A házi kedvenc (light femdom)

Otthon

- Azt mondod, hogy még sosem vizsgált orvos? – kérdezte Dr. Albert idegesen. Tristan esete teljesen kikészítette. – Még soha, egyetlenegyszer sem? Mi van a születési anyakönyvvel? Mi van a kötelező oltásokkal?

- Nem hiszem, hogy kapott. – mondta Ruby.

- Mindegy. Ülj le! – sóhajtott a doktor és nekikezdett a vizsgálatnak, ami jó fél óráig eltartott, mivel kis híján mindent megvizsgált, még azt is, hogy Tris tudja-e mozgatni az összes ujját külön-külön. A fiú újfent halálra rémült és Rubynak párszor el kellett magyaráznia, hogy Dr. Albert nem azért ordibál, mert utálja őt, csak ki van akadva. Végül szerencsére semmilyen betegség nem került diagnosztizálásra, csak a kóros soványság. Az egyetlen felírt gyógyszer: Marslakócskák vitamin. Ruby lényegesen megkönnyebbült és megkérte dr. Albertet, hogy ha Tristan nem fél már tőle annyira, akkor adja be neki az alapvető oltásokat. Addig is megállapodtak, hogy Ruby rendszeres ellenőrzésével egy időben tartják majd havonta egyszer Tristan ellenőrzését is.

Trisnek, a maga részéről, ennél a résznél minden félelme elmúlt, mert azt jelentette, hogy Ruby tényleg hosszú időre tervez vele.

- Ruby, ez mi? – kérdezte felbátorodva és kíváncsian az egyik műszerre bökve.

- Vérnyomásmérő. – sóhajtott a lány.

- Vérnyomásmérő? – hajtotta a fejét Tristan oldalra kérdően, mint akinek éppen a logaritmus függvényeket magyarázzák.

- A vérnyomásodat mérik vele. Majd elmagyarázom később. – tudta le Ruby pár szóban a problémát. Semmi értelme nem volt megmagyarázni a vérnyomásmérés lényegét, ha a fiú a legcsekélyebb biológiai ismerettel sem rendelkezik.

- Tényleg nem tudsz túl sok mindent, mi? – csóválta Dr. Albert rosszallóan a fejét. – Csak tudnám, mit gondolnak azok az anyák, akik az utcára teszik a gyereküket. Mióta is vagy hajléktalan? – kérdezte Tristantől nem túl tapintatosan.

A fiú erre megijedt, de Ruby bátorító pillantása hatására rávette magát a beszédre. – Mindig az voltam. – válaszolt halkan.

- Istenem, hová süllyedt ez a világ. – siránkozott tovább a doktor. – Hát olvasni tudsz, kölyök?

- Csak egy kicsit. – ismerte be Tristan szégyenkezve. – Az utcatáblákat meg a feliratokat megértem.

- De ezen segíteni fogunk. – szólt közbe Ruby magabiztosan. – Van mit behoznod. – kacsintott a fiúra.

- Tanulni is fogok? – lepődött meg Tristan.

- Naná, és iskolába is elmész. – közölte vele Ruby. – De még nem most. – tette hozzá. – ahhoz még fejlődnöd kell. Előbb magántanárt kapsz.

- Magántanárt? Nem szeretnék... – sápadt el Tristan. – Rendben van. – javította ki magát rögtön de látszott, hogy nincs ínyére. Ruby elmélete az volt, hogy Tristant addigi életében sokszor tették ki olyan szituációnak, mint az a bizonyos eset a parkban, meg más hasonlóknak, ezért mindenkitől félt, pár ritka kivétellel. A fiú is mondta, hogy sokszor megverték és sokat kiabáltak vele. Az emberekkel kapcsolatos félelme egyfajta trauma volt, amit Dr. Albert is megerősített, de azt mondta, ne forduljanak még pszichológushoz, mert már az is hatalmas haladás, hogy Tristan Rubyban meg tud bízni, lehet, hogy nem is lesz rá szüksége.

- Mit csináljak? – kérdezte Tristan Rubytól, aki nekiült a házijának, miután elmagyarázta, hogy az iskola hogyan működik, ezzel alátámasztva, hogy neki igenis házit kell csinálnia.

- Foglald el magad. – mondta a lány. – Nézz tévét, ha akarsz vagy gyakorolhatsz olvasni, vagy amit szeretnél.

- Nézhetem, hogy mit csinálsz? – kérdezte Tris.