A házi kedvenc (light femdom)

Jelek

- Mark, ma Ren is jön - pattant be Ruby a hátsó ülésre.

- Heló – köszönt a fiú a sofőrnek. – Rég láttalak.

- Heló – mosolyodott el Mark. Nyilván felfogta, hogy ez azt jelenti, hogy Ren is be van avatva. – Ma sült csirkecomb a menü pürével. Azért ilyen egyszerű, mert Tristan még kezdő a konyhában – tájékoztatta Mark a lányt.

- Ne beszélj, csak indulj gyorsan légyszi! Ezt látnom kell – sürgette Ruby.

- A sültcsirkecombot? – vonta fel Ren a szemöldökét.

- Miről beszélsz, ezt Tris csinálta. Ez egy különleges sültcsirkecomb. Nincs párja kerek-e világon.

- Biztos, hogy nem jártok? Normálisan soha nem lennél ennyire oda egy fiúért.

- Nem járunk! Még jó, hogy odavagyok érte, hiszen az enyém. Akkor is odavoltam, mikor Mennydörgés megtanult hemperegni.

- De Tristan nem kutya, hanem ember.

- Az ugyanolyan, csak sokkal jobb – vágta rá a lány.

- Hát, ha te mondod. Mindig fura voltál. A végén még kiderül, hogy egy szobában is laktok, arra hivatkozva, hogy a kutyád.

- Hát, ami azt illeti........

- Ne mondd, hogy egy szobában latok!?

- De ha egyszer magányos nélkülem – emelte a lány a kezét az ég felé. – Nem hagyhatom, hogy egyedül aludjon valami hideg vendégszobában a ház másik végén. Épp volt elég traumája így is. Szeretném, ha legalább biztonságban érezné magát.

- Te mindent kimagyarázol, mi? – sóhajtott a fiú. – Oké, tőlem azzal alszol egy szobában, akivel akarsz.

- Megjöttünk – szakította meg Mark a beszélgetést.

Ruby kiszállt a kocsiból és a bejárat felé vette az útját, Rennel együtt. Mark aznap délutánra kimenős volt, úgyhogy elhajtott a kocsival. Tris már az ajtóban állt, mikor Ruby hazaért, és mosolyogva várta, mivel sikerélménye volt a csirke miatt és alig várta, hogy a lány megdicsérje érte. A mosoly viszont azonnal lehervadt az arcáról, amint meglátta Rent, aki idegen volt, ráadásul gazdagnak kinéző, kétszer olyan széles, mint ő és legalább öt centivel magasabb. Próbált nem remegni, de nem tudta visszatartani, érezte az enyhe vibrálást az ujjaiban, ahogy egymáshoz ütődtek. Ruby barátja, nem bánt, Ruby barátja, nem bánt, ismételgette magában és próbált nagy levegőket venni, amitől kicsit jobban lett. Ruby nyilván észrevette, hogy valami nincs rendben, mert azzal kezdte, hogy anélkül, hogy abbahagyta volna a mosolygást megölelte Tristant. Amint érezte, hogy nagyjából elmúlt a remegés, elengedte a fiút.

- Szia. Jobban vagy? – kérdezte.

- Igen, köszönöm – bólintott a fiú. Már nem remegett, de nem mert Renre nézni, mert tudta, hogy elölről kezdődne az egész. Nem arról volt szó, hogy nem javult az állapota, az sokat fejlődött, inkább Ren kinézete volt az, ami a gondot okozta, lévén jóval erősebb, hímnemű lény, pont olyan, mint amilyenek legtöbbször verték meg.

- Ren, ez itt Tristan. Tristan, ez itt egy barátom, Ren. – mutatta be őket egymásnak Ruby, de komolyan aggódni kezdett azon, hogy vajon tényleg jó ötlet-e, ha Shin lesz Tristan különtanára. Hirtelen kezdett nagyon a nem felé billenni a mérleg, tekintve, hogy Shin legalább olyan magas és izmos volt, mint Ren, piercingekkel kiegészítve. A kinézetével ellentétben viszont soha nem volt az a rosszfiús típus, nem lázadt, ami egy művésznél elég szokatlan. Shin mindig okos és jó gyerek volt, aki arra tette fel az életét, hogy minden indulatát és érzését egy fehér vászon segítségével továbbítsa a világnak.