A Black hagyaték ϟ Harry Potter ff.

[50]

Ernie Macmillan fakó szemeiben megcsillanó félelem elég volt ahhoz, hogy Lyra telt ajkain egy rövid, de annál magabiztosabb mosoly suhanjon át.  Igaz nem valódi párbajra készültek, ellenfele szorongása azonban – akiben még valószínűleg élénken élt a másodikos korukban tartott párbajszakkör emléke - olyan elégedettséggel töltötte el, mint amit egy lecsapni készülő ragadozó érezhet a sarokba szorított prédája láttán.

- Háromra lőjétek egymásra a lefegyverző bűbájt – utasította őket a párok között járkáló Harry.

A bűbáj, amit gyakorolni készültek ugyan nem volt túl ördöngös - és ami még fontosabb komolyabb sérülés okozására alkalmas varázslat – de Lyra nem panaszkodott. Rezzenéstelen arccal elfoglalta a kezdő pozíciót és pálcáját előre szegezve figyelte ahogy a hugrabugos fiú esetlenül a talárja anyagába törli izzadó tenyerét.

- Most várd meg a hármat... - mondta Lyra egy hangyányi szemrehányással a hangjában.

Lehet, hogy egy ártalmatlan lefegyverzésre készül, de ez korántsem jelentette azt, hogy nem fokozhatná az okozott kárt egy kis pszichikai hadviseléssel.

- Egy...

Mély lélegzetet vett és újra elismételte magában a varázsigét.

- Kettő...

Élesen kifújta a levegőt. Ezüstös szikrákat szóló pálcájának hegye egyenesen a hugrabugos fiú mellkasára mutatott.

- Három!

Lyra keze olyan gyorsan lendült meg, hogy Ernienek még csak meglepődni sem volt ideje.

A bűbáj telibe találta őt, jobbjában tartott pálca pedig íves röppályát leírva szelte át a termet, hogy aztán Lyra kinyújtott kezében landoljon.

- Ezt meg hogyan...? – makogta Ernie.

- Sok gyakorlás... - vonta meg a vállát, miközben átnyújtotta gazdájának az elcsaklizott pálcát - ...és kevesebb szájtátás.

A gyakorlás további részében Lyra – minden bosszankodása ellenére - igyekezett visszafogni magát. Nem akarta már az első alkalommal egy életre elvenni a hugrabugos fiú kedvét az egésztől. Ha pedig ehhez az kell, hogy néhány kósza rontást kivédetlenül hagyjon, ám legyen.

Lyra jó szándékú próbálkozása – legalábbis Ernie szemében – nem bizonyult elegendőnek, ugyanis a hugrabugos fiú mindent megtett, hogy párcserét eszközöljön.

Így történhetett, hogy az egyik kényszerszünetük végeztével Ernie Zacharias Smith-tet magával rángatva érkezett vissza.

Lyra alig tudta elrejteni a szája sarkában megjelenő gonosz mosolyt. A fiú idegesítő lepcses szája miatt semmi jóra nem számíthatott tőle.

- Én ugyan nem akarok egy párban lenni vele... - morogta Zacharias, balszerencsére nem olyan halkan, hogy nem válhasson a tőlük jobbra gyakorló Weasley ikrek élcelődésének céltáblájává.

- Csak nem félsz egy 45 kilós kislánytól?

Fred kaján vigyorral kísért kiáltását meg a terem másik végében is tisztán lehetett hallani. Nem mintha ez a véletlen műve lett volna.

Zacharias feje - a rászegeződő kíváncsiskodó pillantásoktól - olyan vörös lett, mint egy érett paradicsom. Szólásra nyitotta a száját, de az ikrek közelében tébláboló Lee Jordan megelőzte őt.

- Az előbb látottak alapján nem is ok nélkül.

Lyra vonásai – amelyek miután Fred nemes egyszerűséggel kislánynak titulálta őt sokáig rosszallás tükröztek – egy csapásra ellágyultak.