Hidden World {Befejezett}

tíz

Ugyanaz a kert. Ugyanazzal a szökőkúttal. Vajon ez is olyan véletlen egybeesés, mint Josh? Túl sok volt már a véletlen egybeesés. Mindegy. Mérgesen becsaptam az erkély ajtót és beviharoztam a szobába.
- Mi az, nem tetszik a kert? - kérdezte Adam elképedt arccal.
- De a kert nagyon szép, tényleg! - sikerült jól álcáznom a zavaromat és a dühömet. Hiszen lehet, hogy épp nemrég volt egy nagy megnyílásunk, de attól még nem tudtam volna neki ezt elmagyarázni. A nap további része eseménytelenül telt. Kipakoltunk. Berendezkedtünk. Elmentünk egy közeli puccos étterembe vacsorázni. Persze végig Adam beszélt. Én azzal az óvodás szintű francia nyelvtudásommal nem sokra mentem volna. Na, jó, ne sértsük meg szegény óvodásokat. A vacsora közben kelletlenül is azon agyaltam vajon milyen lehetett a nap a suliban. Normális esetben nem érdekelt volna, de kíváncsi voltam Josh keresett-e. Vagy rosszul esett-e neki, hogy eltűntem. A gondolkodásomból Adam hangja rántott ki:
- Holnap reggeltől mehetnénk várost nézni, amikor felkelünk mindketten, felöltözünk és elindulunk, mert utána való két nap egészen biztos, hogy nem érek majd rá. Én végül is dolgozni jöttem ide. - fintorgott egyet - De te nagy vagy már, akkor nyugodtan szétnézhetsz, de csak a környéken. Itt nem beszél ám mindenki angolul. Az meg, ha te franciául próbálkozol rosszabb, mintha mutogatnál. - haha. Kapott egy grimaszt. - Amúgy lesz egy bál szombateste itt a szálloda báltermében. Nekem kötelező jelen lennem, de te is jöhetnél. Nem voltál még ilyenen - hát valójában voltam, csak éppen álmomban, de ez lényegtelen. Attól még egészen jól hangzott a dolog - adok majd egy kártyát és egyiknap elmehetnél venni valami ruhát. Látom még az a nyaklánc, amit Simontól, akarom mondani az apádtól kaptál, még megvan.
- Igen. Sose veszem le. Lehet kicsit felvágós, hogy egy koronát ábrázol, de apa mindig azt mondta, hogy én vagyok az ő kis királynője. - elmosolyodtunk. Ez egy szép emlék. Ő is tudott erről a becenevemről. A korona szinte a jelképemmé vált. Korona. Tudom. A nyakamban lévő korona pontosan úgy nézett ki, mint a karomon lévő, ami a madár fején van. Jó ez már eléggé ijesztő. Ugyanis ez egy egyedi korona. Sose láttam még ilyet. Egybeesés. Egy újabb egybeesés.Miközben hazafele sétáltunk volt időm egy kis városnézésre. Gyönyörű. Látni innen a kivilágított Eiffel tornyot. Ez a sok szép ház. Üzletek. Fantasztikusak. Lehet, el sem akarok innen menni. Ehhez képest Los Angelesnek az a része, ahol mi lakunk, egy jelentéktelen hely. Valójában az is. Fényűző részen lakunk ugyan, de nem Los Angeles szívében, amiről az híres. Mi a peremén élünk. A szép, kertes részen.A szállóban ültem az ágyban, már lefürödtem. Adam el is aludt. Kérdezte, hogy fent maradjon e addig, amíg elalszok, de mondtam neki, hogy fölösleges. Valójában féltem elaludni. Eddig minden rossz álmomban ott volt Josh is. Kevésbé féltem. De most? A repülőgépen történtek után. Pedig egyszer aludnom kell. Az embereknek aludniuk kell. Különben... na, jó. Bármi is lesz. Túlélem. Egy álomba nem lehet belehalni. Max, ha szívrohamot kapok miközben... elég! Alszom és kész! Valahogy csak irányítani tudja minden ember az álmait. Poénos, de a vénember az álmaimban azt mondta, hogy nekem van a legtöbb erőm. Én még annál inkább képes vagyok rá. Hát eddig nem jeleskedtem kifejezetten. Talán velem az a baj, hogy már bebeszélem magamnak őket. Most nem akarok álmodni! Nem fogok álmodni! Erősen erre koncentrálva aludtam el. És ébredtem fel, amikor már Adam rázogatott, hogy ideje felkelnem, mert tizenegy óra van.
