A Black hagyaték ϟ Harry Potter ff.

[56]

Draco felháborodott arckifejezése olyan szórakoztató látványt nyújtott, hogy Lyra kis híján félrenyelte a szájában lévő falatot.

- Ne a hírnököt büntesd. – Vonta meg a vállát. Az ablakfülke hűvös kövének támaszkodva nem sok figyelmet fordított az ölében pihenő befejezetlen dolgozatra; helyette inkább az udvart kémlelte. A zuhogó eső elől menekülő diáktársai szaladgálása sokkal szórakoztatóbb látvány volt, mint kerekded betűinek kusza sorai. - Én csak átadtam az üzenetet...

- És mióta is vagy te mindenféle pisis harmadéves kislány postabaglya? – kérdezte az unokatestvére, miközben Lyra egy újabb falat bekebelezésén ügyködött.

- Nem vagyok...

Teli szájjal beszélt, aminek következtében egy adag tökös derelye landolt a majdnem kész beadandója közepére. Unokatestvére undorodva elfintorodott, majd elővette a pálcáját, hogy eltüntesse a pergamen éktelenkedő narancssárga pacát.

- Köszönöm - motyogta egy újabb, az előbbinél azért lényegesen kisebb kupac lesöprésre váró morzsát juttatva a pergamenre.

- Inkább tartsd csukva a szádat.

- Nem szokásom...

- Tudom, épp ebből szokott baj lenni - csóválta a fejét Draco. - De azért jó látni, hogy rendesen eszel...

Lyra jókedve rögvest gyanakvásba csapott át. Összeráncolta a szemöldökét és úgy kémlelte a vele szemben ülő unokatestvérét.

- Ez valami magadra szettél egy-két kilót az ünnepek alatt szöveg lesz?

- Nem, ez inkább amolyan a várakozásokkal ellentétben nem vagyok igazi seggfej, és örülök neki, hogy végre felhagytál azzal a beteges koplalással dolog lesz.

Lyra lesütötte a szemeit. Nem akart visszagondolni az étlen-szomjan töltött napokra. Lötyögőssé vált egyenruhája így is minden reggel emlékeztette őt a dologra. 

- Te is tudod, hogy az egész nem direkt volt...

- De az nem azt jelenti, hogy kevésbé aggódtam volna miattad...

Draco kijelentését egy halovány mosollyal jutalmazta.

- Többet villogtathatnád ezt a gondoskodó oldaladat... - válaszolta. -  Jól áll.

Draco persze csak a szemét forgatta. Mindig így tett, amikor úgy érezte, hogy felelőtlen szavai sebezhetőnek mutatták őt.

- Na persze...  Jó tanácsok osztogatása helyett igazán rászólnál arra a nyamvadt baglyodra, mert a szívbajt hozza rám... Folyton bámul, mintha a lelkemet akarná.

A szobán forgó bagoly a mellettük lévő lovagi páncél sisakján gubbasztott és onnan meresztett hatalmas szemeket az unokatestvérére. Valóban nem ő volt az egyetlen, aki panaszkodott újdonsült kedvence kémlelési szokásaira, de Lyra nem sokat törődött a dologgal. Most rajta volt a sor, hogy elbagatellizálja a helyzetet.

- Kiszagolja a gyengeséget – szemével már nem is a madarát, hanem a folyosón bolyongó diákokat kémlelte. – De, ha engem kérdezel Nox-nak nem a lelked, hanem a nasid maradéka kell... Remélhetőleg. De ha már lélekzabáló lényekről beszélünk, közeledik a rózsaszín veszedelem.

Draco felvonta a szemöldökét és követte unokatestvére tekintetét. Nem kellett sokáig sasolnia; Umbridge ronda rózsaszín kardigánja csak úgy rikított a fekete talárok között.

- Tartsd magad ahhoz, amit megbeszéltünk – ugyan azt a szigorú hangsúlyt használta, amit Narcissa is, amikor fegyelmezni próbálta őt. Draco balszerencsére Lyra túlságosan is szórakoztatónak találta a párhuzamot ahhoz, hogy komolyan tudja venni őt.