A Black hagyaték ϟ Harry Potter ff.

[37]

- Minden rendben lesz kedvesem – tette a vállára a kezét Mrs. Diggory, amikor másnap napnyugtakor a harmadik próba helyszíne felé sétáltak.

Lyrától csak egy apró bólintásra és egy gyenge mosolyra futotta. Egész nap egy falatot sem evett, mert úgy érezte, hogy borsó méretűre zsugorodott gyomra rögtön visszaküldené az ételt.

Az ebéd alatt az őt mustráló tekintetekre fittyet hányva lehuppant a Hugrabug asztalához. A felkínált ételt ugyan minden alkalommal elutasította, helyette inkább elmélyült beszélgetésbe elegyedett Cedric szüleivel, akiket Dumbledore professzor egy terjedelmes levélben invitált meg, hogy megnézhessék az utolsó próbát.

Az öltözők előtt elsétálva – amely ideiglenesen a bajnokok pihenőjeként szolgált – Lyra megtorpant. Igaz, hogy a vacsora után már egyszer elköszöntek egymástól, de ennek ellenére képtelen volt mozgásra bírni földbe gyökerezett lábait. Csak néhány szó...

- Foglalunk neked helyet – mosolyodott el megértően Cedric édesanyja, majd férje karjába karolva megindult a lelátó felé.

Lyra hosszú percen keresztül járkált fel s alá az öltöző előtt, nem tudva, hogy mivel rendes fa ajtó hiányában nem tudott kopogni, hogyan is hívja fel magára a figyelmet. Elvégre nem libeghetett csak úgy be, se szó se beszéd a bajnokok sátrába.

Saját határozatlansága – amely korábban korántsem volt jellemző rá – megőrjítette őt.

Mielőtt azonban még mélyebbre süllyedhetett volna az önsajnálatban, a sátor függönye meglibbent és kilépett rajta egy tejfölszőke kislány, akiben Lyra azonnal felismerte Fleur Delacour kishúgát.

- Excusez-moi... (Elnézést...) – kapott az alkalmon a mardekáros lány - Pourriez-vous être si gentille et dire à Monsieur Diggory que je voudrais lui parler? (Lennél olyan kedves és megmondanád Mr. Diggorynak, hogy szeretnék vele beszélni?)

- Oui... (Igen...) – bólintott bizonytalanul a kislány, majd eltűnt a bejáratot eltakaró vászon mögött.

- Merci beaucoup (Köszönöm szépen) - hálálkodott, amikor Fleur kishúga néhány másodperc múlva Cedrickel a nyomában tért vissza.

- Ne haragudj, tudom, hogy nem lenne szabad itt lennem, de szerettelek volna még egyszer látni, mielőtt még kezdetét veszi ez az őrület...

Cedric - aki a szokásos talárját már a sárga fekete színekben pompázó szerelésre cserélte - alig hagyta neki, hogy befejezze a mondatát. Karjait a lány dereka köré fonta és magához húzta, olyan erővel mintha az élete múlna rajta.

- Őrülök, hogy itt vagy... - motyogta Lyra sötét tincsei közé fúrva arcát.

- Csak emlékezz arra, amit gyakoroltunk, és nem lesz baj – bökte ki végül, amikor sikerült leküzdenie a torkában lévő gombócot.

- Büszke leszel rám.

- Most is az vagyok te tökkelütött. Teszek a győzelemre Ced... A legkevésbé sem érdekel, hogy kié lesz az a kupa? meg a vele járó örök dicsőség.

- Ezt ne nagyon hangoztasd az apám előtt – próbálta meg elviccelni a dolgot Cedric, Lyra azonban nem engedett.

- Csak egy darabban vészeld át a próbát, a többi nem számít.

- Mindent meg teszek majd, hogy...

- Az nem elég Cedric! – csattant fel. - Esküdj meg rá, hogy visszajössz.

- Esküszöm.

- Köszönöm – bólintott Lyra

- Soha nem hagynám magára a lányt, akit szeretek.