Among Us | Köztünk van ✓ [ Befejezett ]

3. rész

Mire végeztünk az evéssel, addigra már többen kedélyesen elcsevegtek a mellettük ülővel. Én ezt kihagyván, a Cuki párt hallgattam, akik gyorsan megtalálták a közös hangot, miközben tovább figyeltem a kialakult beszélgetéseket, és néha azért, a srácra is vissza-vissza pillantottam.

 Egyszer csak egy őszes fehér hajú, szemüveges férfi kért szót.

– Sziasztok! Itt vannak a karLexek, amiket a Medbayben hagytatok... – mondta fontoskodó hangnemben, miközben feltette az asztalra a fém táskát és kinyitva, fekete szivacságyon, tíz karra rakható elektronikai okos eszköz sorakozott takaros rendben. Egyesével kiosztotta, amit rögtön fel is csaptam a karomra és nem voltam meglepve, hogy elfejtettük ezt az apróságot, soha nem hordtunk ilyet otthon, a képzésen is csak pár óráig lehetett nálunk. – Szóval, ezzel meg is volnánk... – köszörülte meg a torkát zavarában. – Mostanra már páran bemutatkoztak egymásnak de még nem mindenki, ezért arra gondoltam, hogy mi lenne ha egyenként elmondanánk magunkról pár dolgot és ezzel talán, erősíteni tudnánk az összetartást, mivel elég sokáig leszünk összezárva. – mosolygott megnyerően, és türelmesen várta a visszajelzést tőlünk.

Jó ötletnek tűnt és ezt kifejezvén bólogatni kezdtem, majd eszembe jutott, hogy akkor nekem is beszélnem kell, ami nem az erősségem. Én inkább az a csöndesebb típus vagyok, aki nem szereti ha túl nagy figyelembe részesítik.

– Rendben, akkor én kezdem, ha már úgyis állok... – nevette el magát a saját kis viccén. – Cloud White vagyok, energetikai mérnők és nem, nem vagyok albínó, csak korán megőszültem. – mosolygott még mindig és sápadt bőrén tényleg nem voltak ráncok. Maximum egy tízessel lehet nálam öregebb.

Ezután a német srác felé biccentett, aki felállt és hatalmas levegővel nekikezdett.

– Azure Blue a nevem, und, Ich jól érteni, hidrometeorológiát, mindent bele fogok adni, hogy sikeresen elvégezzük missionsarbeit... aaa... munkát! Jä? – kiáltott fel lelkesen, majd ült le pont olyan gyorsan, ami irtó viccesre sikeredett.

Mellette ülő Cuki lány állt fel félénken.

– Őőő, engem Ambernek... Amber Orangenak hívnak és örülök, hogy megismerhetlek titeket! – mondta lángoló fejjel majd visszaült a helyére. Cloud érdeklődött, hogy a Földön mivel foglalkozott, mire alig hallhatóan kedvesen elmondta, hogy a közelmúltban frissen végzet pszichológusként.

– Bruno Brown vagyok, ács volnék! Örvendek! – állt fel egy morcos, barna tónusú, karamell bőrű masszív férfi majd ült is le, nem akart többet mondani, amit senki sem firtatott, talán unta ezt a kis csapatépítő tréninget de ki tudja?

Ezután egy szemvillanás alatt állt belém az ideg, mikor felfogtam, hogy most én jövök. Zavaromban feltápászkodtam és próbáltam a legbizalomgerjesztőbben mosolyogni.

– Üdv Mindenkinek! – intettem ügyetlenül egyet. – Rose Pink vagyok de hívjatok csak Pinkynek! ...Ahogy a barátaim szoktak. – tettem hozzá egyre nagyobb kínba és már épp le akartam ülni, amikor Cloud kedvesen visszakérdezett a foglalkozásomra. A bíráló tekintetek újra engem pásztáztak és igazából, erre a kérdésre nem voltam felkészülve, mivel egy percig sem gondoltam hogy rögtön ezzel fogunk indítani, úgyhogy rávágtam azt, ami a mostani állapotomra igaz. – Munkanélküli vagyok!

Ahogy leültem, az arcom a többiekéhez képest nagyobb szenvedést mutatott, először a kérdés, majd a válasz miatt. Féltem, hogy belekötnek abba, hogy lehet ez, de a fiatal lázadó kinézetem mindent megmagyarázott nekik. Simán, és meglepően hamar elkönyveltek munkakerülőnek. Most kivételesen örülök, hogy a külső borító alapján ítéltek meg és nem lapoztak át alaposabban.

Szemlesütve a karLexet kezdtem el analizálni, és közben nyugtattam a felkavart lelkemet. Remélem nem jön többet szóba, hisz azért is jelentkeztem erre a munkára, hogy a múltat hátra tudjam hagyni.