Hidden World {Befejezett}

harmincegy

Már a vezérlõ szoba ajtajánál álltam teljes felszereltségben, ami nálam annyit takar,

hogy volt nálam egy karó, egy kis és egy nagy kés, rám akartak erõltetni valami íjjat

is, mert így, hogy nem lesz erõm abban az épületben, már nem az erõsek közé

tartozom, de mondtam, hogy nekem nem kell íjj, maximum a levegõ segítségével

tudtam volna vele pontosan célt találni, szóval megint az alap problémához

kanyarodtunk vissza. Mindenki teljesen kész volt, hogy ott nem lesz meg az erõm,

ugyanis engem az erõmmel tanítottak harcolni, nélküle csak rövid ideig.

Beszélnem kellett Famemel. Benyitottam és egy hatalmas zûrzavar közepébe

érkeztem. Mindenki ide-oda rohangált. Az embernek arra kéne számítania, hogy itt a

legfelsõbb agyasok közt biztos nagy a nyugodtság, de valójában senki sem tudta,

hogy hol hagyta a fejét. Nagy nehezen kiszúrtam Famet.

- Szia. – köszöntem hangosabban, hogy túlkiabáljam a többieket és biztos meghallja.

- Hello! – épp valami papírokat rendezett. – Meglep, hogy itt vagy. Miben segíthetek?

- Csak szerettem volna beszélni veled. Lenne egy kérdésem.

- Oké. Gyere! – intett, hogy kövessem. Hátra vezetett és benyitott egy kisebb

szobába, teli volt elektronikus cuccokkal. – Na? – kérdezte várakozóan.

- Gondolom kisebb gondod is nagyobb ennél

- Te fontos vagy, kint pedig rengetegen intézkednek, senki sem hal bele, ha kicsit

kivonom magam a forgalomból. Kérdezni akartál mi az? – kisebb irónia. Méghogy

senki sem hal bele

- Szerinted mennyi az esélye annak, hogy ki tudjuk õket hozni onnan élve és, hogy

senki sem hal meg? – kérdeztem komolyan.

- Most arra kérsz, hogy jósoljam meg a jövõt? Ahhoz Adalindhoz kéne fordulnod. –

poénkodott. Kicsit oldotta az így is feszült hangulatom. – Most teljesen komolyan

nem tudom. Ha tudnád ott használni az erõdet, majdnem száz százalékig azt

mondanám, hogy senki sem fog tõlünk még csak megsérülni sem, de így nagy

dilemma. De fõleg téged féltelek. Te leszel a fõcélpont

- Tudom

- Nézd nagyon jó vadászaink vannak, de ott egy rakat vámpír lesz. De meg kell

próbálni és én bízom bennük benned. – gyorsan megölelt, ami kicsit meglepett

ennek az egésznek amolyan búcsúbeszéd hangulata van.

Gyorsan végig rohantam a folyosón a többiekhez, de hirtelen valaki berántott az

egyik szobába. Már épp hozzávágtam volna a falhoz, amikor megpillantottam

Barbarosz önelégült mosolyát, amit Georgeé követett. Fura õket így együtt látni.

- Mi a franc van? – kérdeztem dühösen.

- Csak szerettünk volna veled beszélni. – kis szünetett tartott Barbarosz. Majd

George hozzátette: