A száguldó cirkusz porondra lép

24.rész - Érzelmek vihara

Celeste szemszöge:

- Úgy örülök, hogy keresztszülők leszünk - örvendezik Charles, épp haza fele tartunk a monzai pályáról.

- Hát csak téged kért meg Lizzy - durcáskodtam -, engem nem kért meg, hogy legyek a keresztanyja.

- Viszont én nélküled nem leszek senkinek a semmije, szóval kicsim, de te leszel a pici keresztanyja. Amúgy is ha a feleségem leszel ez már magától értetődik - kényes témára értünk, remek.

- Ki mondta, hogy meg akarok házasodni?

- Miért ne akarnál? Általában az emberek ha szeretik egymást össze házasodnak - vonja meg a vállát Charles.

- Az emberek ma már nem a megfelelő indíttatásból házasodnak össze. És úgy gondolom, ha valaki szereti a másikat semmit sem számít az a papír.

- De ha megkérném a kezed igent mondanál, ugye? - kérdezősködik Charles.

- Valószínű nem.. - vonom meg a vállam, erre a barátom meglepetten elveszi a combomról a kezét - Charles, ne csináld már; csak nézd meg a legtöbb házaspárt: a legtöbben magányosak és boldogtalanok. Meg amúgy is, nem emlékszel? Neked is ez volt a véleményed erről az egészről évekkel ezelőtt.

- Akkor baszki komolytalan tizenéves voltam. És mi lenne, ha mi kilógnánk a sorból, boldogok lennénk még úgyis, hogy össze vagyunk házasodva? - Charles már szinte hisztizett. - Én a világ legboldogabb embere lennék, de ezek szerint te nem.

- Ne kezdjük el ezt megint! Én így is a világ legboldogabb embere vagyok, házasság nélkül - nézek Charles-ra, de ő már nem válaszol nekem. Néha a hallgatása sokkal rosszabb mint a kiabálása.

A világ legszerencsétlenebb módján megégettem magam ismételten azzal az istenverte sültkrumplival, ahogyan kiszedtem az olajsütőből. Káromkodtam egy sort, majd gyorsan a mosogató alá tartottam az égett részt és hidegvizet engedtem rá.

Itthon vagyok, egyedül és ügyetlenkedek a konyhámban.

Van úgy mikor nem mennek a dolgok - és ezt most nemcsak a sültkrumplira értem -, sokszor van nálam ilyen..egyszerűen szar időszakok.

Köztem és Charles között mostanság nem a legfényesebb minden. Fogalmam sincs mikor fordultak ilyen rosszra a dolgok, de remélem hamar minden vissza tér a régi kerékvágásba.

- Megjöttem!! - nyitódik a bejárati ajtó és Charles lép be rajta. Mikor meglát a konyhába a kezemen egy vizes konyharuhával egyből odalép hozzám. - Mi történt?

- Csak megégettem magam - vonom meg a vállam. Charles leveszi a kezemről a vizes ruhát és vizsgálni kezdi nagy aggodalommal -, semmi komoly, jól vagyok!

- Nem néz ki túl jól. Nem kéne megmutatni egy orvosnak?

- Nem kell - nyomok egy puszit a szájára. - Milyen napod volt?

- Fárasztó, de a jövő évi autó egész jó irányba halad. Nagyon bizakodó vagyok. - mondja magabiztosan. - Jut eszembe, akkor készüljünk, nem kéne megint késni.

- Hova?

- Hát a filmpremierre. Tudod, ma van - fogná meg a kezem a fiú.

- Már megbeszéltük, hogy nem megyek.

- Nem beszéltünk meg semmit, kijelentetted, hogy nem jössz. De minden pilóta ott lesz és mindnek ott lesz a párja is. - Emeli fel a hangját Charles.

- Igen, jól mondod: KIJELENTETTEM. Tehát nem megyek - vonom meg a vállam. - Semmi kedvem most arra, hogy kamerák kövessék minden lélegzetvételem, Charles.

- Ezt nem csinálhatod velem. Mit fognak mondani, azt hogy megint dobta ezt a szerencsétlent a barátnője?!

- Nem erőltetheted senkire sem az akaratodat; főleg rám nem, ha nincs kedvem menni, nem fogok. - jelentem ki a szemébe nézve - Sajnálom, de egyedül mész.

- Kikészítesz ezzel, folyamatosan csak magadra gondolsz! Csak mert antiszociális vagy, nem kéne tönkretenned mindenkit aki körülötted van - mondja gúnyosan.

Az a gond Charles-al, hogy ha aranyos, akkor nagyon aranyos... Olyan kedves és őszinte, hogy imádom. De ha gonosz, akkor a legellenszenvesebb személy lesz belőle, akivel valaha találkoztam, vagy találkozni fogok.

- Igen, Charles? Csak mert szeretethiányos vagy, nem kéne rátapadnod mindenkire aki a közelébe enged: mint egy kibaszott pióca - gondolkodás nélkül, ordítva vágom a fejéhez. - Lizzynek is egyből odaadtad a házadat, engem meg sem kérdeztél. Ha ennyire csak magamra gondolok el is húzhatsz innen.

A fiú lebilleszti a fejét, megbánóan.

- Sajnálom, igazad van. Akkora egy barom vagyok..nem gondoltam komolyan amiket mondtam, csak elvesztettem a fejem - már szinte sír.

- Én viszont mindent halálosan komolyan gondoltam. Elegem van, folyamatosan csak veszekedünk - mondom nyugodtan. - Végeztünk.

- Nem, Celeste még megtudjuk oldani, sajnálom - elkeseredetten kapaszkodik a fiú a remény utolsó szikrájába.

- Ezt már nem lehet megoldani. Állandóan egy vékony kötélen egyensúlyozunk. Szerelem, gyűlölet, harag és nyugalom. Ez egy kibaszott hullámvasút, amely mindkettőnkre pusztító hatással van.

Nem válaszol erre semmit, csak a hálószobánkba megy és összehajigálja pár cuccát a bőröndébe.

Aztán a teljesen összetört Charles kilép a házamból.

Nem tudom mi történt már megint, de elbasztam mindent. Mindig számíthattam a jó szívére, és talán azért bántam vele rosszul, mert tudtam, hogy megtehetem.

A mobilom rezgésére leszek figyelmes és Pierre Gasly nevét olvasom le a képernyőről...

Charles szemszöge:

Szerencsére már hozzá vagyok szokva a fájdalomhoz. Olyan, mintha immunis lennék rá.

Egyedül kocsikázok Monaco utcáin: végül nem mentem a premierre.

Hisz hogy tudtam volna? Az életem romokban.

Ilyen ostoba embert, mint én vagyok, nem hordott még hátán a világ ,az biztos.

Nem tudom mihez kezdjek..

De annyit tudok, hogy nem tudok már több könnyet ejteni érte, ma már nem. Aztán megtudom, hogy könnyek nélkül a sírás még fájdalmasabb, és nem lehet abbahagyni.