Perfectly You ( Jungkook FF.) BEFEJEZETT

Ötvenkilencedik Rész

Az öreg fűz lenge ágai dallamosan zendülnek meg a szellő táncára. Az ég szürkén borult egybe felettünk de úgy tűnt, pillanatokon belül kitisztulhat.

Komótos lépteink hangja közül hangos sírás néhol egy egy halk szipogás szűrődik ki. Előttem Hyewon halad kezeiben szorongatva az urnába zárt hamvakat míg Jimin és apa aggódó tekintete a fiatalabbat pásztázza. A gyász mindnyájunkat a fekete komor színébe öltöztetett ahogy a halál óvó tekintete a gyásznép felett lebegett.

Többünket is veszteség ért. Apám elvesztette szeretett feleségét, Hyewon pedig az édesanyját.

Aznap mikor a nyomozó közölte a híreket mintha a fiatalabb utolsó maga köré emelt fala is leomlott volna. Hangos végeláthatatlan zokogásban tört ki, újra egy apró kislányként találva magára aki csupán az anyja szeretete után sóvárog melyet tudja most már soha többet nem kaphat meg.

A gyász az időbe markolva tart minket a földön, soha nem leszünk jól vagy fogadjuk el mégis a temetés napján egy könnycseppet se ejtett. Büszkén emelt fővel vezette a gyásznépet kik néhol összesúgtak a háta mögött.

Tettükre mérgesen nézek vissza rájuk mire elhallgatnak. Úgy tűnik a nagyhatalmú emberek igazán senkiben sem bízhatnak. ShinHye temetésén több a szakmában dolgozó nagykutya is felbukkant de nem azért mert ismerték vagy sajnálták volna. Apám miatt jöttek, hogy felmérjék állapotát és kihasználják a gyenge pontot melyet felesége elvesztése okozott.

- Ne foglalkozz velük. Magasabb körökben ez sajnos egyáltalán nem újdonság, ha nem engedsz teret nekik kárba megy az erőlködésük.- motyogja Jungkook maga elé mire egy apót bólintva hátára simítok.

- Bírod? Megálljunk egy kicsit? Mondtam hogy a kerekes széket kellett volna hoznunk.- aggodalmaskodok mire szabad kezével lehámozza magáról az enyém és magunk mellé engedve azt összekulcsolja ujjaink.

- Az orvos is megmondta, hogy már nincs rá szükségem. Már rohanni is tudnék ha akarnék csak ti ragaszkodtok ehhez a szar mankóhoz.- forgatja szemét duzzogva mire megingatom fejem.

- Attól még messze vagy de örülök, hogy ilyen bizakodóan állsz hozzá.

- Szerinted rendben lesz?- biccent finoman fejével Hyewon felé kire tekintetem ezáltal már én is rávetem.

- Idővel talán, de az alapján ahogy most uralkodik magán erősebb mint gondolnánk.

A pap szép beszédet írt de róla igen keveset mondott. Mintha senki se ismerte volna őt igazán. A ShinHyevel való kapcsolatom viharos volt, sok helyen fertőzte utálat, féltékenység és harag. Nem ismertem, nem tudtam hol nőtt fel, mit szeret vagy mit nem, soha nem tudtam apám a szépségén kívűl mit láthatott benne. Sokszor kívántam a pokolba míg ő azon munkálkodott, hogy velem is megismertesse azt.

Egy önző, hataloméhes veszélyes idegen volt, mégis aznap egy percig sem tétovázott. Sok mindent elmondhatunk ShinHyeről de abban a pillanatban csak egy anya volt aki gondolkozás nélkül feladta az életét a lányáért és ez a legnagyobb bizonyíték rá mennyire kiszámíthatatlan is volt. De legbelül a saját módján talán tényleg Hyewon volt az indok minden kétes, túlzó cselekedetére és a felé irányuló védelmezési ösztöne.

A szertartás végén többen is megrohamozták apámat hogy kezetfogva részvétüket nyílvánítsák de én nem akartam a színjáték nézőterében helyetfoglalni. Az élet iróniája lehetett de nem csak ShinHyet helyezték ebben a temetőben örök nyugalomra.

Az előttem elterülő szerény síremlék látványa kétes érzéseket ébresztett bennem. A frissen ásott föld pedig érdekesen hatott egy évekkel korábbi sírkő előtt melyen csupán egy szál fehér rózsa pihent melyet még én hagytam itt.