Among Us | Köztünk van ✓ [ Befejezett ]

36. rész

 – De muszáj segítenem neki! – válaszoltam és kitéptem magam a szorításából. – Jet, próbálj megnyugodni. Most elállítom a vérzést! – mondtam határozottan de a tekintete már egyre ködösebbnek látszódott.

Válaszul megfogta a csuklómat és minden maradék erejét összeszedve, annyit tátogott le nekem. „Láttam Cloudot."

– Nem-nem értem, Jet... – hajoltam közel hozzá, miközben egész testsúlyommal nyomtam a sebeit.

Még formálni próbálta az ajkaival a szavakat, de az ereje teljesen elhagyta. 

A végére a düh, ami végig benne lángolt, kialudt és a szén fekete szemében, csupán a megbánás izzott.

A pulzusának ellenőrzésénél már nem találtam azt, és elkeseredve ültem le. Bármennyire nem szimpatizáltunk egymással, ezt még Jetnek sem kívántam soha. De miért tört rá ilyen hirtelen Davidre? Mit akart mondani ezzel?

– Hé, ne agyald túl... Beszámíthatatlan volt! Csak bepöccent valamin, úgy mint anno a kocsmába... Csak megvédtem magunkat.

– Igen, igazad lehet... – válaszoltam, miközben remegő térdekkel felálltam. A pisztoly hangját ijesztő volt így először hallani és az O2 kijáratán kilépve, az Admin felé indultam. Ezt látva David is jött utánam. Vigasztalóan a kezem után nyúlt, megéreztem meleg bőrét és azt, hogy az övé is kissé reszketeg.

– Azt még meg sem kérdeztem, hogy Te hogy vagy? – kérdezte, miközben kézen fogva megállított a folyosó közepén. Tele volt a fejem ezer kérdéssel, teóriákkal és teendőkkel.

– Hogy én?! – kérdeztem vissza szórakozottan. – Prímán! Jól! Köszi. – néztem fel rá és ha nézhetem Davidet, akkor tényleg jól vagyok.

– Az jó... – suttogta, ahogy fülem vörösségéből tisztán látta a vonzódásomat és szabad kezével mögé simított egy kóbor tincsemet. – Örülök, hogy nem esett semmi bajod... – folytatta, ahogy centiről centire közelebb hajolt az ajkaim felé.

A vészvillogóm megint bekapcsolt, és a folyosón tovább haladva akartam elmenekülni, egy " Erről Ye-nek is szólni kéne!" felkiáltással de David most az egyszer nem hagyta annyiba. Megszorította a kezem, ahogy visszarántott, majd határozottan az ajkait, az ajkaimra tapasztotta és úgy csókolt, mintha rég ezt várta volna és mintha nem lenne holnap.

Meglepetten pislogtam, de a mohó ajkai heve ellen nem tudott a testem ellenkezni. Készségesen csókoltam vissza, ami édesen bizsergette végig az idegszálaimat, a hormonjaim szinte az egekbe szöktek és teljesen bezsongtam. A figyelmemet százszázalékosan rá koncentrálva, csak annyit éreztem, hogy a forró érintése végigsimítja a testemet, és két markával derekamat jobban magához vonja.

Lángolva égtem érte, de ő lassan félbeszakította a fantasztikus pillanatunkat, két leheletnyi csók között suttogni kezdett, ahogy még mindig magához szorított.

– Nálad van a kapszula, ugye?

– Igen! – nyögtem fel megbabonázva, ahogy finoman cirógatta a hajával az arcomat.

– Ahh! De jó! Végre! Jól mondta az a szerencsétlen, Te tényleg végtelenül ostoba vagy! – nevette el magát, erre szemem rávillant de a keze gyorsabb volt és az oldalamról elvett kést, a hasfalamba mártotta. Először csak annyit éreztem, mintha többször tompán hasba vágott volna de rögtön utána letaglózó erővel söpört végig rajtam az éles fájdalom. Nem kaptam levegőt, nem akartam, hogy ezt csinálja! Talán a harmadiknál löktem magamat hátra, tőle jó messzire, a lendület a fenekemre vitt és a folyosó kemény falának csapódott a hátam.

Zihálva, lesokkolódva meredtem a sebeimre majd a srácra, aki elárult.

– Miért? – kérdeztem végtelen csalódottsággal, ezt az egy rövid szót, miközben nyomni próbáltam a vérző hasamat.

– Tényleg egy percig is elhitted, hogy bejössz nekem? Istenem... – önelégülten lépett közelebb felém a késsel a kezében. – Ezért, természetesen! – guggolt le és erőszakosan vette ki a ruhám zsebéből az átlátszó üvegcsét a fekete kapszulával.

Értetlenül meredtem rá, óriási fájdalmamat nem akartam se sírással, se máshogy kimutatni neki. Nem érdemli meg, hogy lássa a szenvedéseimet. Nem láthatja meg az árulása mély nyomát, a kárt, amit a lelkemben okozott.