Among Us | Köztünk van ✓ [ Befejezett ]

14. rész

– Mi történik? – hüledeztek egyszerre a srácok.

– A reaktorral történhetett valami! – kiabáltam túl a szirénákat és kaptam fel a szerszámkészletet, amit egy mozdulattal csatoltam is fel az övemre. Aztán Cloud mellé léptem, mivel a csapatba Ő az energetikai mérnők, gondoltam majd hozzászól érdemben a témához de Ő csak a karLexe kijelzőjére meredt, ahol a nagy sugárzásveszély sárga jele világított. Az enyémen, és mindenki másén is ott virított.

– Megbénult a rendszer! A karLexek egyes funkciói is behaltak! – üvöltötte túl a szirénákat Ye is, aki próbált új életet lehelni az eszközébe.

– Cloud!!! – ragadtam meg fehér hajú barátunkat és amennyire egy nő megtud rángatni egy férfit, annyira rázni kezdtem, hogy magához térjen, ami megtette a hatását, lassan felnézett, megigazította a szemüvegét és végre megszólalt.

– Azonnal mennünk kell a hajó végébe! A reaktor elkezdett leolvadni! – mondta kétségbeesetten, aztán rohanni kezdett.

Rögtön a többes szám ütötte meg a fülemet, biztosan a hiba elhárításához, legalább kettő ember kell majd.

Erre jutott Jet is. Ő rohant ki másodiknak az ajtón, és valamiért nem tűnt ez annyira jónak, így utánuk vetettem magam, miközben hátra szóltam.

– Bruno! Te is gyere!

Megvonta a vállát és sietősen elindult. Szerintem úgy volt vele, hogy teljesen mindegy, hogy jön vagy marad, ha úgyis mind meghalunk, mert felrobban a hajó.

Harmadiknak futottam be szorosan követve Jetet. Mikor belépett a komor társunk a terembe egy pillanatra lesokkolódott, ahogy a mag feletti kijelzőt meglátta. Épp visszaszámolt, így jelezve a mag leolvadási idejét.

Cloud mellé rohantunk, veszettül számokat írogatott be egy fali panelen, ami egy elosztón pihent, és egymás szavába vágva kérdezgettük.

– Nem tudom a kódot! – közölte egyre fehérebben és tehetetlenül nyomkodott be random számokat.

Jet rázni kezdte a fejét.

– A hadsereg nem a bonyolultságáról híres! – közölte szárazon.

– Próbáltad beütni egytől tízig a számokat? – fontam rá erre a kijelentésre az ötletemet. Az elektronikai eszközöknél az alapbeállítás vagy a négy darab nulla vagy az 1-2-3-4 és ennek nyomán logikusan ez tűnt a legkézenfekvőbbnek.

Cloud beütötte a számokat, mire kinyílt a doboz, amiben egy vészújraindító volt. Világító gombok, ütemesen kéken felvillantak, majd egyszerre mind pirosan, és pár másodperc múlva újra rákezdett. Nem volt már sok időnk és mind egymásra kérdően néztünk. Jet megvonta a vállát, Cloud egyre jobban izzadt, majd Bruno ráérősen csak annyit mondott.

– Talán ez egy memória. A felvillanó gombokat kell sorrendbe beütni de olyan sok van, ki tudja ezt megjegyezni egyszerre? – tette fel a kérdést amire Jet már villámgyorsan elkezdte felvázolni a tervet, hogy ki mennyit jegyez meg, amibe többször közbe szóltam de nem figyeltek rám. Egyszerűen nem bírtam szóhoz jutni de az idő szűke miatt, muszáj voltam a tettek mezejére lépni. Félrelöktem Cloudot és a következő kört hiba nélkül, a megfelelő rendben benyomkodtam. Három csodálkozó szempár meredt rám, amitől újra a gyomorgörcs állt belém.

– Fotografikus memóriám van... – vallottam be a bakancsom orrát bámulva de ez a kis hatásszünet nem tartott sokáig. Hangos sípolás mellett kétoldalt egy-egy tenyér leolvasó jelent meg, a display felette egyértelműen kiírva: "Erősítse meg a parancsot!" És a számláló már közel járt a tíz másodperchez.

Cloud a baloldalihoz ugrott és tartotta a kezét, és várta, hogy hármunk közül a messzebbihez valaki odaérjen. Jet és Bruno egyszerre indultak el a jobboldalihoz, ami azt eredményezte, hogy a nagy sietségbe Bruno elbotlott, Jetet kigáncsolva, mindketten elvágódtak. Átszökkenve őket még a szemem sarkából láttam a maradék időt, ami rohamosan fogyott... 5 másodperc, már csak 4... 3...