fiútól. 

Mindegy, a jó gazda legyen őszinte. Főleg azt a vacsorát sajnálta, és ahogy magyarázat nélkül összepakolta a holmijukat és elrángatta Tristant magával egy hotelbe. Na nem a sajátjukba, az hiányzott még, hogy az anyja azonnal megtalálja. Egyedül Rennek szólt a hollétéről, illetve megkérte a fiút, hogy falazzon neki, ha a tanáraik keresnék. 

Tudta, hogy nem futhat örökké, csak egy kis időre volt szüksége, hogy összeszedje magát. Pont, mint az apja balesete előtt, végre megint csak ketten voltak, teljes nyugalomban, zavartalanul. Legalábbis így lett volna, ha a fejében nincsen éppen hatalmas zavar.