Among Us | Köztünk van ✓ [ Befejezett ]

16. rész

 – Végre a lényegnél vagyunk. – sóhajtott Ye. – Akkor mondom mi a helyzet: a karLexeink bizonyos funkcióikat elvesztették. A térképet látni fogjátok ugyan, de a pöttyeink eltűntek és beszélni sem tudunk egymással, ami azt jelenti, hogy a vészjelző sem működik. Ami pozitív, a mentett adatok megmaradtak, tehát a szereléshez a leírások a segítségetekre lesz.

– Oh, akkor a reaktor javításához is lett volna használati útmutató? – kérdeztem és ez az infó elég rosszul érintett. Simán rákereshettem volna és csont nélkül megakadályozzuk a leolvadást, ezzel szembe mi volt? Bénáztunk egy sort és másodperceken múlt az életünk. Még szerencse, hogy a többiek ezt nem tudják.

Ezt a költői kérdésemet figyelmen kívül hagyván Ye folytatta.

– A legsürgősebb a hajtóművek újra kalibrálása lenne, de igazából itt minden összefügg mindennel... Majdhogynem egyszerre kellene mindent csinálni... – nézett ránk tanácstalanul és ez tőle, aki mindent jobban tud, mindenkinél, nagyon bizarrnak tűnt. – Ha belementek a térképen a jobb felső menübe, ott pipa az elsőre, és akkor látni fogjátok mi a bibi.

– Azokra a sárga felkiáltójelekre gondolsz? – kérdezte David.

– Igen. Én az Adminban megpróbálom feltámasztani a rendszert... Marad 7 feladat, 7 emberre. Döntsétek el ki merre megy. Csak gyorsan mert kifutunk az időből!

Mindenki egyszerre belebámult a saját térképébe és rányomott valamelyikre. Nem tudom mi szerint döntötték el, mivel még egyikünk sem szerelt űrhajót. Most milyen jó lenne ha Viola itt lenne... Hmmm...

Ye elindult, én utána és még így ketten is elég ijesztő volt az üres folyosó.

– Biztos minden rendben lesz veled az Adminba? – kérdeztem a fekete hajú lánytól.

– Persze! Ha valaki a közelembe jön, leütöm a klaviatúrámmal! – mosolygott rám bizakodóan de a szemében aggódás ült. – Te pedig fuss el! Gyorsan csináld meg a taskot, és siess vissza! Ne bízz senkibe.

Bólogattam és az erőltettet mosolyommal együtt, búcsút intettem neki, ahogy ő belépett az ajtón, én pedig gyomorgörccsel sétáltam tovább a Storageon keresztül. Balra fordultam és amikor a COM előtt elhaladtam láttam, hogy ott már javában dolgozik Bruno. 

Az utam a Shielden keresztül vezetett és azt elhagyván egy hosszabb folyosóra értem. A meghibásodott vezetékek miatt a lámpák néha hangos kattogás mellett, vibráltak egyet egyet, ami már alapból feltolta a stressz szintemet, amit azzal sem tudtam csillapítani, hogy azt mondogattam magamnak „mindjárt ott vagyok, mindjárt ott vagyok", de amikor befordultam a sarkon és a saját fémes lépteim zaja mellett másét is meghallottam, egyenesen megállt a szívem és én is. A nyugtalanító hang nem maradt abba, sőt határozottan közelített, így Ye tanácsát megfogadva rohamtempóba indultam a Navi felé.

Három métert sem tettem meg, amikor az egyén, egy hangos „Pinkyt" szólt utánam. Hátra néztem és David sétált nyugisan egyre közelebb hozzám. Egy pillanatra megörültem neki de aztán eszembe jutott ez a kényes helyzet, mármint az, hogy van egy gyilkos a hajón és Ye óva intése helytállónak tűnt.

– Hé, megvársz? – kérdezte kedvesen és megszaporázta a lépteit, hogy utolérjen.

– NEM! – kiáltottam fel zsigerből pánikolva, ahogy a gyors sétából, még gyorsabba váltottam, szigorúan megtartva az 5 méter távolságot közöttünk.

– Mehetnénk együtt a... – kezdett bele de nem vártam meg, hogy többet mondjon.

– NE gyere közelebb! ÉS ne kövess! – szólítottam fel magabiztosan, amire már önmagában büszke lehettem és a célt szemelőt tartva kocogtam tovább.

– De hát nekem is arra kell mennem, a...

– Akkor se! Nem bízok senkibe! Még benned sem! – tromfoltam le de azért hátrapillantottam a srácra, hogy tudjam mennyire vett komolyan.

Szavaimat hallva David a szívéhez kapott, egy fájdalmas hang kíséretébe, elgyötört arccal a hideg fémpadlóra rogyott.