A Black hagyaték ϟ Harry Potter ff.

[57]

Umbridge előző kísérlete után az ál-Mordon tanácsát megfogadva Lyra lankadatlan éberséget hirdetett.

Az étkezések során kínosan ügyelt rá, hogy mit eszik és iszik, a biztonság kedvéért mindig a zsebében tartott egy aprócska bezoár követ, valamint azt is elhatározta, hogy alkalomadtán a griffendéles barátait is figyelmezteti a rájuk leselkedő rózsaszín veszélyre.

Úgy tervezte, hogy a legközelebbi DS edzés után sort kerít a dologra, de a sors aztán egészen másként rendelkezett.

Egy hosszú, éjszakába nyúló, könyvtárban üldögélős, tanulós délután után Lyra fáradtan baktatott vissza a Mardekár klubhelyiségébe, amikor összefutott egy ismerőssel.

Harry tempójából fakadóan – aki láthatóan igyekezett a lehető leghamarabb elhagyni a rosszul kivilágított pincefolyosót – persze inkább összeütközésnek volt mondható a dolog; de Lyra figyelmét nem ez, hanem az érintkezésük nyomán az elméjébe betolakodó gondolatok kötötték le. Nem volt elég ereje visszaverje az idegen emlékképeket.

Amikor az érintés megszűnt Lyra a szája elé kapta a kezét.

- Merlin szakállára, mit követtél el, hogy Piton ilyen szadista módszerekkel oktat téged okklumenciára?

Harry megrökönyödve megigazgatta csálén álló szemüvegét.

- Tessék?

- Bocsánat, de amikor az előbb nekem ütköztél akaratlanul is összeért a bőrünk és én... – A fiú azonban a szavába vágott. Látszott rajta, hogy minél hamarabb szeretne kereket oldani.

- Nem történ semmi.

Lyra viszont nem tervezett kielégítő válaszok nélkül távozni. 

- Azért kapok választ a kérésemre?

Harry megvonta a vállát.

- Fogalmam sincs...

- Hát, ha szeretnél egy használhatóbb tanárt magadnak, én is megpróbálkozhatok a dologgal...

- Te is tanultál okklumenciát? – kérdezte, mire Lyra bólintott egyet.

- Igen, a nénikémtől.

- Akkor nem kéne használnod esetleg mások privát szférájának védelmében?

Harry szemrehányó hangneme hallatán minden segítőkészség egy csapásra kiveszett belőle.

- Szerinted szándékosan csináltam? – költői kérdés volt, Lyra egy lélegzetvételnyi időt sem hagyott a fiúnak a válaszolásra. - De ha már itt tartunk, ha fektetnél bele egy kis energiát, akkor talán ki is védhetted volna a dolgot...

- Nem olyan egyszerű, ha...

- ...Ha háborog az ember lelke – fejezte be helyette is a mondatot Lyra. – Pontosan.

Hosszú csönd következett. Lyra Harryt vizslatta, a fiú pedig a cipője orrát. Végül Harry volt az, aki szólásra nyitotta száját.

- A cikk, olvastad igaz?

Most Lyrán volt a vállvonogatás sora. Érzelemmentesnek kellett mutatnia magát.

- Volt hozzá szerencsém.

Harry zöld szemeiben a folyosót megvilágító fáklyák fényében, mintha röstellés csillant volna.

- Sajnálom, hogy rád mordultam.

- Borítsunk rá fátylat. Amúgy is beszélni akartam veled, szóval talán még jól is jött ki a dolog. – itt nagy levegőt vett és belekezdett a zanzásított történet elmesélésébe. - Umbridge pár napja megpróbált kifaggatni. Veritasszérumot használt, szóval legyetek nagyon résen, ha a banya a közelben van és ne adj' Merlin valami frissítővel kínálgat.