- Hogy mi? Tizenegy? Az lehetetlen. Hatnál már nem aludtam tovább nyolc éve!
- Hát, most úgy néz ki igen. Örömmel nyugtázom, hogy nem sikítoztál. - nem sikítoztam. De hát én nem is... álmodtam. Ó te jó ég! Nem álmodtam semmit! Nyolc éve először. Semmit. Az égvilágon semmit sem!
- Most nem álmodtam, Adam.
- Mi? - ugyanolyan döbbent volt, mint én... mondjuk annyira azért nem. - Tényleg jót tesz neked Párizs. Lehet maradnunk kéne? - viccnek szánta.
- Lehet. - hihetetlenül boldog voltam. De nem tudom, hogy a környezetváltozás vagy az erőm összegyűjtése segített abban, hogy jól aludjak. Talán tényleg el tudom dönteni, hogy álmodhatok-e vagy sem?A városnézés fantasztikus volt és hamar eltelt. Elfáradtam. Eléggé. A reggelit, ebédet és a vacsorát különféle helyeken ettük. Felmentünk az Eiffel toronyra. Csináltunk rengeteg képet. Kicsit olyan volt, mint régen. Kicsit. De persze az a fekete folt mind a kettőnknél ott van. Este a szállodában Adam hamar lefeküdt és elköszönt. Én úgy döntöttem nem vagyok még álmos és elindultam hát körbenézni a szállodában. Magammal vittem Adam egyik kártyáját, amivel itt is fizetni tudok, ha kéne valami. Ő adta nekem, hogy ha holnap van kedvem menjek el báli ruhát venni. Meg, ha megtetszik más. Sose voltam vásárolgató típus. Max anyával régen. De most valahogy mindenhez volt kedvem. Annyira jó napom volt. Ezen sokat dobott az előtte estém, amikor végre tudtam egy jót aludni. Még jó hogy hoztam a kártyát. A nagy sétám közepette egy édesség árusba botlottam. Rengeteg gumicukrot árult és elfogadott kártyát. Vettem egy zacskó gumicukrot. Megkívántam. Mért is ne? Mondjuk angolul nem tudott, de alkalmaztam Adam korábbi javaslatát. Mutogattam. Állítólag az jobban megy, mint a francia. Bevált. Tovább sétáltam. Egy táblát láttam az egyik ajtón. Fogalmam sincs, hogy mi van ráírva. Nyitva volt. Így bementem. Egy bálterem. Voltak páran odabent. Úgy néztem éppen szervezik a szombat estét. Amikor kicsit lejjebb néztem, ugyanis most egy teraszon álltam, egy belső teraszon, ami körül öleli a termet, döbbenten láttam, hogy ugyan az a terem, mint amiben szintén jártam már. Álmomban. Itt találkoztam először Georgeval. Ez volt az a hely, ahol Josht utoljára láttam. Ez mégis hogyan lehet? Ennyi véletlen egybeesés nem létezik. Josh. A rejtélyes tetoválás. A kert. A korona. A bálterem. És az, hogy eldöntöttem nem álmodok, és az úgy lett. Lehetetlen. Bevallom kicsit megint kezdtem hinni a dologban. Legalábbis Josht kivéve, mert az újfiú biztosan nem ő. Hirtelen egy ismeretlen férfihang lökött vissza a valóságba a gondolataimból. Nos, nem csak a hang volt ismeretlen, franciául hadovált valamit. Nekem. Na, most, hogy értessem meg vele, hogy fogalmam sincs, mit akar? Magas, világosbarna hajú, barnaszemű, átlagos, kb. húszéves srác állt előttem. Már éppen kiagyaltam, hogy valószínű ide is marad a mutogatás, amikor lepillantottam a kezére. Egy jegyzetfüzetet fogott -valószínű egy szervező - de ami a csuklóján volt, az sokkolt. Egy tűzserleg koronával.