A Black hagyaték ϟ Harry Potter ff.

[7]

Mire az óra hajnali egyet ütött a kastély folyosói megteltek az asztronómia órájukról a klubhelyiségük felé baktató ásítozó diákokkal. A Lyra mögött sétáló Draco épp a kviddicsedzéseken tanúsított állítólagos lenyűgöző teljesítményéről hencegett a társainak. A mellette haladó két nagydarab fogdmegje bután bólogatott, miközben Pansy Parkinson csillogó szemmel hallgatta a valóságtól cseppet elrugaszkodott történeteket.

Lyra gondolatai eközben csakis a pihe-puha baldachinos ágya körül forogtak. A harmadik emeleti folyosókat szelve azonban egy olyan hideg és kegyetlen hang ütötte meg a fülét, amelyet korábban még soha nem hallott. A hang minden kétséget kizáróan különbözött Draco locsogásától, vagy a közelükben lévő Hugrabugos csoport fáradt csevejétől.

- Gyere... Hadd szaggassalak darabokra...

Lyra a vérfagyasztó suttogás hatására megborzongott, majd fejét a hang forrása után kapkodva megtorpant. Ennek következtében a mögötte haladó Pansy egyenesen a ledöbbent lány hátának ütközött.

- Nézz a lábad elé te holdkóros... - forgatta a szemeit miután Draco karjaiba kapaszkodva sikerült visszanyernie az egyensúlyát

Lyra bármilyen más alkalommal gondolkozás nélkül visszaszólt volna, a torkát szorongató jeges félelem viszont ideiglenesen elnémította őt. Zavarodott tekintetét a felháborodott lányra emelte miközben titkon abban reménykedett, hogy valamelyik társa alatomos tréfájának esett áldozatúl. 

- Vérszagot érzek... Ölni kell... - suttogta a kegyetlen hang, amely távolodásával egyre eldósodottabbá vált.

- Ti nem hallottátok? – kérdezte Lyra miközben igyekezett megnyugtatni a hevesen kalapáló szívét.

- Mégis mit? – tette karba a kezét Parkinson.

- Hát...- kezdett bele tétován a hallgatósága reakciójától tartva – ....azt a hangot.

-  Azt mindig is tudtam, hogy nem vagy teljesen százas Black, de hogy most már hangokat is hallasz... Ez mindenen túltesz – nevetett fel, de senki sem csatlakozott hozzá.

Draco egy türelmetlen mozdulattal leintette az undok lányt, majd aggódó tekintetét az unokatestvére felé fordította.

- Mi nem hallottunk semmit – motyogta szürke szemeit Lyra gondterhelt arcára függesztve – Nagyon későre jár... A fáradtság pedig furcsa dolgokat tesz az emberrel.

Lyra fáradtan bólintott, habár biztos volt benne, hogy a korábban hallott vérfagyasztó suttogás nem lehetett csupán a képszelete szüleménye, de fölöslegesnek érezte a további ellenkezést. Az idény első kviddicsmeccse közeledtével megsűrűsödő edzések és a rázúduló tetemes mennyiségű házifeladat miatt valóban nagyon fáradtnak érezte magát. Indulás előtt még egyszer utoljára végigpásztázta a folyosót a hang lehetséges forrása után kutatva, majd megadóan sóhajtott és a fiú jobbjába karolva folytatta az útját a Mardekár klubhelyisége felé.

*****

- Szóval azt mondod, hogy ugyan azt a hangot hallottad az első merénylet estélyén Halloweenkor, mint amit egy hónappal ezelőtt az asztronómia órád után? – Töprengett el homlokráncolva a Hugrabugos fiú.

- Igen – bólintott gondterhelen Lyra – Pontosan ugyan azt a kísérteties suttogást.

A két diák az árkádok alatt üldögélve figyelte ahogy a szállingózó hópelyhek lassan beborítják a kastély belsőudvarát.

- Sajnálom... - szabadkozott miután hosszasan vizslatta a gondolataiba merülő Cedric szépvágású arcát. Ötlete sem volt, hogy mi járhatott éppen a fejében - Most biztosan te is bolondnak tartasz...