Hidden World {Befejezett}

hat

Az ebédszünetemet egyedül kezdtem. Kiültem az udvarra a szokásos helyemre. Szinte a sarokban volt egy beton ping-pong asztal. Mindig itt töltöttem általában a szüneteket. Ekkor Josh vágódott be mellém az asztalra. Közvetlen mellém.
- Na, azt már ne is kérdezzem, mért eszel egyedül, igaz? - közben jól megnéztem, semmi kaja sem volt nála.
- Én, pedig azt ne firtassam, hogy te mért nem eszel, igaz? - erre elmosolyodott. Majd csak ennyit kaptam válaszul:
- Hát, ezt jól megkaptam. - és próbált grimaszolni, de láttam rajta, hogy tetszik neki, hogy visszaszóltam, a helyett, amit mások tesznek ilyenkor és inkább egyet értenek, mintsem, hogy rosszat szóljanak neki. Még véletlenül se haragudjon meg rájuk.
- És mivel érdemeltem ki a társaságod? - poénnak szántam, de ahogy az arcát néztem, neki nem eshetett le, így hozzá tettem egy nevetést. Ez kicsit segített, de látszott, hogy furcsállja.
- Mért ne érdemelted volna ki?
- Poén volt Josh, poén! - nyugtattam le, mert az iménti kérdése nem hangzott túl viccelődően.
- Hát, ilyenekkel ne viccelődj! Te a legelején lennél, ha erről listát vezetnék! - látva ledöbbent arckifejezésem, hozzá tette: - tudod, hogy reggel is mondtam, te tűnsz a legnormálisabb csajnak a suliban. - és kacsintott is mellé. De láttam rajta, hogy nem így értette. Na, remek. Most megint az jár a fejemben, hogy tuti ő az. Hisz egy vad idegen, akit reggel vezettem körbe, mért mondana ilyeneket nekem? Vagy csak szimplán az is lehet, hogy nagy csajozó, és ezt a mai nap folyamán nem csak nekem sütötte el. De mi van, ha... na, jó, ebből elég! Megfogadtam, hogy nem fogok ezen tépelődni, ha akar valamit, majd akkor úgy is meg tudom. Addig meg... kénytelen vagyok úgy felfogni, mintha tényleg csak most ismertem volna meg. Belemegyek a játékába. Már ha ez az. Egy játék. Megerőltettem egy nevetést. Innentől már semleges témákról dumáltunk, suli, bulik, hobbik és persze, hogy szóba hozta, pasik.
- Nem szeretem a hosszú távot. Már maga a kapcsolat is messze áll tőlem. Voltak, de nem húztam sokáig. Várom az igazit. - és még kacsintottam is mellé.
- Valahogy erre a válaszra számítottam. - mosolygott - nos, ezzel én is hasonlóan vagyok, inkább csak nem szeretek csalódni. Tudod, kevés olyan lány van, aki elfogad bármilyen hibáddal együtt. Kevés az olyan lány, mint te Selena! - lefagytam. Tényleg ezt mondta? Honnan is tudhatná azt, hogy én bárhogy is elfogadnám. Bármilyen hibával. Hibával. Szuperképességekkel. Nem értettem mért mondott ilyet. Ahogy feltűnt a beszélgetés során, eléggé kerülte az ilyesmi témát. És amikor oda ért Ashley az asztalhoz, megértettem. Valószínű látta már, és még gyorsan elmondta, tudva, hogy válasz lehetőségem már nem lesz.
- Hali. - most volt valami kedvesség a lány hangjában - Josh, meg akartam kérdezni, hogy akkor jössz a ma esti meccsre? - és olyan nyájasan vigyorgott. Eszembe jutott a mosdóbeli hallgatózásom. Hát persze. Kezdi a nagy csábítást.
- Nem tudom, Sel, te mész? - és rám nézett mosolyogva, várva a választ. Selnek becézett? Mintha már ezer éve ismerne. Na, mindegy.
- Sajnos kötelező. - vágtam mellé egy grimaszt. - A legizgalmasabb része, amikor arra jár a hot dogos fiú. - kötekedően Ashleyre néztem.
- Hát, akkor tuti ott leszek! Kötelező. De, jobban vonz, hogy te is jössz. - rám nézett. Kihívóan. Mintha el akarna csábítani. Látni kellett volna azt a fejet, amilyet Ashley vágott. De végül csak annyit mondott köszönésképp, hogy oké és, hogy helló. Ezzel el voltunk intézve, majd elsziporkázott. Én is felálltam, és mondtam Joshnak, hogy akkor este. Mire megragadta a karom és kérdőn nézett rám, mint aki nem érti mért búcsúzom.
- Haza megyek. Most minek üljek még be erre a két órára? Amúgy is dupla testnevelés. - szóltam még oda, hogy megválaszoljam a fel nem tett kérdést.
- Ezt most ugye nem gondolod komolyan? Na, gyere, majd én, elszórakoztatlak az órán.
Az öltözés szokás szerint nem volt túl gyors. Nekem legalábbis sose ment gyorsan. Nagy nehezen bekullogtam a tornaterembe. Ahogy elnéztem, kivételesen nem én értem ide utoljára. Na, hát, mindegy is. Utáltam ezt az órát. Bár a tanár jó fej. Bármennyire is nem érdekel, amit az órán mond vagy csináltat. Mindig poénosan áll hozzám. Tudja, úgy sem fogom megerőltetni magam.
- Áh, a kisasszony egészen időben érkezett, és még a felszerelése is itt van. Azt meg már meg se merem említeni, hogy ma még be is jött az órámra. Mi történt magával?- nézett rám a tanár.
