Perfectly You ( Jungkook FF.) BEFEJEZETT

Tizenkilencedik Rész

A másnap reggel ugyanolyan szar volt mint az azt megelőző éjszaka. A fejem továbbra is sajgott, fülem pedig egyre elviselhetetlenebbül sípolt, amint kiment a gyógyszer hatása és egy szemhunyásnyit se tudtam aludni. Túl sok gondolat kavargott a fejemben és az egyetlen dolgot is ami talán segítene Hyewonnak adtam. Fogalmam sincs, hogy kéne ezt megoldani vagy, hogy egyáltalán mi lesz ezután...

Csak remélni merem, hogy Hyunjin mindezek ellenére se fogja felbontani a szerződést amit csak éppen, hogy megkötöttünk pár napja. Túl sok minden történt még a többiektől se tudtam rendesen elköszönni. Minden szó nélkül ott hagytam őket, hogy Jungkook ne tudjon még inkább rontani a dolgokon de már ez se változtat a helyzeten, hogy hátra hagytam őket.

Telefonomon millió nem fogadott hívás és olvasatlan üzenet várt Jacksontól. Ő teljesen kiment a fejemből...

- Tegnap ő...- az este gondolatára akaratlanul is ajkaimhoz emeltem ujjaim. Finoman végigsimítva párnáimon újra megjelent előttem a kép ahogy Jackson birtokba veszi őket...
Akkor a sokk miatt nem is volt időm átgondolni mit váltott ez ki belőlem, de most hogy visszagondolok rá teljesen más volt mint az eddigiek. Jungkookkal számtalanszor megtörtént már de ez más volt. Míg a Kookkal váltott csókjaimból sugárzott a szenvedély és pusztán az érintésétől libabőr futott végig rajtam, Jackson közelsége idegen volt számomra.

Jungkooknak végig igaza lett volna vele kapcsolatban? Nem... Hiszen ő már azóta velem van, hogy az eszemet tudom. Mindentől megvédett egy család voltunk, ő a bátyám... Biztos vagyok benne, hogy nem érezhet irántam vonzalmat. Hiszen egész eddig még csak nőként se tekintett rám. Ugyanúgy szeret mint Yunát, testvéri szeretettel. A tegnap biztos vagyok benne, hogy egy hiba volt amit alkohol váltott ki. Ott hagytam bármi felé válasz nélkül de nem hiszem, hogy most a szemébe tudnék nézni.- teszem le sóhajtva a telefont de a készülék szinte azonnal felvillan Jack nevével a kijelzőn.

Bárhogy próbálok nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy talán Jungkooknak volt igaza. Ha így áll a helyzet mit tehetnék? Sose tekintettem rá pusztán férfiként így ha ő mégis így érez azzal a teljes kapcsolatunk meg fog változni...

- Sajnálom...- irányítom át a hívást majd ki is kapcsolom.

Tudom, hogy nem menekülhetek előle örökké de most nem menne ez a beszélgetés...

- Túl sok ez nekem...- állok fel, majd magamra csukom a fürdő ajtaját és előtúrva a fehér kis gyógyszeres dobozt rögtön be is veszem a benne pihenő tablettát. Legszívesebben el se mozdultam volna onnan de tudtam hogy nem zárkozhatok be örökké. Egyszer ki kell lépnem ebből a szobából és a szemébe kell néznem...

Miután rendeztem a gondolataim több kevesebb sikerrel, végül egy mélylevegőt véve elfordítottam a kulcsot a zárban és kiléptem az eddig menedékként szolgáló helység biztonságot nyújtó fehér falai közül. A küszöb másik végén Hyewon állt kezében Lulut szorongatva de mielőtt bármit is mondhattam volna, felém nyújtotta.

- Köszönöm.

Mindössze ennyit mondott majd a fürdőszobába vonulva becsapta orrom előtt az ajtót.

- Őszintébb is lehetnél magaddal.- sóhajtok elmosolyodva majd végig simítok az előttem zárva álló ajtón.- Ha úgy érzed beszélni akarsz róla, én meghallgatlak...

Egy ideig vártam de válasz híján gyorsan magamra kaptam egy felsőt és egy farmert majd kiléptem a szobából. Csak pár méterre volt tőlem úticélom mégis minden lépés mintha tonnás súlyként húzott volna le. Farkasszemet néztem a sötét diófa színű ajtóval egyszerűen nem mozdult a testem. A korábbi hányinger és szédülés egyre csak erősödött míg nem meg kellett kapaszkodnom az ajtófélfába.