Hidden World {Befejezett}

kilenc

Még le is zuhanyoztam. Volt időm. Adam csak nyolckor kel. Indulni meg kilenckor fogunk. Egy kék trikót vettem fel, egy farmer rövidnadrággal és egy hasonlóan kék tornacipővel. Eléggé meleg van. Párizsban meg csak jobb idő lesz, vagy ugyanilyen. A tavasz még csak nem rég kezdődött, de már most is süt a nap rendesen. Ettem valamit reggelire. Valójában fánk lehetett. De nem igazán figyeltem milyen ízesítésű. A tegnap történtek jártak a fejemben. Josh, a tetkóm, a vénember, erők, mások, akik olyanok, mint én. Valójában én milyen is vagyok? Jó kérdés. Ha a legalapvetőbb kérdésre sem tudom a választ, miért várom el, hogy a többire tudjam? Istenem. Annyi minden. Most Párizsba megyek. Pihenek. Adammel töltök egy csomó időt, végre. Várost nézünk. Kicsit kitépem magam a suliból. A suli. Elfelejtettem. Josh. Tegnap este nem éppen mondhatnám az elválásunkat kellemesnek, barátságosnak. Pedig azt hittem az elmúlt nyolc évben ez lesz a legjobb estém. Hát ez minden volt csak jó nem. És szegény Josh. Olyan csúnyán bántam vele. A hallgatás és a fordított pszichológia egyben nem a legjobb. Márpedig én tegnap ezt tettem, amikor elmentem. Ő hajtogatta azt, hogy hagyjuk, de aztán ő volt az, aki beszélni akart. De én elfáradtam és közöltem vele, hogy elmegyek. Elmentem. És most nem is jövök vissza egész vasárnap estig. Legközelebb hétfőn találkozunk, kivéve, ha... nem! Az hülyeség. Nem létezik olyan, hogy belemásszak más álmába. Mi ez valami fantasy regény? Azért kíváncsi vagyok, hogy George felkeres-e.

- Jó reggelt. Mióta vagy fent? Korán keltél? - magam mögé pillantva Adamet láttam készen állva az útra. Már ennyi lenne az i... ó, te jó ég. Öt perc múlva kilenc. Lenézve a fánkomból csak párat haraptam. Mindegy. Úgy sem vagyok éhes.

- Neked is. Nem tudom, neked mikor van korán. Olyan öt volt, amikor felkeltem.

- Rémálom? - kérdezte aggódó arccal. Elég volt csak félre néznem. Aggasztott, hogy még értem is aggódnia kell. Elég sok dolga van a munkájával. Nem kéne még nekem is megnehezítenem az életét. Életét... milyen életét? Miattam nem is volt neki... miattam. Remek.

- Indulhatunk? - álltam fel sietve. Ezzel el is sétált az ajtóig, mondta, hogy kövessem. Mehetünk. A kocsiút a reptérig nem olyan hosszú. Hirtelen elkezdett csörögni a telefonom. Joshra gondoltam. De nem ő volt az. Dan. Kicsit csalódott voltam. Most biztos azt hiszi, annyira mérges vagyok rá, hogy inkább elkerülöm.

- Szia. Mizujs? - szóltam bele vidáman. Vidámság. Hol voltam én attól.

- Hello. Mi van veled? El szoktad lógni az első órát, de a másodikra azért betévedsz általában.

- Ő, Párizsba megyek. Lehet elfelejtettem mondani. Adamet kísérem el. Meg várost is nézünk. Nemsokára kiérünk a reptérre.

- Elfelejtetted? Ezt, hogy lehet elfelejteni? Min gondolkodsz te, hogy ilyet elfelejtesz mondani? - ez vicces. Valójában tényleg sok minden máson gondolkodom.

- Sajnálom kiment a fejemből.

- És mikor leszel elérhető legközelebb? - kérdezte. A hangjában semmi számonkérés nem volt. Csak hiányozni fogok neki. Várja, hogy beszélhessünk. Néha elég furán állt hozzám. Mármint olyan furán, mintha bejönnék neki, vagy ilyesmi. De nem hiszem. Túl jó barátok vagyunk. Ezt eldobni?

- A telefonom be lesz kapcsolva. De vasárnap este érek haza. 5 nap.

- Most komolyan, még csak a telód sem kapcsolod ki, Sel? Pihenni mész. Nem kéne elszakadnod kicsit az itteni világtól? - bármennyire is furcsán hangzott, amit mondott abban volt igazság. Nem is rossz ötlet. De Josh...

- Még meggondolom. De jó ötlet. Köszi, hogy hívtál.

- Jó utat. Majd mesélj el mindent!

- Köszi. Szia.