Hidden World {Befejezett}

huszonnégy

Elõször csak hangokat hallottam, de még mindig nem voltam ura a testemnek,

képtelen voltam megmozdulni, kinyitni a szemem. Ahogy éreztem még az ágyon

feküdtem. Valószínû itt nem sok idõ telhetett el. Hallom, ahogyan Matty sír. Sír? Sose

hittem volna, hogy valaha hallom sírni. Anthonynek csak a lélegzetvételét hallom, de

elég akadozó, mint amikor könnyezik valaki.

Hirtelen valami meglökött belülrõl és levegõ után kapkodva pattantam fel az ágyban

ülõ helyzetbe. Csak most tudtam kinyitni a szemem. Matty az ágyam szélén ült, de

mikor felkeltem hihetetlen sebességgel felugrott onnan teljesen elképedve. Anthony

a szemközti kanapén ült, de most õ is hátrahõkölt.

- Mi a szent sz.. – kezdett bele Anthony.

- Ez valami rossz vicc? Csak mert szerintem egyáltalán nem vicces! – kiáltotta Matty

kétségbeesetten. Nehezen bírtam megszólalni. Teljesen ki voltam száradva, de már

nem volt izzadt a testem, nem voltam sápadt és a sebem is eltûnt, a szemközti

tükörben nézegetve magam teljesen ledöbbentem mennyire megváltoztak a

vonásaim. Még mindig én voltam, de mégsem. És az ûr tényleg itt van. Elég furcsa

érzés, de ez van. Ezzel kell együtt élnem. Ez is egyike azoknak a dolgoknak, miket

bevállaltam.

- Semmi gond! Nyugodjatok le! Mindent elmesélek. Csak kérlek üljetek le. –

mondtam miközben törökülésben helyezkedtem el az ágyon.

- Mi az, hogy nyugodjunk le? Ki a fene vagy te? – kérdezte Matty.

- Selena vagyok. De mondom, hogy mindjárt mindent elmondok, csak üljetek le! –

Matty és Anthony leültek a szemközti kanapéra. Mindkettõjük szíve hevesen vert.

Még mindig nem hitték el, hogy itt vagyok. – Szóval, miután meghaltam egy Delenim

nevû öreg férfihez kerültem - és elmeséltem nekik mindent szóról-szóra. A

mondandóm után hosszú csend következett. Nem akartam beleszólni, mert amit az

imént mondtam nekik eléggé durva sztori. A csendet Anthony törte meg:

- Én hallottam már Delenimrõl, de senki sem tudta megmondani, hogy létezik e. És

elképesztõ ajándékot adott nekünk ezzel. Ez csak jól jöhet, hogy azt hiszik halott

vagy, így könnyebben eljuthatunk a célunkhoz és ezzel meg ugye ahogyan te is

mondtad, erõsebb lettél. Viszont sajnálom, hogy ez lett Joshsal. – mondta Anthony.

Ezután Matty felpattant és meglepetésemre odajött megölelni. Csakúgy a semmibõl.

Mire belõlem kitört a nevetés. Felálltunk, de én még mindig röhögtem, de már folyt a

könny a szemembõl. Tudjátok ez az a pillanat, amikor az ember sírna is meg nevetne

is. Anthony is felállt és odajött megölelni.

- Jól rátok ijesztettem, mi? – kérdeztem a nevetéstõl és a sírástól fuldokolva.