A házi kedvenc (light femdom)

Konkurencia

Másnap reggel Shin kilencre érkezett, ahogy eredetileg akarta, mivel Ruby közölte, hogy semmi szükség koránkelésre, mert ő most egy-két napra skippeli a gimit. Az okát ellenben nem volt hajlandó közölni, de hamar világossá vált, mikor Shin egy keresztben elterült Jettet figyelt meg a kanapén, a létforma természetes életterében.

- Szia Ruby – köszönt az elésiető lánynak. – Látom itt a bátyád.

- Igen – sóhajtott a megszólított – Sajnos – és ezzel világossá is vált Shin számára, hogy miért változtak a tervek. Abból, amit Ruby mesélt Tristanről, nem biztos, hogy jó ötlet volna magára hagyni a nem feltétlenül legszelídebben kinéző, beszélő és csak úgy általánosabban viselkedő Jettel.

- Na és hol a tanítványom? – mosolyodott el Shin, miután ezt magában konstatálta. Akkor most extrajófejnek kell lennie, és lehet Jett-lepergető védőpajzs mikor Ruby nincs otthon vagy segíthet a kanapén fetrengő tahónak tovább rontani egy bántalmazott tinédzser traumáit. A kettő közül egyik se tűnt túl szimpatikusnak, de elvből az elsőt választotta.

Tris ekkor kanyarodott le a lépcsőről, kezében egy bögre teával. Most is rajta volt a nyakörv, de Shinnek, aki maga is egy rakat piercinget viselt a fülében gyakorlatilag föl se tűnt. Mindenki azt hord, amit akar – ez volt az elve, meg amúgy nem is volt valami széles darab, talán csak másfél-két centis.

- Te vagy Tristan? Shin vagyok. – mondta a „magántanár", miközben megeresztett egy széles és őszinte mosolyt. Miután Tristan végigmérte az ismeretlent, arra jutott, hogy bár nagydarab, egész kedvesnek tűnik és kellemesen mosolyog, ezért hát mikor Shin kezet nyújtott, ő is kinyújtotta az övét és megtörtént a kézfogás. Ruby örült, mert azt hitte, hogy ez nehezebben fog menni.

- Felmehetünk a szobámba, hogy az idióta bátyám ne zavarjon. – kezdeményezett a lány.

- Ezt hallottam! – szűrődött ki a nappaliból.

Kis idő múlva tanár és tanítványa elhelyezkedtek az asztalnál, míg a házigazda céltalanul lóbálta lábait az ágyon.

- Tehát azt mondod, most a negyedikes tankönyveket nézitek át? – kérdezte Shin Tristantől.

- Uhum. – aztán mikor észrevette, hogy hümmög és Ruby felvonta a szemöldökét, kijavította magát: - Igen, a negyedikeset. Azt hiszem. A tankönyv negyedikes – mondta és elpirult, mert egy kicsit azért szégyellte magát, hogy még csak itt jár.

- Még jó, hogy Ruby nem dobta ki őket. – nevetett az idősebb fiú. Jó volt látni, hogy ilyen lazán veszi az egészet. Tristan is úgy tűnt, megkönnyebbült. És annak ellenére, hogy Ruby félt, Shin ijesztően fog hatni a sok piercinggel meg minden, Tris pont azokért volt teljesen oda. Gyakorlatilag ötpercenként rajta lehetett kapni, hogy bámulja őket. Shinnek is feltűnt, de nem szólt semmit, csak még jobban mosolygott.

- Nézzünk át pár nehezebb példát, hogy megtudjuk hol a limit. Matekból. Aztán lehet, hogy át kéne térnünk olyan tárgyakra, mint a történelem, amikkel biztos vagyok benne, hogy Ruby nem foglalkozott, mert ő sem tudja mi volt király XYnak a neve, nem igaz?

- Rendben. – bólintott Tris és mintha mosolygott volna.

A következő szünetben a gimiben megcsördült Ren telefonja, miközben magányosan cigarettázott egy eldugott sikátorban a gimnázium épülete mögött. – Mi a....úristen, a frászt hozta rám – fújta ki a levegőt, mikor látta, hogy nem a rendőrség, a kaszás vagy ami még rosszabb, a kisboltba tartó igazgatóhelyettes jött arra, hanem csak a telefonja csörög.

- Mi az Ruby, majdnem keresztbe lenyeltem miattad a cigimet – panaszkodott.

- Te Ren, a bátyád egy varázsló. Tristan imádja. Látnod kéne, hogy ragyog a szeme.