Among Us | Köztünk van ✓ [ Befejezett ]

27. rész

 Sietve összeszedtünk magunkat, megbeszéltük a tervet és átöltöztünk. Ye-nek ma nem volt sapkás napja, én pedig gondosan vigyáztam továbbra is Viola készletére. Mire visszaértünk a többiek már végeztek a reggelivel.

– Figyelem maradék Csapat! – szólt Ye. – Sürgősen menjünk Maroonhoz, utána elmondanám a rossz híreket, amik a jelentésekben voltak!

– Óóó, nemár! – sóhajtoztak páran, majd a nemtetszésüket fejezték ki és Cloud meg már egyre sápadtabb lett. Szerintem neki nem túl jók az idegei.

Az egymás szavába vágást, egy erős rázkódás zavarta meg, pár villódzó fényhatással együttesen. Elnémultunk, ahogy hallgattunk a hajóhoz hozzáütődő hangok rémisztő zenéjét.

– Aszteroidák?

Mind egyszerre meredtünk a Cafeteria sötét üvegablakain át, a fekete űrben sodródó törmelékekre és messzebb úszó két nagyobb objektumra.

– Mi a franc ez?

– Megtaláltuk a Fridr-t vagy a Sward-ot. Vagy egyszerre mindkettőt... – szólalt meg Ye és hadarva folytatta. – Erről akartam beszélni nektek... Azt ti is tudjátok, hogy a Pólus felfedezésére irányuló előkészületben 10 hajó vesz részt és a miénk előtt, kettő már elindult. A jelentésekből kiderül, hogy az elsőnek a Fridr-nek már jelentkeznie kellett volna, mielőtt mi elindultunk, de tegnapig a Sward-ról sem jött semmi hír. Mindkét hajóval elvesztették a kapcsolatot, arra következtettek, hogy történt velük valami...

– Most már egész biztosan történt... de mi? – döbbent meg Bruno.

– Talán ugyanaz mint velünk? – kérdezte David.

– Micsoda??? – az nem lehet...

– Szabotálják az egész Pólus küldetést... Nem csak a miénket... – összegezte Jet.

Egy nagyobb csattanás rázta meg a hajót.

Ye zongorázni kezdett a karLexén és csak ennyit mondott.

– Nem működik a fő pajzsunk. Nincs, ami védjen az ütközéstől...

Ye, Cloud, én és David a Shields felé vettük az irányt, Bruno és Jet pedig a Weaponsbe szaladt, hogy a nagyobb darabokat szétlőjék.

David előttem indult el de visszanézve úgy döntött, hogy megvár és ez nekem pont kapóra jött.

– David! Várj egy kicsit! – néztem körbe. Senki sem volt a közelünkben.

– De mennünk kéne... Lehet, hogy kellesz a szereléshez...

– Nem hiszem... – legyintettem egyet, mivel fejből tudtam, hogy a pajzs beizzításához csak a hexagont kell alkalmazni. – Figyelj, szeretnék kérni valamit tőled.

– Mondd nyugodtan... – mosolygott rám de sietősen pislogott arra, amerre eltűntek a társaink.

– Csukd be a szemed!

– Miért? – nézett rám, most már kellő figyelemmel.

Megráztam a fejem és a legmeggyőzőbb mosolyommal próbáltam rávenni az együttműködésre.

– Légyszi!

Átkarolta a derekamat, behunyta a szemét és szerintem ebben a vészhelyzetben más következtetésre jutott, mint vártam.

Pipacs pirosan egyik kezét lefejtettem magamról, megvizsgáltam és megnyugodva, hogy őt is kizárhatóm, az arcomra tettem. Két pillanatig néztem a száját és erősen éreztem újra a vonzódást és talán megcsókoltam volna, ha Cloud messziről nem kezd el ordibálni nekünk.

– Gyertek mááár!

David lassan kinyitotta a szemét és fejcsóválva, az arcomat finoman megsimítva elengedett.

– Azt hiszem kellünk.

– I-igen. – motyogtam zavarban és annyira megkellet volna tennem. Miért zavarnak meg folyton?

Kezemet szorítva, egymás mellett szaladtunk és arra értünk be, hogy fejvesztve nyomkodják a hexagont.

– Mi a gond?

– Nincs elég töltés! – magyarázta Cloud! – át kell irányítanunk más rendszerekből vagy nem kapcsolódik vissza és ripityára törik a Skeld!

A helyzet súlyosságára tekintettel felkiáltottam.

– Azt hiszem szólok Brunonak is! – futva elindultam de a Navi hatalmas frontális ablakai megakasztottak. Lefagytam, ahogy láttam mindkét testvérét a Skeldnek, sodródni apró darabokban a világűrben. Az egyiknél ránézésre felrobbanhatott a reaktor, a másiknál különböző méretű lyukakat lehetett a hajótestben látni. Megdöbbentő volt látni, hogy csak eddig jutottak és egy centivel sem tovább. Mi a fene történhetett?