A Black hagyaték ϟ Harry Potter ff.

[1]

A 9 és 3/4. vágányon állva Lyra izgatottan figyelte a síneken várakozó vonatot. A Roxfort Expressz fáradt pöfékelésének hangját azonban elnyomta a peronon várakozó tömeg folyamatos duruzsolása.

Sötétkék szemeivel hol a diákok és azok szüleiből álló tömeget pásztázta, hol pedig az egyik oszlop tetejére szerelt órára pillantgatott türelmetlenül. Amikor az óra 10 óra 45 percet ütött a lány a mellette álldogáló Malfoy családhoz fordult és elköszönt tőlük.

Narcissa hosszú szőke fürtjei alól aggódva pillantott le rá.

- Vigyázz magadra - mondta kedvesen - És fél szemmel Draco-ra is - tette hozzá halkan a mellette álló tejfölszőke fiúra pillantva.
- Úgy lesz - bólintott Lyra - Ígérem.
- Köszönöm - válaszolta Narcissa hálásan miközben karjai közé vonva átölelte őt.
Miután kiszabadult Narcissa ölelő karjainak szorításából és könnyes búcsút vett az asszony mellett álló mogorva Luciustól, Lyra ládáját maga után vonszolva indult meg a türelmetlenül pöfékelő Roxfort Express felé.

Miután háromszori próbálkozás után sem sikerült felcipelnie a súlyos utazóládát a vonatra a lány a némán szitkozódva húzta elő talárja zsebéből az újonnan vásárolt cseresznyefa pálcáját. Sötétkék szemével lehetséges szemtanuk után kutatva pillantott hátra, majd mikor megbizonyosodott róla, hogy senki sem figyel rá pálcáját a ládára szegezte és megköszörülte a torkát.

- Vingardium leviosa - mondta határozottan miközben szavait egy egy elegáns csuklómozdulattal kisérte.
A láda, mint ahogyan a Malfoy-kúriában gyakorlásra használt tárgyak, tollpiheként emelkedett a levegőbe. Lyra nem merte levenni a szemét a lebegő ládáról, azonban ahogy a láda egyre csak emelkedett úgy múlt el lépcsőfokról lépcsőfokra a lány félelme is. A feszült koncentrációt pedig lassanként magabiztos vigyor váltotta fel.

- Igazán lenyűgöző - szólalt meg hirtelen egy hang a lány háta mögül.
Lyra egy gyors mozdulattal megfordult pálcáját pedig a háta mögé rejtette.

- Nem tudom, hogy miről besz... - kezdett bele, de nem tudta befejezni a mondatot, mert a pár pillanattal ezelőtt még a levegőben lavírozó láda most hangos puffanással földet ért.
Az idegen srác ezt látva elnevette magát majd a láda után nyúlva felcipelte azt a vonat belsejébe. Lyra követte őt, amikor pedig a láda végre földet ért a vonat egyik üres fülkéje előtt, végre lehetősége nyílt rá, hogy jobban szemügyre vegye jótevőjét. A szűk folyosó lámpáinak fényében Lyra egy nála két-három évvel idősebb magas jóképű fiúval találta szembe magát. A srác sötét haja alól kíváncsian vizslató szürke szemek néztek vissza rá.

- A Roxfortos diákoknak az iskolán kívül tilos a varázslás... - szólalt meg halkan a srác néhány másodpercnyi habozás után.
- Még szerencse - kezdett bele ajkán komisz mosollyal - hogy még nem vagyok teljes jogú Roxfortos diák...
- Valóban - Lyra válaszát hallva a srác szája akaratlanul is mosolyra görbült - Mindenesetre azt meg kell hagyni, hogy egy elsőévestől lenyűgözően kivitelezett lebegtető bűbáj volt.
- Köszönöm... - motyogta, sápatag arcán pedig a váratlan bók hatására kétoldalt egy-egy apró pír jelezte zavarát.
- Amúgy Cedric vagyok, Cedric Diggory - jobbját a lány felé nyújtotta.
- Lyra Black - mondta miközben csöndesen kezet ráztak.
A lány neve hallatán a Cedric szürke szemeiben mintha megvillant volna valami, de bármi volt is az amilyen gyorsan jött, olyan hamar el is tűnt onnan.

- Örülök, hogy találkoztunk Lyra - köszönt el kedvesen - Remélem a beosztási ceremónia után találkozunk a Hugrabug asztalánál...
Az ajkain átsuhanó kétkedő mosolyt, amely a Hugrabug ház megemlítésének volt köszönhető Lyra egy apró köhögéssel leplezte.