A házi kedvenc (light femdom)

Bűn és bűnhődés

Szerző jegyzete: 

Uhm, srácok, kicsit elszaladt velem a ló ma, de szerintem ez a legjobb fejezetem egy ideje, szóval jó olvasást. Vajon eddigre sikerült titeket megfertőznöm a bilincsmániámmal? (Bár még sook sook bilincses jelenet lesz, közel sem járok a végéhez.) XD

A fejezet címe, az lol. Nem kameóztam be Raszkolnyikovot, mindenki megnyugodhat. :3

A dedikálás most Lexának megy, hálásan köszönöm a sok csillagot, amit tőled kaptam. 

***************************************************************************************

Az autóút a hotelhez viszonylag csendesen telt. A börtönlabirintusban történtek rányomták a bélyeget az általános hangulatra, Ruby a bűnös keményfedeles könyvet olvasta, Tristan pedig hosszasan szuggerált dolgokat, mint például a szőnyeg az autóban, az előtte ülő Shin nyaka, és az ablak előtt elsuhanó zöld fák.

A másik két fiú nem tudta, hogy mi a baj pontosan. Sőt, mikor Ruby röviden tájékoztatta őket, Ren hangosan felnevetett, mert viccesnek tartotta az esetet. Normális esetben az is lett volna, de Trisben a dolog felszínre hozta a traumáját, Ruby pedig nem bírta nézni, ahogy levert és önmagát hibáztatja egy ilyen apróság miatt.

Tovább rontott a helyzeten, hogy Tristan - tévesen - azt hitte Ruby haragszik rá, és a lánynak ezt eddig nem volt alkalma megcáfolni. Túl érzékeny volt a téma, hogy a többiek előtt hozza fel.

- Csinálunk még valamit? Mondjuk bontsunk pár bort és aztán nálatok... - kezdte volna Ren az ötletdömpinget, de Ruby instans félbeszakította. 

- Bocsi, de most jobb lenne, ha minket kihagynátok a tervezésből. Jó éjt - köszönt el a testvérektől már az előcsarnokban, ezzel általános csodálkozást kiváltva. Nem voltak hozzászokva, hogy a lány nemet mondjon az alkoholra. Ruby belépett a liftbe és Tris szó nélkül követte. Ahogy pörögtek a számlálón az emeletek, kicsit olyan hangulata volt, mintha a kivégzésére vinnék. 

Amint beértek a lakosztályba, fogasra akasztották a kabátokat és levették a cipőket, Ruby a kanapé felé vette az irányt. Úgy gondolta kényelmesebb lesz ott beszélgetni, és már épp nyitotta volna a száját, hogy Tristant maga mellé invitálja a puha ülésre, de a fiú megelőzte. 

Mivel továbbra is abban a hitben élt, hogy főbenjáró bűnt követett el, első dolga volt ledobni magáról mindent, ami összekoszolhatja a drága szőnyeget, és aztán letérdelni a kanapé előtt. A szemeiből potyogtak az addig visszatartott könnyek. - Ké-kérlek, nem akartam problémát okozni, kérlek ne küldj el. Tudom, hogy rossz amit tettem - a pulcsija ujjával megtörölte könnyáztatta arcát - de nem volt szándékos. Ígérem többet fogok tanulni. Ígérem nem maradok ilyen buta. Mindent megcsinálok, amit kérsz, csak kérlek ne dobj ki!

Ruby tátott szájjal bámulta ezt az egészen nonszensz jelenetet. Eddig megvigasztalni akarta a fiút és biztosítani róla, hogy nincs semmi gond, de most erőt vett rajta a düh. Hát Tris ilyen szőrősszívűnek látja? Véresen komolyan azt hitte, hogy kidobná egy apró malőr miatt? Hogy aztán visszamehessen abba a fertelmes parkba? Szinte szóhoz sem jutott, egyelőre csak próbálta megemészteni, amit hall. 

Tristan, látva, hogy nem jön válasz, folytatta a mondókáját. - Fogalmam sem volt, hogy dolgoznak ott színészek is, különben biztosan nem csinálom ezt. Valami bekattant a fejemben és nem tudom... Féltem. De....nem mentegetőzni akarok! - rázta ádázan a fejét, mint aki rájött, hogy valami olyat mondott, ami csak ront a helyzetén.   

Nem tartott sokáig, hogy kifogyjon a szavakból. Utána ott maradt, térden állva a szőnyegen, és a tenyerébe temette az arcát. Látszott, hogy sír.