Among Us | Köztünk van ✓ [ Befejezett ]

30. rész

 – Az ultraibolya fény feltárja azt, amit szabad szemmel nem látunk.

Először a saját kezére irányította a fényt de az csak halvány derengéssel fluoreszkált, majd másodjára az előtte álló Cloud kezére, ami ennek hatására felgyúlt, mint egy karácsonyfa. UV fehéren világított ott, ahol hozzáért a cianidhoz.

– Ilyen kis mennyiségű dicián, ami a bőrödre tapadt, nem ártalmas csak látványos. Tudod, eredetileg légnemű, így amikor a szilárd formáját kanalaztad óhatatlanul rád került. Maroon gyere ki!

Maroon bizonytalanul hátrálni kezdett a lesokkolódott, kezét bámuló Cloudtól, aki a vörös második lépésénél tért magához.

– Nem! – szólt halkan de hátborzongató határozottsággal, ahogy a karLexén megnyomott pár gombot. Maroon lefagyott, én pedig az ajtóhoz ugrottam, rácsaptam a nyitó gombra de nem nyílt, kétségbeesetten néztem hátra Ye-re, aki erre a karLexén kezdett el gyors ütembe pötyögni.

– Ez szép volt! – szólalt meg Cloud és az ajtóhoz lépett, aminek a másik oldalán én álltam közvetlen közel. – Ha tudtam volna, hogy ki vagy te, elsőként Téged öllek meg! – folytatta nyugodt, ám vérfagyasztó hangszínnel, ahogy megigazította a szemüvegét és barna szeme rám villant.

– Miért? Ki vagyok én? – kérdeztem vissza meglepődve a kisugárzásától, ami teljesen megváltozott... Soha nem találkoztam még ilyen hideg és számító tekintettel. Hol van már az a rendmániás, fontoskodó, szerencsétlen férfi, aki eddig volt.

Újra és újra rányomtam a gombra, amivel nyitódnia kellett volna, minden próbálkozásnál a szemem sarkából láttam Maroont reménykedni, majd elcsüggedni.

– A Föld rákfenéje vagy pont úgy, mint a felmenőid!!! – bukott ki belőle, minden szót indulatosan köpött ki. Könnyes szemmel pillantottam hátra Ye-re, aki csak rázta a fejét, miközben azt suttogta, hogy „nem megy".

– Áruló, hazug és végtelenül ostobák vagytok! – folytatta Cloud egyre hangosabban és dühösebben. Most már én is rázni kezdtem a fejem és Maroon ijedt hangán, motyogni kezdett. „Pinky, kérlek, ki akarok innen menni." De ez Cloudot nem hatotta meg.

– Tudod, – nézett bele mélyen a szemembe és látszott, hogy csak fájdalmat akar nekem okozni. – Anyád halálakor pezsgőt bontottunk... – vigyorodott el, és folytatta volna tovább a sértegetésemet, ha következő pillanatba a sárga fény fel nem gyullad, majd mire kinyögtem egy „Úristent!" már a zsilip ajtaja kinyílt és a két bennlévő társunkat kiszippantotta a nyomáskülönbség, a hideg és mély világűrbe.

Meredten néztem a Cloud hűlt helyét, aztán Maroonét és mérhetetlenül fájt, hogy karnyújtásnyira volt tőlem, mégis képtelen voltam megmenteni. Halála elborzasztott.

– Ezt nem hiszem el... – ökölbe szorult kézzel fordultam meg. – Ye mi történt?

Ő többször neki akart kezdeni de hang nem jött ki a torkán, csak rázta a fejét.

– Rendszerhiba is lehet vagy Cloud akarta így... Mind láttuk, hogy Ő csinálta, hogy ne nyíljon az ajtó! A karLexe meg volt buherálva. – válaszolt Jet, Ye helyett. Davidre pillantottam, aki lesokkolva meredt az ajtóra, majd amikor az agya vette a jelet, hogy nézem, akkor megtalálta tekintetével az enyémet.

– Most már tényleg vége van? – kérdezte vérszegényen.

– Azt hiszem igen... – mondtam és megnyugtatóan simítottam végig a karját.

 – Most, hogy ilyen családias lett a hangulat. – nézett ránk Jet és akárhogy számoltam a tízből, négyen maradtunk, így igazat kellett adnom neki. – Elárulnád, hogy mégis mi a fenéről beszélt Cloud?

– Nem tudom... – tettem karba a kezem. – Majd egy forró zuhany alatt kitalálom. – sóhajtottam, ahogy a rám száradt vért néztem.

– Mi meg akkor, addig Bruno testét elvisszük. – szólt David, mire hálásan bólintottam rá egyet.