- Úgy gondoltam magának is legyen már egy jó napja. De nem kell aggódni, nem hiszem, hogy sűrűn fog előfordulni. Bár sose tudhatunk semmit biztosra, nem de?- kapta meg a választ. Mire hangosan felnevetett, de úgy igazából. Bármennyire nem szerettem az óráját, nem csináltam rajta semmit és még ritkán be se jöttem, valahogy az egyik kedvence voltam. Az órán kidobósoztunk. Engem nem egy csapatba raktak Joshsal. Az emberek az ő csapatából már elfogytak és csak ő maradt, meg egy lány, akit persze gyorsan kidobtak az én csapattársaim. Nálunk volt még két srác rajtam kívül. Az egyik legjobbak ebben a játékban. Josh mégis úgy dobálta őket ki egymás után, hogy mire észbe kaptam már csak mi álltunk egymással szemben. Ő a saját térfelén, én az enyémen.
- Hát, ez oltári. - csapta össze tenyerét a tanár, és közben izgatottan felkacagott. - A mi Selenánk nem ült le már a játék elején. Ez is nagy szó volt, nem azt mondom. De, hogy még ő maradjon bent a végéig. Le vagyok nyűgözve.
- Nem azt mondtam, hogy majd én, elszórakoztatlak? Na, ezt veheted már annak. - és kacsintott egyet. Nem is értettem mégis hogyan hallhattam, amit mond, épphogy az orra alatt makogta. Más nem is hallotta, ahogyan körül néztem. Valami fura égető érzést éreztem a jobb csuklómon, de nem volt időm megnézni. Mert az első labda már épp elsuhant mellettem. Csak merő véletlen, hogy el tudtam kapni onnan a fejem. Kicsit furán éreztem magam. Valahogy... erősebbnek és gyorsabbnak. Csak úgy ugráltam a labdák elől és olyan erővel vágtam vissza, hogy az elején még ő is csodálkozott. Ekkor eldobta az utolsó labdáját. És én el sem hiszem hogyan is csináltam, de szaltóztam egyet, ezzel kitérve a labda útjából, majd a levegőbe ugorva eldobtam az enyémet, ami olyan sebességgel és olyan hirtelen süvített a srác felé, hogy még csak ideje sem lett volna a kezét felemelni, nem hogy elugorni előle. Így a levegőben szinte nem látszódó labda telibe mellkason vágta. Amitől kicsit megtántorgott, de mintha mi sem történt volna. Mindenki elképedve nézett rám. Még ő is. Aztán a csapatom észbe kapott, hogy győztünk, és egyből a nyakukba kaptak éljenezve. Az ellenfeleink elkeseredettek voltak. De Josh még mindig ott állt, a labdával a kezében, és nem szomorú volt, inkább kicsit meglepett és nagy részben csalódott, de nem azért amiért legyőztem, hanem valahogyan kapcsolódhat az ok ahhoz, ahogyan legyőztem. Óra után gyors átöltöztem, majd elindultam haza. A fiúval attól a pillanattól kezdve nem is találkoztam. Próbáltam megkeresni, de sehol sem láttam. Otthon gyors kajáltam valamit. Majd bementem a szobámba. Szerettem itt lenni. Ahogy belépek, szinte majdnem az ágyamra pillantok, de inkább a mellette lévő éjjeliszekrényemre. Az ajtó melletti falon egy nagyobb tévé van. Ha jobbra tekintek a bejárattól, egy beljebb került részt látok. Tovább sétálok abba az irányba és akkor belátni, ott van az asztalom, rajta a laptopom, a tabom, az mp4-em és hasonlók. Vissza fele a falban van egy kipárnázott ablakpárkány, ami inkább volt egyfajta kanapé, minthogy ablakpárkány. A szoba túloldalán volt a gardróbom, de előtte még balról egy nagytükör, azzal szemben egy jó nagy cipős polc mindenféle cipővel. A tükör mellett volt még egy sminkes asztal. A gardróbom ajtaját elhúzva jó sok ruha van benne. Néha egészen rendszerezve, ha rendet rakok, de ez már egy jó ideje nem történt meg. Hirtelen sms-t kaptam. Gyorsan az ágyamhoz siettem, Krémszínű ágynemű, barna párnák. A szobámban ez a két szín dominált. Az sms feladója ismeretlen. ' Várom a ma estét, majd megkereslek, Josh;).' Na, ez aztán váratlan volt. Honnan tudja a számom? De azért be kell valljam, majd el repültem örömömben. Hát nem aranyos? Várja a ma estét, és még szmájlit is kaptam. Bár mi van, ha a meccsre kíváncsi? De akkor minek küldött kacsintós szmájlit is? Mért viselkedik néha úgy, mintha már rég ismernénk egymást? Mondjuk úgy nyolc éve, amióta rendszeresen megjelenik az álmaimban. Jézusom, talán elment az eszem? Most komolyan. Azon gondolkozom, hogy az újfiú ugyan az, mint az a srác, aki álmaimban kísér. Ez beteges. És lehetetlen. Azok csak álmok, az a fiú pedig csak az én képzeletbeli ideálom. Mindig is a barna hajú magas srácokra buktam, és a Josh név is tetszik. Valószínű, hogy csak véletlen egybeesés. Még ha az álmaim nagyon valóságosak is, még sem a valóság. Az én életem nem éppen kalandos, ezt bizonyítja az is, hogy azt hiszem beleszerettem egy álombeli srácba. De ennek vége. Ő is megmondta. Vége. Viszont ez az újfiú nem tűnik rossz partinak. Na, jó, nem agyalok ezen. Ránéztem az órámra, még volt egy órám a meccsig. Elmentettem gyorsan a számát. És addig izgatottan készülődtem. Majd eljött az idő, és elindultam.