A Black hagyaték ϟ Harry Potter ff.

[45]

Lyra utazóládája lassan kezdett megtelni aprólékos munkával elrendezett cuccaival. Az ezt megelőző években mindig csak beszórta oda a dolgait, most viszont majdnem, hogy örömét lelte a pakolásban.

Bárminek képes volt örülni, ami huzamosabb ideig elterelte a gondolatait.

A nyakában viselt szív alakú medál mellé immár jó pár napja egy vékony bőrzsinóron lógó pecsétgyűrű is csatlakozott. A Black család címerével díszített ékszer – mely egykoron nagyapjáé volt – egyike volt azoknak a tárgyaknak, amik Sipor kitartó mentőakciója során kerülték el a kidobást.

A gyűrű – amiben Lyra azonnal felismerte a takarítás alatt a szalonban talált ékszert – az egyik reggel tűnt fel az éjjeliszekrényen.

Először nem akarta viselni, mert félt, hogy akaratlanul is megbántja vele Siriust, de eszmei értéke miatt kidobni sem akarta.

A második probléma az volt, hogy a gyűrűt nem az ő méreteire tervezték, de ezt – legalábbis a roxfort biztonságot jelentő falai közt – könnyen orvosolhatta egy egyszerű zsugorító bűbáj segítségével. Addig is pedig – hogy rejtve maradjon nagybátya előtt - egy hosszú bőrzsinóron viselte a ruhái alatt.

Az ikrek hopponálásával járó jól ismert pukkanás immáron az ajtó túloldaláról hangzott fel. Azt már megtanulták, hogy az ő szobájában nincsen kéretlen hopponálgatás, a kopogásra viszont továbbra sem sikerült rászoktatnia őket.

- Végre megjöttek a roxforti levelek... - rontott be a szobába Fred, nyomában ikertestvérével.

- ...Már azt hittük, hogy eltévedtek azok a fránya baglyok.

Lyra már rég feladta, hogy megpróbálja kioktatni őket a kopogásról, ezért egy sóhajtás kíséretében átvette a levelét és lerogyott az ágyára.

A boríték felnyitása után a megszokott tankönyvlista mellett egy kisebb, picivel súlyosabb tárgy esett ki belőle.

Az ölébe pottyanó apró p betűvel fémjelzett jelvényre pillantva elkerekedtek a szemei.

Pontosan tudta, hogy mi ez, hisz rengetegszer látta már azt Cedric talárjára tűzve. Az egyetlen különbség az volt, hogy a kitűző nem a Hugrabug sárga fekete színeiben, hanem a Mardekárra jellemző zöld-ezüstben pompázott.

Nem tudta eldönteni, hogy a szemei sarkában összegyűlt könnyek az öröme vagy a szomorúsága miatt vannak jelen, ezért inkább sietve ki is pislogta őket, mielőtt Fred és George észrevehettek volna bármit is.

Meg akarta kímélni magát egy kínos magyarázkodástól.

- Muti mit kaptál? – huppant le mellé kíváncsian George.

- Csak nem az, amire gondolunk...?

Lyra egy gyenge mosoly kíséretében átnyújtotta nekik a kitűzőt, arra azonban nem számított, hogy az ikrek reakciója ilyen hangos és színpadias lesz.

- MI MOST KOMOLYAN EGY PREFEKTUSSAL BARÁTKOZUNK?

- EZT NEM HISZEM EL...

- Halkabban már... - kacagott fel a lány az ikrek viselkedése láttán. Mindketten úgy kezdtek el hátrálni tőle, mintha sárkányhimlős lenne.

- Különben büntibe küldesz minket? – George komiszul felcsillanó szemei láttán mosolya még szélesebbé vált.

- Meglehet... - vonta meg a vállát. – Szóval mostantól viselkedjetek rendesen.

- Mindig azt szoktuk – válaszolta Fred, kaján vigyorát pedig, hacsak egy fél perc erejére is, de a tőle telhető legártatlanabb arckifejezésre cserélte.