A házi kedvenc (light femdom)

A csocsóban vannak szabályok

Az éppen visszaérkező Ruby dühösen lecsapta a tálcát az asztal közepére. - Igen, de az nagyon, nagyon messze volt és semmi közöd hozzá kedves....akármi is a neved, én úgy tudom, hogy ez az asztal foglalt. Szóval leülhetnél máshová is.

- Oh... - a lány nem igen tudta hová tenni a dolgot, de nem úgy nézett ki, mint aki megijedt. – Nem azt mondtad, hogy hárman vagytok? Biztos nem akad nekem egy hely? – kérdezte Tristantől mosolyogva.

Na ezt meg a fiú nem tudta hová tenni. - Háát...igazából... - kezdte, és közben megeresztett egy segélykérő pillantást Ruby és Ren felé.

- Hárman vagyunk, de nem terveztünk ma ismerkedni, bocsi. Fontos megbeszélnivalónk van – próbálta Ren békésen megszüntetni a konfliktushelyzetet. Mintha a falhoz beszélt volna. A rénszarvasos pulcsis lány, Trisen kívül, senkit sem volt hajlandó meghallani.

- Akkor mi lenne, ha te ülnél át hozzánk? Ott vagyunk, abban a boxban – azzal a másik oldal irányába mutatott, ahol Tristan korábban is látta már. Úgy tűnik a barátaid nem látnak itt szívesen. Ígérem, hogy jó társaság vagyunk – nevetett fel. – Na, mit szólsz?

- Azt, hogy nem – vágta rá Ruby, keresztbe font karral, teljesen hatástalanul. Tristan is megértette addigra, hogy itt neki kell határozottnak lennie. Vett egy nagy levegőt és összeszedte a bátorságát, hogy minél előbb véget tudjon vetni a kellemetlen helyzetnek.

- Sajnálom, de... inkább itt maradnék. – motyogta a lánynak, miközben magára erőltetett valami mosoly szerűt. Csak ott hibádzott a dolog, hogy nem a szemébe nézett, hanem valahova a köldöke tájára. 

- Oh – a lányt ez egy kicsit lehangolta. – Akkor esetleg később találkozhatunk a csocsóasztalnál – vetette azért még föl, mielőtt távozott. Tris csak némán bólintott. Ezúttal Ruby sem akarta, hogy beszéljen.

Hármójuk fröccse ott állt három nagy repohárban az asztalon. A lány megfogta a sajátját és nagyot kortyolt belőle. Ren is magához vette az egyiket. – Ismerted? – kérdezte Tristantől Ruby. – Azt a lányt.

- Nem, most látom először – válaszolta a fiú egy pillanat habozás után. - Nem tudom, hogy miért jött ide. Nem akart elmenni. 

Ruby sejtette az okát. Sóhajtott. A lényeg az, hogy a lány már odébbment és biztonságban tudhatta Tristant. - Mindenesetre, tessék, ez a tiéd – nyúltotta át Trisnek a maradék poharat. - Félédes fehérből van, remélem jó lesz. Bár ez nem valami minőségi hely.

A fiú belekóstolt a nagyfröccsbe és hirtelen felderült az arca – Ez finom – jegyezte meg. Szinte sugárzott az arca. 

Ruby felvont szemöldökkel nézett rá. – Van olyan normális étel vagy ital, ami neked nem ízlik?

Tristan ezen elgondolkodott. – Nem tudok róla – jelentette ki végül. - De a mogyoróra allergiás vagyok.

- Te is? – szállt be az addig csöndes Ren a beszélgetésbe. – A bátyám is allergiás rá. Szar lehet. Én biztos nem maradnék életben mogyorókrém nélkül – bele kellett túrnia a szabadon lengedező tincsekbe, hogy visszaterelje őket a füle mögé. – Almával a legjobb.

- Mogyorókrém? – pislogott Tris csodálkozva,  ezzel jelezve, hogy mindezidáig nem voltak ilyen problémái.

Az este gyorsan telt, mivel mindhárman nagyon jól érezték maguk. Ruby rég nem ivott már alkoholt, legalábbis nem többet egy fél pohár bornál, ezért ezúttal jobban beütött és a lány rendkívül vidám lett. Ren ellenben már tíz körül elkezdett panaszkodni, hogy fáradt és teizenegykor galád módon le is lépett.