A száguldó cirkusz porondra lép

15.rész - Mindenkivel összeveszve

Celeste szemszöge:

Hajnali hármat mutat a világító digitális órám, mikor ránézek egy borzalmas rémálom után.

Nem szokott gyakran lenni rémálmom, ha van akkor valamilyen gyermekkori traumáról, szüleimről, a megfelelési kényszeremről szoktam álmodni. Az ikertestvérem haláláról a szüleim szerint csakis én tehetek..ebbe a tudatban is nőttem fel: ez is gyakran előfordul a ritka rémálmaimban.

Igazából sokszor azt sem tudom felidézni mit álmodtam - foszlányokon kívül most sem emlékszem többre -, de az a kegyetlen érzés megmarad ébredésem után is.

Oldalra fordítom a fejem; Charles Leclerc alakja halványan rajzolódik ki az éjszakában. Mosolyogva nézem, pedig nem is látom az arcát.

Olyan megnyugtató, hogy itt van velem.

Lassan felállok a fiú mellől vigyázva arra, hogy fel ne kelljen. A telefonom vakujával világítok és felhúzom magamra Charles hatalmas pulóverét. Kimegyek az erkélyemre és törökülésben leülök az ott levő kanapéra, majd rágyújtok.

Csendben bámulom az elém táruló csendes, de mégis nyüzsgő hajnali Monacot.

Valamiért jó dolog csak nézni ki a fejedből; nézni, ami körülvesz, nézni azt az életet, ami tulajdonképpen itt van a szemed előtt.

- Te meg mi a francot csinálsz itt hajnali háromkor, szerelmem? - Charles álmos hangja egyből elérte, hogy kirázzon a hideg..imádom mikor így hív.

Mosolyogva hátranézek és végigmustrálom félmeztelen testét a lámpa halvány fényében. Tökéletes ez a személy, nem vita tárgya.

- Nem tudtam aludni. - mondom, Charles leül mellém. Bambán megdörzsöli a szemét, rendezetlen tincsei mindenfelé állnak. - Menj vissza. Megyek én is mindjárt.

Nem, Charles Leclerc nem megy vissza. Csak rá néz az ölemben levő cigarettás dobozra. Úgy vizslatva azt, mintha egy halálos méreg lenne.

- Le kéne szoknod. - mutat rá. Nevetve elnyomom a csikket, és a fiúnak dőlök. - Nagyon káros az egészségedre, és én aggódom érted és..

Kezdene bele, de a mobilja csörgése megzavarja.

- Lizzy az. - mondja és ezzel együtt fogadja is a hívást. Percekig csendben hallgat, majd megszólal. - Indulok is.

- Mi a baj? - kérdezem aggódva.

- Lizzy teljesen ki van bukva. A lakás kulcsomat pedig elhagyta és ezért hívott.

- Hajnali háromkor? Nem tud megszállni egy szállodába, a bátyja is ott van.. - kérdezem érthetetlenül.

- Nem tudom Celeste, hogy mi történhetett, de csak rám számíthat biztosan szegény. - vonja meg a vállát a fiú. Mintha ezzel mindent le is rendezett volna.

Szeretem Lizzyt és sajnálom az egész helyzetét. De elegem van abból, hogy Charles minden rezzenésére ugrik.

Bezáródik a bejárati ajtó és sietősen elmegy a fiú.

Úgy döntök utána megyek.

Mikor kiszállok az autómból Charles háza előtt, cseppet sem zavartatva magam lenyomom a kilincset és belépek a szinte már második otthonomba.

- Elegem van mindenből! - hallom, majd látom is, hogy a barátnőm zokog. Mikor észre vesz letörli könnyeit. - Szia Celeste.

Köszönök én is, majd letelepedek egy székre és hallgatom Lizzy kiborulását.

- Minden olyan jól ment. Az egész Norris család befogadott, édesapám is nagyon rendben van. Erre megint jön George és mindent felbolygat. Annyira jót beszélgettünk, ma annyira normális volt..aztán azok a fránya hormonok..majdnem lesmároltam. Mikor észbe kaptam olyan szinten szégyelltem magam, hogy elrohantam. Mindent csak elrontok.

Szinte már azt lehet mondani, hogy hisztérikásan bömböl. Átölelem, mire Lando is megérkezik.

- Itt mi történik? Mi a baj hugi? - kérdezi, ezek szerint ő erről nem sok mindent tud.

Lizzy megint mindent elmesél, mostmár kevésbé sírva.

- Semmi baj, minden rendben lesz.

Nyugtatgatjuk mindhárman.

- Bocsi, hogy ide jöttem, nem tudtam jobbat kitalálni. - fordul Lizzy Charleshoz.

- Ez csak természetes, úgy is mostmár nem sokára véglegesen ez lesz az otthonod. - szólja el magát Charles, mikor észre veszi, hogy olyat mondott amit nem kellett volna ő szerinte.

- Tessék?! - mondjuk egyszerre Landoval.

- Charles lakásába költözöm. - jelenti ki nyugodtan Lizzy.

- És ezt mikor akartad elmondani nekem? - kérdezi Lando

- A repülőn is akartam, de el voltál foglalva Floraval.

- Hát annyira nem is erőlködhettél. Igazán gáz, hogy így tudom meg. - szegezi a szemét Lando a testvérére.

- Ez mind szép és jó, de én erről miért nem tudok? - kérdezem tőlük.

- Elfelejtettem elmondani neked, ne haragudj kicsim. - próbálja megfogni a kezem Charles.

- Oh nem haragszok, csak unalmas egy kicsit, hogy mindig ez van. Mindig ugyanaz és ugyanaz: Lizzy és George együtt vannak, boldogság van, aztán valamin össze kapnak és mindig itt kötünk ki. Sajnálom, de tényleg mindenkit magukkal rántanak, és minden körülöttük forog. Pedig aztán nem csak nekik vannak bajaik!

Lando egyetértően bólint.

Ez már rég érlelődött bennem, tudtam, hogy valamikor, valahol, valamelyikük fejéhez fogom ezeket vágni. Eddig bírtam.

Charles megbánóan lefelé vetette a fejét.

-Amúgy ha már itt tartunk, Charles mindig segít neked Lizzy, közben pedig pedig kurvára nem te vagy a legjobb fiú barátja. - közli az igazságot Lando. Charles csak lefagyott.

-Lando! -szól rá Lizzy a testvérére.

- Kösz. Végülis csak én vagyok veled mindig a szarba. - Charles válaszolja.

- De Sophiet nagyon régóta ismerem és téged még nem annyira. De attól még te vagy a legjobb fiú barátom. -próbálja védeni magát Lizzy.

- Ez nem fair. Leszarom, hogy kit tartasz a legjobb barátodnak, de szerintem nem adtam okot, hogy ilyen lekezelően beszélj rólam. - mondja a barátom.

- Én leléptem..aztán majd kitalálok valamit egyedül a gondjaimra. - mondja a világ összes fájdalmával Lando.

Nem tudok senkinek sem igazat adni. Viszont nagyon dühös vagyok Charlesra és nem igazán gondolkodom tisztán.

- Látod, emiatt dobsz el mindent magadtól. - mondom a fiúnak fejcsóválva, majd én is elmegyek.