Among Us | Köztünk van ✓ [ Befejezett ]

12. rész

 Egy távoli hangosabb neszre észbe kaptunk és kapkodva távoztunk. Egyenesen a többiekhez mentünk és amíg vártunk, hogy visszaérjenek a fiúk, volt aki csak meredt maga elé, és volt, aki fel alá járkált. Tapinthatóan feszült volt a légkör és tudat alatt mindenki érezte, hogy valami nem stimmel, miközben ámították önmagukat, hogy itt bizony, semmi gond sincs.

Azure egyik oldalamon, másikon Ye, aki a karLexébe bújva alig volt látható. A fiú többször nagy levegővel neki akart kezdeni valaminek, ami nyomta a lelkét de végül nem mondta és ezt megelégelve Ye szólalt meg halkan, úgy, hogy fel sem nézett.

– Én mondjam majd?

Már épp szóra nyitottam a számat, mikor a fotocellás fém ajtó kinyílt, amin megviselt férfiak sétáltak be. David halál sápadt arccal felénk pillantott. Azure és köztem lévő kis helyre pályázott, ezt a tekintetéből kiolvasható egyezményes jelből rögtön láttam, ezért feltűnésmentesen aprót arrébb csúsztam a padon. Görnyedt háttal leült és tenyerébe temette helyes arcát.

– Jól vagy? – kérdeztem, mire csak megrázta a fejét, majd nagy levegő után folytatta.

– Nem biztos, hogy nem fogok rókázni...

– Oh, szegény! Esetleg, ha akarod, tudok több akupresszúrás pontot hányinger ellen... – mondtam bátortalanul és nálam, ez már a vakmerőség határát súrolta.

– Tényleg? Az szuper lenne! – nézett hálásan, mélyen a szemembe, egy halvány mosoly kíséretében, amitől elgyengülve szerte széjjel olvadtam és szerintem ez, az arckifejezésemen is tisztán látszódott.

Nyújtottam a kezem, és miután teljesen felém fordult viszonozta a mozdulatot. Tenyere a föld felé nézett, hüvelykujja és a mutatóujja közötti részen egy pontját kezdtem nyomni. A közelsége végig bizsergette az idegszálaimat, melegség öntött el és éreztem, hogy a füleim újra bevörösödtek. Percekig fogtam a kezét, finoman masszíroztam, ami idő alatt Ye többször is felénk pillantott majd ezt megelégelve, oldalba bökött. David kezét bosszúsan elengedtem, pedig még szívesen masszíroztam volna, amit végezetül hálásan megköszönt. Ye felém hajolt és a fülembe suttogta.

– Amilyen csoda okos vagy, olyan csoda hülye dolgaid vannak, gondolkozz már! És ha Ő a gyilkos? Nem bízhatunk senkibe...

Tágra nyílt szemmel konstatáltam, hogy nem mondott butaságot és a barátnőm felé kezdtem araszolni a padon. David nem értette mit történt, gondolta, csak meguntam a masszírozását és Azurral kezdett el társalogni. Cloud a leltári tabletet nyomkodta eközben és mit sem sejtve, beelőzött a téma indításba.

– Mielőtt beszélnénk a szomorú dolgokról, előtte egy gyors kérdés: látom a rendszerben, hogy mindenkinek sikerült végeznie a leltár ráeső részével. Mielőtt lezárnám, valaki esetleg tapasztalt valami hibát? – kérdezte érdektelenül úgy, hogy fel sem nézett a munkaeszközéből. Gondolom hamar el akarja küldeni a jelentést, hogy utána ne kelljen már ezzel foglalkoznunk. Három másodperc csönd után folytatta. – A hiba lehet hiányosság, vagy elírás... esetleg valami nem oda illő. Tudjátok, rend a lelke mindennek...! – nyomott el egy vérszegény poént, amiből sütött az erőlködés.

 A hiányosság szónál bevillant valami.

– Hááát, én találtam egy kisebb dobozt, amit hiányosan adminisztráltak.

– Tényleg? – pillantott rám érdeklődve Cloud, majd sebesen nyomkodni kezdte az eszközt. – Ez érdekes! Én nem látok a leszkennelt adatok között egy üres mezőt se, biztos... – hadarta izgatottan de Ye türelme pont eddig tartott ki. Hangosan megköszörülte a torkát.

– Cloud, ez most igazán nem fontos! Kész vagyunk. Küldd el Mirának és téma lezárva! Van most fontosabb dolgunk is... – erre a kirohanásra, a társaink érdeklődve kapták fel a fejüket de a szemükbe inkább az látszott, hogy nem akarnak már több izgalmat. – Viola nem balesetet szenvedett! Megölték!