Among Us | Köztünk van ✓ [ Befejezett ]

33. rész

 – Szóval, ha talál a drónod ilyen hogyishivjákot nagy mennyiségben, akkor lehetne gyártani a nanoizéket... és az mit is eredményezne? Globálisan... – kérdezte elgondolkodva David.

– A vírust kiölné az emberiségből és az egész bolygóról eltüntetné... talán lenne még más mellékhatása is de azt tesztelések nélkül megbecsülni sem tudom. – merültem el a témában és az agyam ezerrel pörgött a rengeteg izgalmas lehetőség körül. – Kizárólag gyógyításra programoztam be a Nanorobotokat. Hosszú, bonyolult és egyedi kódnyelven írtam, hogy csak én tudjam megvált...

– De várj... hisz akkor visszatérne a deformitás és újra elszaporodnának az emberek a Földön... – vágott a szavamba szomorúan David. 

Jet helyeslően bólogatott.

– Most legalább egészségesen élünk, igaz rövid életet de legalább tudjuk előre, hogy azt a keveset is meg kell becsülnünk... Miért jobb száz évet élni, mondjuk fogyatékosan? – vont kérdőre Jet, teljesen jogosan.

– Én... Én nem tudom... Én csak Anyát akartam megmenteni! Akartam, hogy még sokáig velem legyen!  – töröltem le a könnyeimet, és ezt a vitát sokszor hallottam már. Van pro és kontra érv, de még én sem vagyok elég okos ahhoz, hogy tudjam mi lenne a helyes egy ilyen helyzetben.

– Cloud mit is mondott még? "Föld rákfenéje vagy", meg a felmenőidre is ki volt bukva. – szólalt meg Ye is. – A családod vajon miért erre tette fel az egész életét?

– Tehát az egész Pólus felfedezés az unobtainium felkutatására is irányult. – úgy látszik, Jet is erre a következtetésre jutott.

– Akkor Cloud azért akarta megakadályozni a küldetést, hogy az ellenszer sose készüljön el? – ötletelt Ye.

Igen, de kit árultunk el? Mit hazudtunk és miért vagyunk ostobák? Erre még rá kell jönnöm de ami mindvégig zavart mióta Cloud előadta magát, az a többes szám volt, amiben beszélt. Ez alátámasztja azt a tényt, hogy a másik két hajót is a társai szabotálták, ami eléggé nyugtalanító, főleg annak fényében, ha a Skelden sem volt egyedül...

– Hé, Pinky! – próbálta a figyelmemet felkelteni Ye és ahogy sikerült folytatta. – Azért megvizsgálod?

– Igen. Szerintem én a Medbayben leszek, lefuttatok pár tesztet... Még leszállás előtt biztosra akarom tudni. Addig pihenjetek... Pólus érés után sok dolgunk lesz, így, hogy csak ennyien maradtunk.

– Még szerencse, hogy több szállító robotot is tudunk egyszerre felügyelni... – nevetett Ye.

– Azok az átkozott masinák... – horkantott fel David.

– Naaa! – hördültünk fel egyszerre a barátnőmmel.

– Nem szeretem őket, olyan személytelenek. Egy növény is más ütemben nő, ha egy ember gondozza... – csóválta a fejét és ez annyira aranyos kiakadása volt.

– Én az Adminba és a COM-ba megpróbálom helyre hozni a jelet, hogy végre jelentést tudjunk küldeni Mirának. Aggódok, hogy ők mit sem tudnak erről!

Jet erre sarkon fordult és szó nélkül távozott. David felszabadultan a növényeihez ment, de előtte biztosított róla, hogy utána mindenképp benéz hozzám.

Ezzel mosolyt csalt az arcomra és vártam, hogy újra lássam.

Sietve tettem be a szken alá a kapszulát és amíg bevitte az adatokat, addig újra körbenéztem a gyógyszerek között és óhatatlanul a hűtőbe is. Négy hullazsák sorakozott bent, ami ismét elborzasztott és az, hogy Maroont nem tudjuk majd eltemetni, egyszerűen elkeserített. Szegény nem tehetett semmiről, se ő, se az itt fekvők közül egyikük sem.

Nem bírnám ki, ha a haláluk hiába való lenne. Az nem lehet.

Több mint egy óra múlva a szkennelés befejeződött. Mintákat vettem belőle, majd a kapszulát biztonságos helyre tettem. Egy csepp véremmel kísérleteztem, amíg a gép elemezte az adatokat.

 Minden gyors teszt pozitív eredménnyel zárult, a Nanorobotok ténylegesen megsemmisítették a vírust a vérembe és úgy, hogy a vörösvérsejtjeim a végén még élettel telibbek lettek.