Perfectly You ( Jungkook FF.) BEFEJEZETT

Tizenhatodik Rész

- Szobaszervíz!- hallatszik az ajtó mögül mire Jungkook kelletlenül de elengetett majd feltápászkodva beengedte a szálloda dolgozóját aki csendben betolja az étellel megpakolt fémkocsit majd meghajolva távozik.

- Hol is tartottunk?- fordul vissza de én már a kocsi tartalmát vizsgálgatom. Elnevetve magát lép mellém és teríti vállaimra a szálloda fehér köntösét amit leakasztott az ajtóról.- Megéheztél?- néz rám mire értetlenség tükröződik szemeimből.

- Hogy én? Hiszen te rendelted ezt.- mondom mire összeráncolja szemöldökét.

- Én nem rendeltem semmit.

- Várj itt egy boríték. - mutatok a tálca alól kikandikáló kis papírra amit Jungkook rögtön el is vesz, majd olvasni kezdi.- Ki küldte?- hajolok felé kíváncsian de ezzel párhuzamosan ő is, hogy véletlen se lássak semmit.- Naaa én is látni akarom.- próbálom kivenni kezéből de ő csak begyűri a zsebébe.

- A szálloda ajándéka, a szobák kavarodása miatt.

- Milyen lelkiismeretesek.- gondolkozom el míg ő leül az asztalhoz.

- Igen azok, de az előbb még nem éhes voltál? Reggelizzünk meg, aztán készülj össze mert ma dolgozni megyünk.

Jimin POV.

Halvány mosollyal arcomon gyönyörködtem az alvó lány tiszta vonásaiban. Minden apró kis részletét próbáltam elraktározni hiszen kitudja mikor láthatom így őt ismét. Sötét tincseit melyek lágyan omlottak arcába, hosszú szempilláit amin tompán megcsillan a felkelő nap fénye és dús ajkait melyek finoman elnyíltak álmában. Milyen szép is lenne minden reggel erre a látványra ébredni, de sajnos amilyen gyönyörű olyan álomszerű és lehetetlen.

- Valami baj van?- hallom meg álmos hangját ami rögtön kizökkent a gondolatmenetemből.

- Jó reggelt. Nincs semmi baj.

- Akkor miért?

- Hm?

- Akkor miért nézel rám ezzel a bárgyú mosollyal az arcodon?- simít lágyan bőrömre mire én kezére fogva simulok tenyeréhez akár egy doromboló cica a gazdájához.- Szomorúságot és fájdalmat látok mikor így mosolyogsz rám.

- Csak nem aggódsz értem?- kérdezem miközben ajkaim halk nevetés hagyja el, azonban komoly arckifejezésére a hang megszűnik.

- Igen aggódom.- bólint majd finoman vállaimra csúsztatja kezeit. Ismertem már annyira, hogy tudjam ez most nem színjáték, nem egy terv része még csak nem is egy apró fehér hazugság, vagy egy áltatás és a tudat, hogy talán most először nem csak egy eszköz vagyok a számára melegséggel töltött el. Olyan melegséggel amit senki más nem vált ki belőlem csak ő, ezzel teljesen magához láncolva engem. Át se gondolva mit teszek döntöm fejem mellkasára miközben két karommal átfogom karcsú derekát és csak vártam. Vártam, hogy mikor fog ellökni magától vagy végképp megutálni amiért előtérbe helyezem a saját érzéseim az ő akaratával szemben. Vártam. Csak vártam és vártam még sem lökött el magától. Még szívverése se hagyott ki ütemet érintésemre ami egy részről jól esett máshol pedig borzasztóan fájt.

- Ne haragudj én csak... Így maradhatnánk még egy kicsit?...- suttogom magam elé mire bólintva átkarol és magához húz.- Sajnálom, hogy ilyen önző vagyok. Tudom, hogy érzel mégis az én érzéseimet helyezem előtérbe. Önző alak vagyok...

- Mit sajnálsz? Hogy nem lehet köztünk semmi... Vagy...hogy pont egy olyan szörnyetegbe szerettél bele mint én?

- Miről beszélsz? Már hogy lennél szörnyeteg?- fogok arcára mire halványan elmosolyodik.