Among Us | Köztünk van ✓ [ Befejezett ]

19. rész

 Megforgattam a barna szemem és a lényegre tértem.

– Megjavult a rendszer? El tudsz érni valakit? A két hajót vagy a Mirát?

– Igen és nem... A rádió teljesen néma. Eddig azt hittem, hogy a kisült vezetékek miatt de kijavítottátok az összeset, szóval az nem lehet, így inkább olyan, mintha valami blokkolná a jelet. – hajolt közelebb, pont, amikor az első falat kaját a számba vettem és fintorodtam el az ízén. – Tudod, Viola után, amikor még aktív volt a kapcsolat, kutakodtam kicsit és megszereztem az összes személyi lapot. Sőt, pár titkos fájlt is. Azokat épp dekódolom, de lassan megy mert ez, nem egy szuperszámítógép, szóval ha az meglesz, akkor hátha ki tudjuk logikázni, ki lehet az imposztor... – nézett rám jelentőségteljesen, majd folytatta. – Kéred az enyémet?

– Aha, köszi. – válaszoltam és egy laza mozdulattal kicseréltem a bontottat a bontatlanra. Épp akkor ült oda hozzánk David és Azure, akik jól eldumáltak, miközben újabb adag kaját csináltak maguknak. Hát, ők már repetáznak, miközben én még csak egy falatot ettem. Már bontani akartam a tasakomat, amikor Azure szeme felcsillant annak láttán, és kiskutya ábrázattal meredt rám.

– Nekem tejszínes csirkéből, csak zwei stück volt, und már megettem... – mondta lesújtva és lehet, hogy igazából nem is azért mondta, mert ki akarja kunyizni tőlem, csak hát ő ilyen és nem tehet róla.

– Szeretnéd? Cseréljünk? Remélem a tied nem szójás tofu...

– Jä!!! Und az enyém nein rossz ízű... – nyújtotta felém és ami előttem volt, lazán tovább adtam. – Pinky, danke danke! – hálálkodott túlzóan és tényleg őszinte örömöt láttam a szemébe, amint cseréltünk. Végül Én is örültem, mert végre megkaparintottam egy normális kaját, amit villámgyorsan bontottam, és már kanalaztam is befelé.

Evés közben a fiúk, valami fiús témáról dumáltak jókedvűen, Ye elmélyülten nyomkodta tovább, hol a tabletét, hol a karLexét felváltva, és néha betett a szájába egy-egy falat kaját, mialatt én betermeltem az egész adagomat. 

Most már értem miért ilyen sovány. Talán, ha egyszer enne valami kielégítően finomat, rögtön nem lenne folyton, olyan csipkelődő kedve... Épp ekkor dobott be valami vicceset David, amin Azure érthetetlen akcentussal kontrázott rá és ezt hallva, még Yeből is kitört a nevetés. Annyira nevettem velük, hogy egy percre el felejtkeztem mindenről, és úgy éreztem, mintha még mindig a Földön, a labor ebédlőjébe, a szünetbe, szimpla baráttokként jól szórakoznánk... de Azure összeszorította a szemét, bár mosolygott, a mozdulata fájdalmat sugallt.

– Azure, jól vagy? – kérdeztem feldobott hangulatba.

– Jä-jä! Csak mein kopf... aaa fejem... belefájdult. – mondta mosolyogva és megdörzsölte a halántékát.

Biztos csak a nevetésbe, tettem hozzá gondolatban és hallgattam tovább David történetét de visszapillantva Azure-ra, homlokán izzadáscseppek jelentek meg és arcszíne kezdett elváltozni. Értetlenül maga elé meredt, majd amikor oldalra fordulva elhányta magát, már sejtette, hogy gond van. Még öklendezés közben is azt hajtogatta csak, hogy „schuldigung".

– Semmi baj! – álltunk fel egyszerre és a jókedvünk villámgyorsan eltűnt. Jet, Cloud, Bruno és Maroon a másik asztaltól is felpattantak, feszülten figyeltek.

– Azure, mit érzel? – kérdeztem, ahogy segítettem neki átlépni a padon de megszédült és magával rántva elterült a földön.

Próbált felülni de gyenge volt hozzá, egyre ijedtebben, összezavarodva csak sajnálkozott továbbra is, ahogy meglátta a köré gyűlt társait.

– Azure! Figyelj! Orvos vagyok! Mondd el mi fáj! – térdeltem oda hozzá, miközben megnyugtatóan megsimítottam a nyirkos arcát, ahogy a pupilláját figyeltem de a pániktól nem gondolkozott már racionálisan és vergődni kezdett.