Hidden World {Befejezett}

huszonkilenc

- Hogy mi? – ült le döbbenten Matty az egyik székre a konyhában. De Anthony,

mintha megértette volna.

- Hát persze. Hisz, ahogy egy vámpír jövõjét is képtelenség megjósolni, mert már õk

is halottak, de mivel egy nagyon kicsi részük még él, láthatjuk õket olyan

minimálisan, mint például téged vagy Josht Matty jövõjében. Testetlenül, névtelenül.

És ez megmagyarázza, hogy mért nem látott meghalni.

- Pontosan. – értettem vele egyet.

- De ez nem magyarázza meg, mért nincs egy cseppnyi érzésed sem. Valamit még a

vámpírok is éreznek. Dühöt, gyülöletet. – mondta Matty.

- De Selena nem vámpír. – válaszolta egy hang a hátunk mögött, az ajtóban.

Barbarosz. – Õ ennél sokkal összetettebb. És az, hogy most nem érez semmit

azért van, mert õ akarta ezt. Tudat alatt. – mindent tudóan rámpillantott célozva ezzel

a tegnap estére.

- De mért akarna ilyet? – Anthony ahogy feltette a kérdést, meg is értette, mert

együttérzõen biccentett. Pedig õ nem is tud a tegnapesti idegösszeomlásomról.

- De én nem kapcsoltam ki semmit!

- A legutóbb, amikor találkoztunk utána egyszer sem érezted azt, hogy bár ne

éreznél semmit? – foglalta ezzel össze röviden és tömören a tegnap estémet. Én

bizonytalanul bólintottam.

- Talán. De ha tudtam volna, hogy ez lesz

- És? Mit számít? Akkor is megtetted volna. Hidd el. – válaszolta Barbarosz

együttérzõen. – Én is megtettem volna, ha megtehettem volna. De erre csak te vagy

képes. És bízz bennem az évszázadok során igen hasznos lesz ez neked.

- És hogy tudja visszakapcsolni? – tett fel egy nagyon jó kérdést Matty.

- Vissza akarja egyáltalán kapcsolni? – kérdezte Romeo. Mindenki engem nézett. Én

pedig magamat is meglepve hevesen ráztam a fejemet.

- Nem. Még nem. Most jó így. Vannak ugyan mellékhatásai hogy nem élem át az

engem körülvevõ világot, de tényleg nem rossz, hogy nem kell minden egyes

percben a bûntudatomnak elõtörnie.

- Ha meggondolnád magad lesz ilyen akkor egyszerûen csak arra koncentrálsz,

hogy újra érezhess. – mondta Barbarosz.

A beszélgetés után mindenki elment. Kivéve ugyebár Romeot.

- Akarsz róla beszélni? – kérdezte. Mivel õ érzi, amit én így gondolom most õ sem

érez semmit. Ami szerintem neki is jó. A tegnap történtek õt is megviselhették. Talán

reggel nem is csak miattam ment el. Lehet ki kellett szellõztetnie a fejét egy kicsit.

Viszont így, hogy már nem érzek semmit õ is csak a gondolataimat kapja meg.

Bólintottam. Majd elkezdtem onnan, hogy George mit mondott. Konkrétan