A száguldó cirkusz porondra lép

29.rész - Hol lehet Elizabeth Norris?

Charles szemszöge:

Mikor beléptünk a kórházi szobába csak egy üres ágyat találtunk. Először azt hittük, hogy áthelyezték egy másik szobába Lizzyt, de hamar kiderült, hogy hazaengedték őket, amivel nem is lenne akkora baj, csakhogy amíg a társaság kint volt, ő szépen halkan, senkinek sem szólva lelépett.

- Biztos, hogy hazamentek? - kérdezi ezredjére is George a kórházi recepcióstól.

- Uram, már megmondtam: igen, hazamehettek, így távoztak is. És nem, nem tudjuk, hogy merre, hisz ez nem ránk tartozik - kel ki a türelméből a férfi.

- Faszom..faszom..faszom. Lizzy nem csinálhatod ezt! - temeti a tenyerébe az arcát George.

A mobilom egyfolytában a fülem közelébe. van.

- Na, valami? - kérdezi Alex tőlem.

- Még mindig csak a hangposta.

- Ezt nem hiszem el - akad ki Lando. - Ilyenkor mi a frászt kéne csinálnunk?

- Várjunk egy kicsit, lehet csak valami félreértés történik - mondja Celeste és leül egy székre.

- Szerintem is ez a legjobb amit jelenleg tehetünk - értek egyet barátnőmmel..azaz exbarátnőmmel és leülök mellé. - Aztán, ha esetlen nem lenne semmi fejlemény mondjuk egy 30 percen belül, kitaláljuk mi legyen a következő lépés.

Így mindenki helyet foglal és néma csendben várakozni kezd a társaság.

Arthur mellém akar ülni, de a szememmel jelzek neki, hogy menjen valahova máshova.

Nézem a mellettem ülő, barna hajú lányt, aki a telefonjába temetkezik. Tépelődök magamban, hogy megszólítsam-e és, hogy hogyan.

- Khm.. - hát nem épp erre gondoltam, de zavaromban csak egy ilyen hang jött ki a számon. De végülis sikerült, hisz Celeste kérdőn rám nézett. - Hogy vagy?

A lány úgy néz rám, mintha nem lenne ki mind a négy kerekem. Gratulálok Charles, egy igazi hülye vagy!

- Charles, mit akarsz? - Egy kérdéssel válaszol a nagyon értelmes mondatomra.

- Csak..csak beszélni - makogom. Utálom, hogy ennyire nem tudok parancsolni az érzéseimnek, és nem tudok egy értelmes mondatot kibökni. - Kurvára nem bírom ezt már.

- Kérlek..ne itt beszéljük ezt meg - néz rám azokkal a gyönyörű barna, szinte már fekete szemeivel Celeste.

- De! Celeste, minden percben, pillanatban csak rád gondolok és, hogy mekkora egy idióta vagyok. Nem tudok aludni, megöl a lelkiismeret-furdalás. Olyan jó lenne valaki mást okolni mindenért. De csak én tehetek arról, ami történt. Ezt én csináltam.

Beletúrok a hajamban kétségbeesetten és várom a lány válaszát. De ő csak néz engem és semmit sem tudok leolvasni a tekintetéről.

Végül én töröm meg a csendet, könnyeimet visszafojtva:

- Tényleg azt hiszed, hogy kettőnk története máris véget ért?

- Őszintén..nem tudom - böki ki nagy nehezen. - Időre van szükségem.

- Tudom, hogy nagyon elszúrtam.. - magyarázkodom.

- Elszúrtad? Azt mondod elszúrtad? - kel ki Celeste a türelméből és felállva kiáltja magából kikelve. - Miért? Csak áruld el miért? Miért feküdtél le Lizzyvel, ha ennyire megbántad? Miért akarsz tönkretenni engem?

- Én... Celeste, én...

- Mi van, Charles? Mit akarsz mondani? – üvölti még hangosabban.

- Én... Szeretlek! – kiáltom kétségbeesetten.