A száguldó cirkusz porondra lép

32.rész - Haragról és szerelemről

Celeste szemszöge:

Hallgattuk, ahogy Lizzy az elejétől kezdve meséli, mik történtek az elmúlt napokban, hetekben.

Mindenki arcán mosoly és a megkönnyebbültség látszik: végre nincs feszültség senki közt sem.

- Most mit kell csinálni? - kérdezi kétségbeesetten Amelia, a kezében az éppen sírni kezdő kicsi Alexszel.

- Add ide - pattan fel egyből Lizzy és átveszi a fiát.

- Szerencse, hogy még nem akarunk gyereket - neveti el magát Max és átkarolja barátnőjét.

- Mondjuk nem tudom mihez kezdenék magammal, ha te lennél az apám - poénkodik Daniel, a hollandtól pedig csak egy bemutatást kap.

- Szerencsére nem vagyok terhes, tehát teljesen értelmetlen maga a feltételezés is - feleli Amelia.

- Legközelebb én szeretnék menő nagybácsi lenni - nézett ránk boci szemekkel Arthur és összekulcsolta a kezét a bátyja előtt, mintha könyörögne.

- Nem is olyan rossz ötlet - válaszolja pimaszul Charles.

- Szó sem lehet róla, ne fessétek az ördögöt a falra! - mondtam felemelve a mutató ujjamat, a társaság nevetésben tört ki.

- Celeste, Charles, tudnátok jönni? - tér vissza Lizzy feldúltan.

- Mi a baj? - kérdezzük és követjük.

- Meghallottam, ahogy Lando és George beszélgetett. Nem hallgatóztam, mielőtt még arra gondolnátok. Csatlakozni akartam hozzájuk, pont akkor, mikor George azt mondta Landonak, hogy azért kérte meg a kezem, mivel maga mellett akar tartani - mondja Lizzy és olyan erősen szorítja a fiát amennyire csak lehet.

- Figyelj, ez valahonnan érthető. Hisz ő a gyerek apja - állapítja meg Charles.

- Értem, de mi vagyok én? Valami tárgy talán, hogy így beszél rólam? - akad ki még jobban a lány.

- Lizzy, szerintem ezt vele beszéld meg minél hamarabb - tanácsolom -, Alexnek sem jó, ha egy olyan környezetben nő fel, ahol mindig veszekedés van. Meg csak te tudod, hogy mit érzel, mennyire szereted George-ot. Hallgass a szívedre, de tedd azt ami a legjobb neked és a fiadnak.

- Köszönöm - feleli hálálkodva Lizzy. - Velem tartanátok?

Követjük abba a helységbe, ahol Landoék vannak. Átadja nekem és Charlesnak az alvó gyermekét, hogy minden figyelmét a vőlegényének szentelje. Egy hosszú, mély beszélgetés veszi kezdetét.

- Belefáradtam a folytonos feszkóba, ami  köztünk van - magyarázza Lizzy Georgenak. - Nem beszélhetnénk meg érett felnőttek módjára?

- Nagyon jó lenne - ért egyet a brit. - Én amit hallottál, azt nem úgy értettem. Csak nagyon szeretlek és tényleg nem akarlak téged,titeket elveszíteni.

- De honnan tudnám, hogy tényleg igazat mondasz-e? - Kérdezi Lizzy.

- Felhívom Landot, hogy megbizosonyodj róla - veszi elő a mobilját George és már keresi is Lando nevét, egy kis idő múlva felveszi a telefont. Elmondja, hogy ő kérte számon a férfit, hogy mi okból kérte meg a húga kezét. Örül nekik és áldását adja rájuk, de csak akkor, ha George nem fogja soha többé megbántani a lányt.

- Ígérem - bólint és ezzel kinyomja a hívást.

Lizzy nem szól semmit, hozzánk fordul segítségért:

- Lizzy, én azt gondolom, hogy mindenki követ el hibákat. Az ember jellemét nem a hibái határozzák meg, hanem az, hogy tanul-e ezekből a hibákból, vagy csak kifogásokat keres rájuk. Amúgy is a kicsi Alexnek szüksége van egy apukára - válaszol Charles és az ölemben alvó babára néz.

- Egy legeslegeslegutolsóbb esélyt még szerintem is talán megérdemel. Meg ahogy a mondás is tartja: ,,Ha gyorsan akarsz haladni, menj egyedül, ha messzire akarsz jutni, ne egyedül menj." - értek egyet a barátommal. - De ha mégegyszer valami olyat csinálna George, amivel megbántana akkor már végleg elengedném a helyedben.

- Köszönöm srácok - mosolyog ránk hálálkodva Lizzy, és az egyre idegesebb Georgehoz fordul. - Nem akarlak én sem elveszíteni, eleget szenvedtünk már mindketten. Ideje békésebb vizekre térni.

Charles szemszöge:

Nézem a gyönyörű barátnőmet, ahogy épp fotózza a Szardíniai naplementét. Austin előtt eljöttünk, csak mi ketten kipihenni az elmúlt hetek fáradalmait.

- Mi az? - kérdezi, biztosan túl feltűnően bámultam biztosan. Csak elmosolyodom.

- Te vagy a kedvenc emberem.

- Hányból? - kérdezte.

- Mindből.

Lerakta a fényképezőgépét és egymásnak estünk.

Ezek vagyunk mi: harag, szenvedély és szerelem.

Szinte letépjük egymásról a ruhát és egyre hevesebben faljuk egymást. Aztán lihegve, nyögve, zihálva, egyszerre jutunk el a magasba, és zuhanunk le a mélybe.

Egymás mellett fekszünk már egy jó ideje, mikor megszólal.

- Nem lehetne megállítani az időt? - suttogja a fülemben. Én is ezt gondolom. - Szeretlek.

- Szeretlek - nyomok egy csókot a szájára. Celeste egyike azon bosszantó embereknek, akik a szarból is aranyat csinálnak.
Igazából ezt tette velem is.

Megjártam a poklot, és Celestét is magammal vonszoltam, de most itt vagyunk. Miután mindent túléltünk, megérkeztünk a saját mennyországunkba.