Perfectly You ( Jungkook FF.) BEFEJEZETT

Negyvennyolcadik Rész

Jungkook POV.

- Megjöttem.- kiáltom el magam ledobva kabátom, de semmi válasz. Kilépve cipőmből indulok a nappaliba de a helységben sötétség honol.

Elég késő van így az első gondolatom az volt, hogy biztos már a hálóban fekszik így egy fáradt sóhajt eresztve dobtam a kanapéra aktatáskám és indultam az emeletre de benyitva az említett helységbe továbbra se égett a lámpa.

- Naeun, babe alszol?- kérdezem az ágyszélére ülve de válasz híján felkapcsolom az éjjeliszekrényen pihenő olvasó lámpát.

Visszafordulva meglepve látom, hogy az ágy üres és végig magamban beszéltem.
Órámra nézek de idegesen csíptem ajkamba, késő volt már ahhoz hogy még az irodában legyen. Végül gondolkodás nélkül tárcsáztam számát de a másik oldalról csak a hangposta fiók üdvözölt.

Naeun POV.

Apám szavai üresen csengettek vissza az iroda falain míg én elsápadva álltam előtte. Egyszerűen nem tudtam mit reagáljak teljesen sokkolódtam.

- Nem tudom miért de ha ennyire fontos neked majd megnézem otthon is.- csukta vissza sóhajtva a széf ajtaját felém fordulva.

Elmém millió gondolattal és válaszokra váró kérdéssel telt meg melyek ide oda cikáztak rosszabbnál rosszabb forgatókönyvekkel előrukkolva.

- Kislányom minden rendben? Fal fehér vagy rosszul érzed magad?- kérdezi apa aggódva mire megrázom fejem.

- Csak sokat dolgoztam biztos kimerültem. Jobb ha megyek vigyázz magadra.- fordultam az ajtó felé majd megvárva míg apám elköszön kiléptem az iroda ajtaján. Mikor az ajtó becsukódott mögöttem és apám engem figyelő szemei lecsukódtak felettem, szinte azonnal a falnak támaszkodtam. Mintha egy érzelmi hullámvasútra ültettek volna fel, én pedig teljesen beleszédültem.

Remegő kezeimmel idegesen túrtam hajamba és botorkáltam le a recepcióhoz. Lábaim túl fáradtak voltak, hogy haza gyalogoljak, taxira pedig nem akartam várni így felkapva egy céges kocsi kulcsát a hangárba indultam.

Ahogy beléptem a hatalmas teret fény töltötte meg. Ellenőrizve a kulcs bilétáján szereplő parkolóhelyet az adott irányba indultam továbbra is az elmúlt pár óra rohamos eseményein agyalva azonban egy hangos csattanásra felkapom fejem.

- Van itt valaki?- kérdezem de hangom csak újra és újra vissza hallom ahogy az óriási térben ismétlődik. Idegesen fordulok vissza és gyorsítok lépteimen de mintha azok mellett egy másik is hallatszódna.

Siettségem felváltja a rohanás miközben levegőm is egyre szaporábban kapkodom. Mikor meglátom a kocsit sietősen veszem elő zsebemből a kulcsot de az kiesik remegő kezeimből. Gyorsan leguggolok érte de ezen a ponton már lábaim is úgy remegtek, hogy nem voltam biztos benne feltudok-e állni.

A léptek hangja egyre hangosabb míg én próbálom össze szedni magam de könnyeim elhomályosították látásom. A kulcs nagynehezen a zárba megy de ekkor egy kéz vállamra fog mire én sikítva a földre borulok.

- Nee kérlek ne.

- Babe én vagyok.- hallom meg az ismerős orgánumot, mire leengedem remegő kezeim arcom elől tekintetem pedig Jungkook aggódó szempárjával találkozik.

- Jungkook.- borulok nyakába zokogva mire érzem, hogy egy pillanatra meghökken de azonnal magához szorít.

- Van fogalmad róla hány óra van? Aggódtam érted.- simít hajamra de én nem tudom abba hagyni a sírást.