Perfectly You ( Jungkook FF.) BEFEJEZETT

Huszonkettedik Rész

Hyewon POV.

- Mész valahova?- hallom anyám hangját az előtérből én pedig kíváncsian kitekintek a konyhából majd felé indulok.

- Igen az irodába megyek ne várjatok.- csendül fel a válasz mire megtorpanok és egészen addig míg nem hallom a bejárati ajtó zárjának hangját nem mozdulok. Távol kell tartanom magam tőle főleg anyám előtt... Nem láthat minket együtt...

Lassú léptekkel haladok anyám felé aki mozdulatlanul áll továbbra is az ajtó előtt.

- Naeun volt az?- kérdezem mire felém fordulva bólint. Ekkor tűnik csak fel kezében a boríték amit görcsösen szorongat markában.- Az mi?- mutatok rá mire felhorkantva darabokra tépi.

- Csak szemét, dobd ki.- nyomja kezembe majd az emeletre indul.

Elgondolkozva bambulok a papír darabokra mikor meglátom a kikandikáló szavakat.

Ez Jungkook kézírása...

Azonnal felsiettem a szobámba majd bezárva az ajtót hátam mögött  kiterítettem magam elé a levél maradékát.

- Ehhez ragasztó kell...- nyúltam íróasztalom fiókjába majd próbáltam megkeresni a papír fecnik párját. Mintha egy kirakóst próbálnék összerakni aminek hiányzik a legtöbb darabja. Jó ideig ültem felette de sikerült valahogy nagyjából újra egydarabban kézbefogni a levelet.

- Szóval tényleg Jungkook írta....- sóhajtok miközben gyorsan végigfutom a sorokat melyek úgy tűntek nagyon is jelentősség teljesek. A vége hiányzott így pontosan nem tudtam mi áll benne de egy valami tiszta volt. Hogy ez a levél csak is egy valakinek szól és az nem Kim ShinHye.

Mégis, hogy került ez anyám kezébe?

Nem is, mit kezdjek vele? Ha odaadom neki azzal olyan mintha elárulnám őt. Nem értek egyet a módszereivel de mégis csak az anyám es őszintén.... Félek tőle.
Egész életemben féltem. Soha nem mertem ellenkezni vele...

Talán pont ezért voltam annyira kétségbeesett mikor Jungkook Naeunt választotta. Anyám szemében a kudarc nem opció, ha valaminek nem veszi hasznát azt szimplán elhajítja.
Mindig attól féltem hogy rám is ez a sors vár, ragaszkodtam hozzá mint gyerek az anyjához és bármit megtettem volna hogy egyszer őszintén büszke legyen arra, hogy a lánya vagyok. Máskülönben nem nézhettem volna a szemébe...

Már nem is tudom hogy kezdődött ez az egész... Igazából amíg Naeun meg nem jelent nem is különösebben próbálkoztam Jungkooknál. Semmi nem volt ami veszélyeztetné, hogy az én oldalamon álljon.
Viszont egyre inkább foglalkoztat a gondolat...

ha tényleg mindvégig szerettem őt miért nem tettem semmit?...

Mit kéne éreznie az embernek a számára legfontosabb személy előtt?

Izgalmat? Vágyat?

Belőlem Jungkook közelsége egyiket se váltotta ki...
Mikor és hogy szerettem egyáltalán bele?... Hiszen sose beszéltem vele vagy álltam közelebb hozzá különösen, de akkor miért?

" Te Jungkookot szereted ezt ne felejtsd el!" - hangzik vissza anyám hideg tónusa újra és újra mire kezembe temetem arcom. Könnyeim utattörnek égő érzést hagyva maguk után ahogy végig szaladnak arcomon. Mintha minden értelmet nyert volna abban a percben.

Végig manipulált... Úgy mozgatott mint egy használt marionett babát amivel akkor játszott amikor kedve támadt hozzá. Éveket pazaroltam arra hogy a közelébe lehessek hogy mellette állhassak és anyám szemébe nézhessek. Mindent megtettem nem érdekelve kiken taposok át...