Hidden World {Befejezett}

harminchárom

Ugyan nehezebben megy, de a lényeg, hogy van! Taylor tátott szájjal bámul, amikor

a vámpír újra támadását egy levegõ fallal állítom meg, majd oda rohanok, amilyen

gyorsan csak tudok.

- Mi történt? – kérdezem a levegõt kapkodva.

- Ezt ezt én is kérdezhetném. – mondta akadozva. Láttam, hogy nehezére esik

a beszéd.

- Jól van, igazad van. Most jöttem rá, hogy itt is van erõm. Szóval ezt elintézem,

aztán haza megyünk, jó? – bíztattam kétségbeesve. De azért vittem bele egy kis

poént is hozzá hûen. Alig észrevehetõen bólintott. – Nehogy meghalj itt nekem addig

is! – viccelõdtem. Bár a helyzet ennél komolyabb volt. Vágott egy fájdalmasra

sikeredett mosolyt, majd elfordultam.

Három dühöngõ vámpírral találtam magam szemben. A francba. Mindegy.

Mind a hárman levegõ után kapkodva térdeltek le, majd arra sem volt már erejük,

hogy rám nézzenek. Mindhármat ledöftem a karómmal, majd körülnéztem. Mindenki

még javában harcolt, de Anthony karja egyre súlyosabb, Jonest még mindig nem

látom és úgy tûnik Samuel is megsérült. Vérzik a jobb lába.

Ennek véget kell vetni! Csak mély levegõt kell vennem és minden erõmet

összegyûjteni. Csak nem lehet olyan nehéz?!

De.

Ahogy egyre jobban próbálom, annál nehezebb – döbbenek rá. Ez már amúgy is a

képességeimrõl szerzett kevés tapasztalatom határát feszegeti, de így, hogy egy

olyan épületben vagyunk, ami gátolja az uralkodók erejét hát nem könnyebb. De

mindent bele kell adnom, még ha ennek következményei is lesznek.

Nagyon koncentráltam, hogy csakis a vámpírokra hassak. Az, hogy Josht ki kellett

hagynom ezekbõl csak még jobban nehezítette a feladatot.

Érzem, hogy folyik a vér az orromból, de most ezzel nem szabad foglalkoznom. A

teremben lévõ összes vámpír levegõ után kapkodva esett össze és a fejüket fogták,

belülrõl okoztam nekik fájdalmat.

Végre! Sikerült! Azt hittem megtartani könnyebb lesz már, de itt, ebben a helyzetben

semmit sem segít. Az erõ pedig egyre gyülemlik bennem, olyan, mint egy

meggyújtott bomba, ami mindjárt robban.

Megszólalni sem tudok, pedig valakinek rá kéne szólnia a többiekre, hogy fejezzék

be a tátott szájjal bámézkodást, mert ez nem üdülés számomra és félek, hogy mi

lesz, ha a bomba meggyújtott kanóca a végéhez ér.

Megkönnyebbülésemre Josh gyorsan kapcsolt:

- Mire vártok?! Szúrjátok már le õket! – kiabálta. Olyan hangosan, hogy még én is

beleremegtem, pedig az én figyelmemet most más kötötte le. De sikerült elérnie a

hatást. Hirtelen, mintha mindenki felébredt volna és elkezdték kivégezni a